20.fejezet

Hello hello.Bocsi nagyon hogy a múlt héten nem volt egyáltalán friss de...-Mindegy:D Mondhatnám azt is hogy azért nem volt mert nem volt komi...de mi megfogadtuk hogy nem lesz komihatár,mert azt máshol is utáljuk,de azért...na éritek.
Na bocsi a hangulatrombolást,azért jó olvasást kívánok ehhez a nyugis kis részhez.
Puszi:n.bella




Ledöbbenve álltam a csukott ajtóval szemben. Biztos csak képzelődtem. Nagy levegőt vettem és újra benyitottam. Nem csak hallucináltam! Mindketten csodálkozva néztek rám. Még hogy ők csodálkoznak! Jó vicc. És én?

- Sziasztok? – köszöntem aminek a vége már inkább kérdő mondat lett
- Kislányom minden rendben? –kérdezte anya. Hát nekem egészen más fogalmam van a rendben-hez de legyen…
- Persze…csak fáradt vagyok és meghökkentettetek. Ennyi az egész –magyarázkodtam

- Rendben. Menj fel a szobádba, mindjárt megy Damon is – állj, állj, állj! Stop egy kicsit. „mindjárt megy Damon is”? Hát nem volt elég a mai nap eddig? Felbotladoztam a lépcsőn, csak kétszer estem majdnem el. Homlokráncolva léptem be a szobámba. Máskor tuti hogy kihallgattam volna őket, de most túlságosan le voltam sújtva.

Leöltöztem, sőt még zuhanyozni is elmentem, mire végeztem a nagy tanácskozás még mindig tartott. Fáradtan dőltem be az ágyba és az iPodomon kezdtem zenét hallgatni, közben az esőt néztem. Megnyugodtam a kedvenc számaim hallatán és lassan a pilláim is nehezülni kezdtek. Reggel a zenére ébredtem. Egész este meg se moccantam ugyanúgy keltem ahogy elaludtam, és a zene még mindig szólt. Kikaptam a füleseket és körbenéztem.

A két napos eső után végre száraz idő köszöntött be. Az ég még mindig borongós volt, de legalább melegebb. Szörnyen aludtam, a tagjaim elgémberedtek és a nyakam is elaludtam. Fájdalmasan köröztem a fejemmel és hallgattam a csontjaim ropogását. Reggel 7:30 volt, pontosan. Visszadőltem az ágyba és bámultam a plafont. Nem tudtam visszaaludni, de nem is akartam. Végül rávettem magam hogy lemenjek reggelizni. Jó formán semmi sem ment le a torkomon. Fogalmam se volt mi ütött belém aznap. A ház visszhangzott az ürességtől. Na jó nem, mert kipróbáltam, és nem történt semmi. Egy hatalmas kőtömbnek éreztem magam. Vonszoltam a testem és kifárasztott. Lomhán kinéztem az ajtón és meglepetten konstatáltam hogy dög meleg van a szürke felhők ellenére. Unottan bekapcsoltam a TV-t és hagytam hogy menjen.

Egymást kergették a napok, ugyanolyan menetrend szerint. Egész nap tespedtem és szépen oszlani kezdtem a semmittevéstől. Pénteken viszont nagy meglepődésre a napsugarak simogatására keltem. Végre valahára! Hatalmas vigyorra húztam ajkaimat és az ablakhoz rohantam hogy beszippantsam a meleg levegőt. A már hiányolt jó kedvem visszatért és én régi ismerősként köszöntöttem. Jóízűen fogyasztottam a reggelimet, minden picike íz foszlányt élvezve.

Ezután kirohantam a hátsó kertbe és felugrottam örömömben de úgy hogy repültem. Kicsit megtornáztattam magam de tényleg csak annyira hogy biztos legyek benne még tudok mozogni majd bevetődtem a zuhany alá. Úgy éreztem magam mintha teljesen kicseréltek volna. A forróság miatt csak egy bugyit és egy piros kockás inget vettem magamra amit mell alatt megkötöttem. A mosdónak támaszkodtam megnézni, hogy minden rendben-e az arcomon. Pislogtam egyet és már Damon mögöttem állt.

- Ilyet ne csinálj többet –mordultam rá, tükörben a szemeibe nézve.
- Különben? –kérdezte orrát a nyakamba fúrva. Kezei a csípőmre siklottak és maga felé fordítottak.
- Különben…- suttogtam az ajkainak. Megszűnt az amúgy sem épp erős ellenállásom és lecsaptam ajkaira. Teljes testével a falnak szorított és végig csókolt a nyakamon amíg az ing engedte. Belemarkoltam a hajába úgy hoztam egy szintbe magammal. –Hol a fenében voltál ennyi napig?
- Volt egy kis elintézni valóm
- Aham –ennyi telt tőlem mivel ajkaink újra egymásra találtak és én megint teljes testemben bizseregni kezdtem. Játékunkat egyedül egy ajtó csapódás zavarta meg. Dühösen morogtam fel, mikor meghallottam a léptek zaját a lépcsőn. Damon úgy tűnt el ahogy jött, éppen akkor mikor Tony feje felbukkant az ajtófélfa mellett.
- Tonyyyyyyyy –visítottam és a nyakába vetettem magam, teljesen megfeledkezve az előző fél percről. Meglepetten ölelt vissza
- Mizujs? –kérdezte
- Hogy-hogy ilyen hamar? Nem úgy volt hogy pénteken jössz? –támadtam le
- De. Aztán kiderült hogy ma –mosolygott rám
- És mesélj milyen New York?
- New Yorkos. Nem történt sok minden. Mi a kaja? –igen, ez Tonyra vall. Mindig a gyomra az első. Felkacagtam.

- Anya spagettit csinált
- Whááá . Az jóó–hördült fel amolyan Csubakka hangon. Vette is az irányt a konyha felé. Vadállatként nyitotta ki szegény hűtőt, ami valószínűleg egy életre megjegyezte ezt. Óriási mennyiséget pakolt a tányérjára, valóságos Eiffel-tornyot. Amíg elfogyasztotta az első ebédjét –mivel átlagban háromszor ebédel és ötször vacsorázik- végig beszélt. Nagyon gusztusos volt, bár már észre se vettem. Kicsit én is meséltem aztán mindketten bezárkóztunk a szobánkba. Természetesen Damon várt rám, sőt furcsa lett volna ha nem.
- Te ilyen öltözékben beszélsz a bátyáddal? –mért végig
- Talán valami baj van vele? – kérdeztem
- Áh, semmi
- Szép idő van –néztem ki az ablakon, a párkányra támaszkodva
- Tudom. Éppen ezért… - kíváncsian néztem várva hogy befejezze a mondatot- kezdj pakolni
- Tessék? –muszáj mindig meglepnie?
- Irány a strand! –villantott egy igazán sármos mosolyt
- Te most csak viccelsz velem? –megrázta a fejét
- Nem
- Komoly?
- Igen
- Úristen!!! – a nyakába vetettem magam –Te vagy a tökéletes pasi!
- Na ne mond… - forgatta meg a szemeit. Fogalmam se volt miért örültem ennyire, csak egy strand, de ki tud a hormonjainak parancsolni?
Előhalásztam a strand táskámat és belepakoltam. Csak reménykedni tudtam hogy még jó rám a bikinim közben egy egyszerű pánt nélküli, fekete strandruhát vettem fel. Tonynak szóltam hogy elmentem és már léptem is ki az ajtón.
- Nem is tudtam hogy van kocsid –jegyeztem meg Damonnak. Kicsit se értettem az autókhoz. Ebből is csak annyit szűrtem le hogy régi és biztos hogy csillagászati ára van, ja meg azt hogy szép. Tudásomat ezzel ki is merítettem. – Szép –mondtam hangosan is, ujjaimat végighúzva a motorháztetőn.

- Ennyi? Szép?
- Nagyon szép –helyesbítettem
- Bezzeg valami fegyverről tudnál beszélni, mi?
- Össze is raknám neked –csókot nyomtam a szájára és beültünk a kocsiba.
20 perc múlva már a medencében úsztam, körülöttem csapkodó kisgyerekekkel. Damont elhagytam valahol, de abban a pillanatban egy fikarcnyit sem érdekelt. Olyan régen úsztam, hogy valóságosan egy új érzésként fogadtam. Szemeim előtt egy külön világ jelent meg, mikor úsztam. Felnéztem és a medence túlfelén megláttam Damont aki épp engem nézett. Odaúsztam hozzá és kikönyököltem a medence peremére.

- Van olyan dolog amiben nem vagy jó? –kérdezte hozzám lehajolva
- Ha tudnád mennyi minden –borzadtam el –Lásd kocsik –megcsókolt, erre én berántottam a vízbe. Belém kapaszkodott és lerántott egészen a medence aljáig. Így elbirkóztunk egy jó ideig. Persze végül Damon nyert, de hát mit tehetne egy kis gyenge lány egy vámpírral szemben? A harc végén –aminek köszönhetően a medencében lévő víz negyedét lenyeltem – fáradtan feküdtem fel a vízre és hagytam lebegni magam. Összeszorítottam a szemem, nehogy kiégjenek és hallgattam a tipikus nyári zajokat, többek közt a gyerek sikolyokat.
- Hé, vízi hulla – szólított meg az ismerős hang

- Tessék –emeltem meg a nyakam
- Gyere meghívlak egy vesztes fagyira
- Milyen kedves… - dünnyögtem és még utoljára a víz alá buktam. Megborzongtam a hidegtől ami a parton várt. Magamra kaptam a törülközőmet és elindultunk az egyik kis bódé felé.
- Parancsolj –nyomta az orrom elé a hatalmas fagyi kelyhet, Damon. – Ahogy kérted. Vanília, kókusz, kávé és két citrom. Jó nagy gyomrod van – tette még hozzá
- Fagyiból, sosem elég –na jó ebben soha sem hittem, de jól hangzott, nem? – Citrom a kedvencem –jegyzetem még meg, két hatalmas kanál fagylalt között.
- Azt látom
- Szóval honnan jött ez az ötlet? –kérdeztem rá
- Unatkoztam –fürkészve nézett, mintha átlátott volna a szitán
- Jól van, kicsit sem érdekelt, de tudnom kell mit beszéltetek anyával az eltűnésed való előtti estén
- Eltűnésem?
- Nem láttalak 3-4 napig. Az eltűnés. Gondolkodtam rajta hogy bejelentem, de héé ne tereld a témát.
- Akkor tisztán, érthetően fejezném ki magam: titok

- Ne már!
- De már
- Biztos hogy elmondhatod. –hagytam egy kis hatásszünetet –Biztos hogy tudok titkot tartani –megrázta a fejét
- Biztos hogy nem fogod megtudni.
- Szemét –bánatomat a maradék fagylaltba temettem.
- Jézusom, Sarah úgy eszel mint egy gép –mondta mikor befejeztem

- Tony mellett nőttem fel, ha nem voltam elég gyors nem is ettem –Damon még csak a felénél tartott pedig nem kért annyit mint én. Így hát beszélni kezdtem, hogy ne telepedjen olyan nagy csönd közénk –Tudod régen még L.A. –ben, apa minden kedden elvitt Tonyt és engem az uszodába. Minden kedd este 7-től 9-ig. Ott tanultam meg úszni, és sose felejtem hogy két kinti medence volt. Apa és Tony sose hagyták ki az U-boat -ot. –Damon felhúzott szemöldökkel nézett rám. – Megvárták még üres lesz az egyik kinti medence és egymásba kapaszkodtak majd a másiknak ugrottak. Megállás nélkül birkóztak, hogy ki győzi le a másikat. Előtte fogadtak hogy vajon ki lesz a győztes és mindig én hagytam azt jóvá –itt elmosolyodtam- Akkoriban volt nagy kedvence Tonynak az U-571, tudod a film. Folyton azt nézte így én is. Erről nevezték el a birkózásukat is. Mint a tengeralattjáró, melyik süllyed el hamarabb. Én meg lábujjhegyen álltam –éppen csakhogy kilátszott a fejem –és csodálkozva néztem őket. Kb. mi is ilyenek lehettünk az előbb –teljesen az emlék hatása alá kerültem, Újra megelevenedtek előttem a képek és megint hatalmába kerített az az érzés ami akkor.

Elrévedtem. Annyira hiányoztak azok a bizonyos kedd esték. És persze minden ami még a válás előtt volt. –De ahogy mondani szokás, minden változik –tértem vissza a jelenbe. Hálás voltam Damonnak hogy meghallgatott, még akkor is ha nem érdekelte. Néha késztetésem volt hogy megosszak ilyeneket vele, egy darabka belőlem. A fagyi után kerestünk egy füves részt és lefeküdtünk napozni. Legalább kétszer jártuk körbe a strandot, és Damon minden egyes pasira féltékenyen nézett.
- Ne túlozz már –szóltam rá –Nem én vagyok itt az egyetlen nő
- De a legszebb igen –na jó ez szörnyen jól esett, de akkor is… -Túl sokan fordulnak utánad –mérgelődött
- Te képzelődsz –egyáltalán nem volt igaz. Őszintén átlag alak voltam, átlag fürdőruhában. Egy tök sima, egyhangú fekete bikinit viseltem. Nem tudtam mire fel ez a nagy felhajtás. Végig néztem Damonon.

- Most én is legyek féltékeny, és öljek meg minden nőt aki rád néz? –kérdeztem
- Azt kellene, hogy tudják a tiéd vagyok –csókot nyomtam ajkaira
- Tudod ruhában izmosabbnak látszol –tovább indultam, magam mögött hagyva a ledöbbent „barátomat”
- Már megbocsáss! –ért utol
- Csak nem megsértettem az önérzetedet? –hecceltem
- Kicsit
- Jaj bocsi édesem.
- Tudod mit?
- Nem
- Te meg sokkal vékonyabbnak
- Juj, ez nem volt valami férfias, remélem rájöttél –lehuppantam a gyepre és kifeküdtem napozni. De tényleg, ez a húzása némi csalódásra adott okot vele szemben. Mikor már éreztem hogy teljesen megsültem, megfordultam, és Damonra néztem.

- Amikor ott voltam Elenáéknál, akkor Stefan azt mondta aggódnom kéne hogy átváltoztatsz. Az milyen? –egy meglepett szempár nézett vissza rám. Azok a kék szemek…
- Szívás –tudta le ennyivel. Még mindig rendületlenül néztem a szemei közé. – Vámpír vért kell innod, meg kel halnod, fel kell támadnod, emberi vért kell innod és tádám! Kész a vámpír
- Értem –nyeltem egyet. A többivel ellentétben ez a rész letaglózott. Karjaimra döntöttem a fejem és vártam hogy a hátam is olyan állapotba kerüljön mint a hasam. Emésztenem kellett ezt a dolgot. Hát nagyon remélem hogy én nem fajulok idáig. Azt nem bírnám ki.

Gondolatimból egy vizes kéz érintése zökkentett ki. Épp a vállamat kopogtatta valaki... Vajon ki lehetett? Hunyorogva néztem fel. Hát nem az volt mint akit vártam. Egy teljesen idegen kiscsaj állt előttem ideges mosollyal, kék fürdőruhában.
- Szia –néztem fel rá, ernyőt képezve a kezemből a nap ellen
- Szia. Bocsi hogy így megzavarlak –szörnyen izgulós hangja volt. Feltápászkodtam vele szembe. – Beszélhetek veled? –azta erre nem számítottam.
- Persze –mondtam zavartan. Felálltam –Damon szokásához híven nem volt már ott- és sétálni indultunk.
- Bocsánat még egyszer hogy csak így odamentem hozzád de… csak tudod szeretnék pár kérdést feltenni –ilyen se fordult még elő velem.
- Oké. De te ki vagy?
- De faragatlan vagyok. Lena –mutatkozott be és kezet nyújtott
- Sarah –szorítottam meg a tenyerét. –Szép neved van. Tudtad hogy az egyik háborús hős feleségét is így hívták?- most ő hitt engem lököttnek, a tekintetéből ítélve. Jobban megnézve nem is volt annyira fiatal. Inkább 14-15 éves lehetett. –Miben segíthetek? –nem nagyon értettem a dolgokat

- Tudod, csak olyan kedvesnek tűnsz és a többi nagy lány elzavart reméltem hogy te nem fogsz.
- Én nem –mosolyogtam rá –Mondd.
- Hogy…izé… gondolom hogy ez hogy hathat, de szeretném a tanácsodat kérni. –meglepődtem
- Miben is?
- Láttalak a barátoddal és…
- Hagy tippeljek –szakítottam félbe –van egy srác aki tetszik csak észre sem vesz? –kerek szemekkel nézett rám. Teli találat. – elég szokatlan hogy a strandon egy idegentől kérsz tanácsot
- Tudom –hajtotta le a fejét –Csak olyan jó látni hogy neked van barátod és nem igaz hogy én meg olyan erősen próbálkozom és semmi.
- Nem érdemes egy olyan fiú után menni akit nem érdekelsz. Te utánad menjenek. –tanácsoltam
- Rendes vagy –a medencékből minden honnan ért a víz.
- De még mindig nem tiszta hogy miért kellek én
- Szeretnék beszélgetni és nem tudok kivel
- Értem –oké semmit sem értettem, de hát nem hagyhattam csak úgy ott.
- Tudod a szüleim nagyon gazdagok és bált rendeznek két hét múlva és nekem addig párt kell szereznem.
- Aha. Legyek a kerítőd? –mosolyogtam

- Olyasmi –zavartan nézte a lábait. Tetszett az ötlet meg Lena is. Nem mintha egy pedofil leszbikus lettem volna, csak hogy volt ilyen merész vagy csak simán barátkozós. Megállt az egyik medence szélén és vágyakozva nézett egy valaki felé. –Reméltem hogy a strandon majd összejön, de hozzám se szólt. -sóhajtott
- Helyes –mondtam. Csillogó szemekkel nézett rám. –Hány éves vagy?
- Még 14. A bál a 15. szülinapomra lesz, pedig én csak egy bulizni szerettem volna a barátaimmal.
- Bocs a kérdést de miért nem egy barátnőddel beszéled meg ezt? Mégis csak jobb. –nem tudtam rájönni az okára hogy miért én?
- Ez hosszú és nagyon bonyolult –ennyit mondott.
- Adok egy tanácsot legyél kicsit bátrabb. 15 évesen simán –biztattam. –Nézz magadra, csinos vagy. Minden megvan ami kell hogy szerezz egy pasit. –nem tudtam hogy kell ezt csinálni, reméltem hogy semmi rosszat nem teszek. –Gyere csak –behúztam az egyik tuja mögé. Kicsit erősebbre kötöttem a bikinijét, hát lássa az a srác hogy kivel áll szemben. Szerteszét álló vörös haját pedig a csatommal felfogtam, így tisztán látszott szép arca. –Így ni! –csaptam össze két tenyerem. –Bombázó lettél. Maradj itt egy kicsit, jó? –elindultam Damont megkeresni.
- Végre hogy megvagy –ragadtam karon mikor megtaláltam.
- Mi van? –nézett rám értetlenkedve
- Jótékonykodunk egy kicsit. Segíts egy lánynak a kedvemért –néztem rá
- Mi van? –ismételte meg. Behúztam a tuja mögé őt is.
- Lena ő itt Damon, Damon ő Lena –Lena levegőt venni is elfelejtett mikor meglátta és fülig pirult. Damon egyszerűen csak úgy nézett ki mint akit teljesen magába szippantott a mocsár. Követte a parancsaimat. –Ezt gyorsan letudjuk oké Lena? Ő –mutattam Damonra- fog nekünk segíteni. Hé szívem –néztem rá édesen –látod azt a srácot? –mutattam az illetőre aki a vízbe lógatva lábát ült a medence szélén. Bólintott. Elmagyaráztam a tervemet. Mindenki megértett mindent szerencsére. –Gyerünk –kihúztam Lenát a fa mögül.

Tényleg villámba váltottam. Leültünk a névtelen sráccal szemben. Kiegyenesítettem Lena hátát, nehogy már úgy üljön mint a padban. Hátra tette karjait, rátámaszkodott így tökéletes pózba került. Nyugtattam mert rohadtul ideges volt. Hallani és látni lehetett dübörgő szívét és úgy szintén szapora lélegzetét, na nem mondom hogy nem volt így vonzóbb, de nem kell a ló túloldalára átesni se. Végre Damon is megjelent. Lehuppant Kevin mellé-időközben ezt is megtudtam. Minden szót tisztán hallottam
- Hello –köszönt Damon
- Hello –köszönt vissza Kevin. Damon leült mellé és oldalba lökte.
- Nézd azt a két jó csajt a túl oldalon –célzott ránk –Fogadjunk hogy megszólítani se mernéd azt a szexi kis vöröskét – szúrosan néztem rá, tudja már hogy hol a határ. Terv szerint Kevin ráharapott a csalira.
- Ismerem –mondta flegmán
- Persze –kontrázott Damon. –És nem kell? Nekem jó lesz –Kevin szemei megvillantak.
- Fogadjunk. Mivel ismerem a vöröset enyém a szőke. – Lena csalódottan nézett rám. Kezemet a kezére tettem nyugtatásul.
- Haver, nézz már rá arra csajra. Legalább 22 éves –na köszönöm szépen az 5 év öregítést- nem a te pályád –Kevin megrántotta a vállát.
- Rendben –egyezett bele. Beleugrott a vízbe, mindenkit lefröcskölve. Bunkó. Damon magabiztosan indított felém.

- Szia –köszönt Kevin Lenának, aki csak ledöbbenve ült. Megszorítottam a kezét hogy térjen észhez
- Öhm…hello –végre
- Szép a fürdőruhád –mérte végig, majd a szemei megakadtak a mellein, túl hosszan. Ez már bámulásnak számított! Lena ismét pirosodni kezdett és zihálni. –Nem csúszunk egyet? –kérdezte Kevin a csúszdákra célozva. Lena bólintott majd Kevin kimászott a medencéből és felsegítette. Mosolyogva néztem kettejük után.
- Küldetés teljesítve? –huppant le mellém Damon
- 22? –háborodtam fel -22 évesnek látszom?
- Nem mondhattam hogy 17 vagy, akkor simán rád mozdult volna. És ki tudja mi történik a kis fejével azok után.
- 20-at kellett volna mondanod – összefontam karjaimat a mellkasom előtt.
- Na.
- Oké de csak mert segítettél –megcsókoltam –Gyere nézzük meg hogy halad a kis párocskánk –felhúztam magammal és elindultunk a csúszdák felé. Nem találtam őket a nagy tömegben.
- Nevetnek –mondta Damon, mire csak kérdőn néztem rá –Hallom őket –mutatott a fülére. – Most indulnak le –ahogy még mindig nevetve kimásztak a medencéből azt már láttam.
- Ügyesek voltunk –dicsértem meg magunkat – Akkor mehetünk?
- Hová?
- Leég a bőröm, a vízbe természetesen –mosolyodtam el.

A medencében rám jött a beszélhetnék, és megállás nélkül jártattam a számat. Minden kis hülyeséget Damon mosolyogva végig hallgatott. Valamiért totál leragadtam azoknál a bizonyos kedd estéknél, és szinte minden uszodás sztorimat –amire emlékeztem- elmeséltem.
- Úristen mennyit dumáltam. Sajnálom –hajtottam le a fejem, mi után másfél óráig Damonba fojtottam a szót.
- Ilyenért sose kérj bocsánatot – hűha ez aztán nagyon érzelmesen hangzott. Felnéztem, a nap már nem járt olyan magasan, és egyre kevesebben voltak a strandon is. –Ideje mennünk –mondtam. Nagyon nem akartam indulni, de már mindent leáztattam szinte magamról. Nagyjából egy hatalmas buborék is lehettem volna ennyi erővel. Összepakoltunk és a kijárt felé vettük az irányt. Útközben belebotlottunk egy igen csak hevesen csókolózó párba, akik teljesen elállták a kijáratot. Megköszörültem a torkomat, erre mind a ketten haragosan néztek rám, bár miután Lena, igen Lena megismert, felderült és odajött hozzám.
- Köszönöm –ölelt magához
- Szívesen. Örülök hogy segíthettem –tettem még hozzá.
- Sose fogom tudni meghálálni – mondanám hogy ne igyunk előre a medve bőrére, mert ebből bármi kisülhet, de ki vagyok én hogy tönkre tegyek egy szerelmes kamaszt?
- Nem is kell –ennél a verziónál maradtam – Ha kellenék hívj vagy keress. A nyáron bármikor
- De nem is tudom hol laksz
- Mystic Falls kis város. Meg fogsz találni hidd el.
- Oké. Kösziiiii még egyszer –nyújtotta el
- Te! Még egyszer megköszönöd… - kezdtem mosolyogva de belezavart hogy a két fiú éppen egymásnak esett –Hé! –futottam oda –Mi folyik itt? –egyik se válaszolt csak mereven bámultak a másik szemébe. –Mi…folyik…itt…azt kérdeztem –taglaltam ismét jól érthetően. Damon engedett a tartásán.

- Semmi
- Rendben –rátettem a kezem Damon vállára nyugtatásul. Lena döbbenten állt.
- Még egy ilyen és neked annyi –fenyegetőzött Damon, amin normál esetben röhögtem volna, de tudva hogy mire képes inkább meghűlt bennem a vér.
- A fogadást nyertem, Lenát lesmároltam, te meg ezt –bökött felém. Na várjon csak … - Párcsere? Nem akarok a haverok előtt égni egy 15 éves kis ribanccal –fejezte be a mondatát. Damon gyorsabb volt mint én, és már egymásnak is estek.
- Elég! - álltam közéjük. –Egy ilyen utolsó kis dög nem éri meg. Hagyd. –Damon elengedte és hátrálni kezdett. – Bár még ennyi belefér –és egy tökéletes jobb egyenessel olyan szépen képen töröltem hogy kicsattant az alsó ajka. – Mire fel van neked ekkora szád? –fájdalmas fejjel nézett rám –Ne válaszolj költői kérdés volt –hátat fordítva neki a ledöbbent Lenához mentem hogy karon fogva kivigyem. Beültünk a kocsiba ahol Lena- felfogva hogy mi történt –csendes sírásba kezdett. Átkaroltam, és hagytam hogy kisírja magát. Damon egyre gyorsabban hajtott. A házunk előtt kitett minket és megígérte hogy visszajön még az este folyamán. Lenát felvittem a szobámba.

- Nyugodj meg –világ életemben féltem a síró emberektől. Fogalmam se volt mit mondjak nekik. Azt hogy ne sírjon? De hát ki kell sírnia magát. Hogy nyugodjon meg? Nem lehet egyik percről a másikra nyugodtnak lenni. Mégis ezt mondtam. Jobb nem akadt. –Sajnálom –mondtam, tényleg bocsánat kérésnek szánva, mert ebben én is ludas voltam.
- Haza kell mennem –ennyit mondott szipogva
- Dehogy kell! Ma itt alszol. Csajos pizsi parti? Mit szólsz?
- Oké –rám mosolygott. Mikor megnyugodott elment zuhanyozni én pedig adtam neki pizsamát. Hellyel-közel sikerült megnyugtatnom. Szegény tényleg annyira hitt benne, erre ez történt. Próbáltam biztatni, de totál káros lett a csaj. Hajnal fél4-ig beszélgettünk, aztán bealudt. Az én szemeimre nem jött álmosság, így csak feküdtem és próbáltam Kevint megérteni. Értem hogy 15 éves tinédzser fiú, de mindig oda jutottam ki hogy sajnáltam hogy csak annyit kapott. Lehet hagyni kellett volna ráuszítani Damont.

- Megnyugodott? – kérdezte a sötétben Damon. Ijedtemben összerándultam.
- Meg mondtam hogy ne csinálj ilyet –szóltam rá suttogva –De igen, sikerült lehiggadnia.
- Jó. Holnap találkozunk –és eltűnt. Eszembe jutott hogy két nap múlva lesz Elizabeth bemutatója, amire nem hívott meg! Most nekem kellett lehiggadni. Végül elaludtam, de így is hamarabb keltem Lenánál, igaz csak 10 perccel maradt le. Sajnos rögtön öltözött és indult haza, akárhogy próbáltam marasztalni. Még mindig feldúlt volt a tegnapi miatt. A nap hátralevő részét olvasással töltöttem. Vagyis addig amíg meg nem zavart a csengő. Valaki nagyon türelmetlen volt… Kinyitottam az ajtót és legnagyobb megdöbbenésemre Lena állt kint hatalmas vigyorral.
- Uh, igazán vakító fogsorod van –köszöntöttem
- Bocsánatot kért! –rohant le –Olyan aranyos volt. Mindent megmagyarázott. Teljesen megértettem és ma ahogy viselkedett…fenomenális volt!
- Lassan a testtel. Ki kért bocsánatot?
- Hát Kevin! –aú. Nekem valami nagyon bűzlik.
- Úristen de örülök neki! – nem akartam elrontani a boldogságát, de nem hittem már ebben. Aki egyszer ilyet mondott, máskor csak jobban megfogja bántani. Főleg ha már több ideje együtt lesznek. – Gyere be mesél el mindent –Jézusom de egy kétszínű hárpia voltam!
- Kösz, de nem randim van. Csak ezt muszáj volt veled megosztanom. Annyira boldog vagyok! Jaj elkések –nézett rá az órájára- Mennem kell, szia
- Szia –ez gyors volt. Rossz érzésem volt, rögtön indultam Damonhoz. Átvágtam az erdőn hogy hamarabb odaérjek és türelmetlenül kopogtam.

- Ennyire hiányzok? –nyitott ajtót
- Nem tetszik ez nekem- ráztam a fejem
- Mi?
- Kevin
- Sarah, te még mindig ezen lovagolsz? Lena túlélte vagy nem?
- De most megint együtt vannak. Nem hiszem el hogy egyszer csak észhez kapott Kevin hogy héé mégis csak bocsánatot kérne kérni.
- Túlfilózod. Van ilyen
- Mondja ezt egy évszázados vámpír.
- Épp ezért higyj nekem. Tapasztalat.
- Épp ezért nem hiszek. Honnan tudnád hogy működnek a mai tizenéves barmok?
- Oké Sarah, te most azonnal bejössz és iszol valamit. Túlságosan a szíveden viseled ezt az ügyet.
- Nem. Én csak nem akarom hogy megint összetörjön
- 15 éves. Legalább százszor fogják még a szívét összetörni.
- Nem érted
- Nem. De Kevin az éjszaka megvilágosodott és megértette a lényeget. Bejössz?
- Mi mondtál?
- Hogy bejössz-e
- Az előtt. Hogy érted hogy az éjszaka? –és a mint ha villám ért volna megértettem –Te meg… hogy is hívják? Megigézted!
- Ne butáskodj –komolyan néztem rá –De csak Lena érdekében –vallotta be végül –Akkor bejössz?
- Mi az hogy Lena érdekében? Ez senkinek se az érdeke. Miért lenne neki jó ha egy hamis szerelem képébe esne bele?
- Nem tudlak követni
- Csináld vissza –parancsoltam rá
- Nem.
- Nem játszadozhatsz így emberekkel, Damon! Főleg nem olyanokkal akik még sose voltak szerelmesek. Most! –mondtam erőteljesebben
- Megérdemli –ez volt a válasz
- De Lena nem! –hosszú ideig álltam a tekintetét. Aztán csak feladta
- Rendben –sóhajtott. -10 perc múlva itt vagyok –és elviharzott mellőlem. Addig a hatalmas kanapén kényelembe helyeztem magam és vártam. Tényleg 10 perc múlva már mellettem volt
- Kész –jelentette be
- Köszönöm
- De neked kell állnod Lena sírógörcseit
- Kibírom.
- Ha már itt vagy és én is…- gyors tématerelés
- Nem fekszem le veled –vágtam közbe
- Látod ez tényleg fájó pontot ért. Sebaj így is megkapod az ajándékodat –a megszokott vigyora ismét az arcán virított
- Neeee. Van még amivel meg tudsz lepni?
- Van. Két dolgot fűznék hozzá. Egy: ne számíts nagy, értékes, és bla-bla-bla tárgyra és kettő: rohadt kényelmetlen a jó fiú szerep. –he?

:D

Na,azt hiszem megcsináltam a már lassan 2 hete fennálló problémát :P és lehet komizni!!!!!!!!!!!!
Végree.Szóóóval...
(ha esetleg mégse lenne jó,akkor légyszi jellezzétek)

19.fejezet

Szerbusztok lányok,itt is vagyunk,szerintem viszonylag hamar,bár nem a megszokott időben.Húúú ez de formális volt,nem? De!
Mindenkinek aki olvassa egy nagy meleg ölelés a fejezet előtt hogy jó kedv legyen hozzá.És nagyon köszönjük a 26 rendszeres olvasót ♥
Jó szórakozást,puszi:n.bella

Minden porcikám vizes volt. Átfagyva, kékülő ajkakkal de nevetve rontottam be a házba. Utam rögtön a

 fürdőszobába vezetett. A sáros ruhákat a szennyesbe dobtam bár nem igen hittem már abban hogy valaha az életben még tiszták lesznek. Tele engedtem a kádat forró vízzel és belecsobbantam. Már-már fájt ahogy felengedtek a végtagjaim de az arcomra fagyott mosolyt, ez se mosta le.  Újra és újra megmozgattam az ujjaimat, élvezve hogy már korlátlanul tudom mozgatni magam. Éppen csakhogy kilátszódtam a habok közül, persze mondanom se kell Damon a falnak dőlve nézett engem, ahogy mint egy kisgyerek vigyorgok hogy tudok mozogni. Ahogy rá néztem, hát mit ne mondjak… nem alacsonyítottam volna le egy görög istenhez. Mindig is tetszettek az elázott pasik, sőt!

- Majdnem olyan jó vagy mint én –vicceltem

- Te teljesen őrült vagy –ennyit kaptam válaszként

- Tudom, de így kerek a világ!

- Milyen lány menne háborúba? Hol az emberség?

- Hé az emberség nem teljesen tartozik ide –rivalltam rá –De nem igazán értem hogy jön ez most ide

- Magyarázd meg kérlek –értetlenkedett

- Megmagyarázom de mit?

- Honnan ez az öldöklési vágy?

- Te jó ég! Én magyarázzam ezt egy vámpírnak? –bólintott –Áh! –csaptam bele a vízbe – Nem igazán tartom az „élni és élni hagyni” hitet. –kezdtem bele röviden -Az „ölj vagy téged ölnek”-ben nevelődtem. Ezért nem zavarnak a háborúk, legalábbis olyan szinten nem mint másokat. Van neked fogalmad arról hogy mennyi vitánk volt ebből Elizabethtel? Apropó Elizabeth, azt hiszem ma kell mennem segíteni neki, bár most mindegy. A lényegre térve ezért nem zavar ha öldökölsz. Erre neveltek sajnálom. Oké hogy van bennem azért együttérzés és normális emberi érzelmek de nem dominálnak annyira mint például a már említett ember és állatbarát Liznél. És nincs bennem öldöklési vágy ezt leszögezném –foglaltam össze röviden. Damon összehúzott szemöldökkel figyelt engem –Ne nézz már így rám, megállok a fejlődésben –és a víz alá buktam.

- Nem akarok menni –toporzékoltam egyhelyben. –Oldja meg maga!

- Már pedig elmész Sarah, ha kell én magam cipellek oda! –kontrázott rá Damon, mire bősz fejrángatásba kezdtem. Igen Elizabethről és a vizsgájáról beszéltünk. Semmi kedvem nem volt beállítani hogy „Hello szivi itt vagyok,. Miben is kell segítenem?”. Van az az érzés amikor minden a feje tetejére áll mert olyan mintha rossz lenne a szereposztás. Mintha Odüsszeusz belekeverdett volna a Rómeó és Júliába vagy mit tudom én. Na most ez a helyzet teljesen olyan volt. Damon nyaggatott hogy menjek segíteni ahelyett hogy vele tölteném az estémet. Normális? Mindenesetre sikerült meggyőznie néhány igen nem szabályos módszerrel.

- Könyörgök Sarah menj már el! –te jó ég! Ha Damon Salvatore könyörög az jót nem jelenthet.

- Tudod, csak annyit kéne mondanod hogy most el kell menned, ha nem akarsz itt maradni.

- Sicc, öltözni, sicc

- Hé, nem vagyok a macskád.

- Igaz, egy csökönyös szamár vagy inkább gyí Sarah gyí. –dühösen fújtam egyet. Vontatottan öltöztem át, húzva minden kis másodpercet. A hajammal nem bajlódtam csak felfogtam úgy is szét jön. Elkészültem és jót mulattam Damon „mindjárt öngyilkos leszek” arcán.

- Kész –mondtam ártatlan hangon, szempilla rebegtetés közepette. Egy melegítőt alá egy harisnyát és egy átlagos pólót vettem fel, persze minimum húsz réteggel öltöztem az alá is.

Már csak gyorsan, vagyis lassan, a mellényemet vettem fel és a cipőmet. Damon esernyőt tartott felém és úgy léptünk ki, a még mindig megállás nélkül zuhogó esőbe. Szorosan mellettem jött és nem azért mert annyira szeretett volna. Csak biztosította hogy ne tudjak elszökni, ami legalább százszor megfordult a fejemben, száz féleképp. Nem tudtam miért nem, csak azt tudtam, hogy nem akarok Elizabeth szemébe nézni. Mindig is kerültem azokat akikkel épp harcban voltam.

 Az ajtó előtt megálltunk és én tűntetőleg a mellkasom előtt összefontam a karjaimat. Én nem csengetek az biztos. Tényleg makacs voltam ebben az ügyben. Damon bekopogtatott, mire én csak felhorkantam. Komolyan azt hiszi meghallja? Már a ház 20 méteres körzetében hallani lehetett a tomboló Metallicát -amivel annyira nem boldogultak- és 30 méteres körzetben pedig Elizabeth idegtépő, feszült üvöltését. A harmadik kopogás és a tizedik csengő is süket fülekre talált. Gonosz mosolyra húztam ajkaimat.

- Úgy tűnik remekül megvannak nélkülem is –mondtam „sajnálatosan”

- Nem jó! Nem oda jön ki az ütem! Figyelj már egy kicsit Hannah, elcseszed az egészet. –jajj Liz nagyon csípős hangulatában van. Sütött a hangjából a stressz és a kétségbeesés, mégis remekül tudott dirigálni.

- Nem úszod meg ennyivel –nézett rám Damon

- Mi a fenéért akarsz te ennyire segíteni?

- Az maradjon az én titkom. És Sarah, nem versz át. Tudom hogy a terem a pincében van és nem egy ablak van amin betudsz mászni. –Miért? Miért ver Isten engem? Ez is mutatja hogy nem létezik! Régen rengeteget másztam azokon az ablakokon át. Ha épp titokban voltam ott vagy elbújtam és hasonlók.

- Jó –mondtam dühösen. Szó szerint elvonszolt az ablakokig. Az ötből kettő tárva nyitva volt, nem is csodáltam amilyen szag onnan kijött... Besandítottam és bizton állíthattam hogy ami abban a teremben uralkodott A káosz volt. Az igaz nagy betűs káosz. Minden táncosról patakokban folyt az izzadság Lizről és Garettről nem beszélve. A sötétben kuksolt Benjamin is aki már nem tudott mit tenni magatehetetlenségében.

Sokáig csak néztem és próbáltam rájönni hogy hol lehet a hiba. Nagyjából tíz perc után már tudtam hol kél el a segítség. Ránéztem Damonra aki csak bólintott. Összecsukta az esernyőt és én mászni kezdtem a leghátsó ablakon. Kicsit vizes lettem de nem számított. Hangos csattanással –talpon- értem földe,t de puhán. Mindenki ijedten fordult felém.

- Hello –emeltem fel a kezem kissé zavarban a tömegtől. Még utoljára ránéztem Damonra aki rám kacsintott és már csak hűlt helyét láttam. Megláttam Benjamin szemében a reményt és köszönetet. Rámosolyogtam ami persze nem kerülte el Liz figyelmét.

- Mit keresel itt? –kérdezte Elizabeth

- A barátod jóvoltából segítek.

- Nem kell –jelentette ki de már korántsem olyan kemény hangon. Inkább a tiszta fáradság csengett benne. Megértettem az aggodalmát ma legkésőbb holnap kellett volna befejezni a koreográfiát, mert már csak egy hetük volt és a hátralévő időben gyakorolniuk kellett volna hogy menjen.

- Jah bocs. Nem úgy látszik.

- Meg vagyunk köszönjük szépen.

- Hát Benjamin –fordultam felé –én megpróbáltam.- Ha nem kell a segítség akkor nem kell.

Elindultam az ajtó felé. Végig éreztem magamon Elizabeth tekintetét. Még vissza fordultam.

- Tudod a pirouettek rossz helyen vannak, azért nem jönnek ki ütemre. A cabriolét én 2-re kezdeném. Tudod ez metál. Nem mindig felel meg az előírásoknak. A füledre hagyatkozz ne az eszedre. Ha Garett kettőre kezdi kijön négyre ahogy az ütemben is van. A grand jetét és a ballont megcserélném a helyedben. Csodálatos hogy tudod a ballont éppen ezért a végén lődd el. Hatásosabb lesz. Jah és Elizabeth, néha elég lenne a háttértáncosoknak egy-egy plié. Rajtad van a hangsúly te csinálj nagy dolgokat, különben elveszel a tömegben. –megfordultam, magam mögött hagyva a döbbent Lizt. Maga a segítőkészség voltam. Tényleg mindezt csak jószántamból tanácsoltam, de ha neki nem kell akkor nincs mit tenni. A bejárati ajtót nyitottam mikor egy hatalmas tenyér megragadott és mag felé fordított.

- Azt mondtad segítesz –nézett a szemeimbe Benjamin

- Nem kell segítenem hallottad. De az előbbi tanácsok szerintem azért annak minősültek.

- Gyere vissza –kérlelt

- Nem zavarok tovább. Tudásom idáig terjed.

- Tudsz te döbbet.

- Ide figyelj Benjamin, majd ha ő nagysága megkér segítek. –mordultam rá. Arrébb lépett és megjelent mögötte Liz.

- Segítesz? –kérdezte

- Ööö…hagy gondolkodjam… igen. –Elizabeth arcán egy megkönnyebbült mosly jelent meg. Tudtam hogy még haragszik de legalább már ezt el fogadja. Haladás. – Várjatok. Mindjárt visszajövök addig szigorúan csak pihenni. –bólintottak mindketten de hogy Ben minek? – Egy esernyőt lophatok? –kérdeztem. Liz bólintott és már az utcán rohantam esernyővel a kezemben. Felrohantam a szobámba előszedtem amit kerestem és már futottam is vissza. Út közben elgondolkodtam hogy  milyen régen is volt a kezembe és hogy mennyire hiányzott. A ház előtt nem hallottam se kiabálást se ordító zenét így bátran kopogtattam. Egy ismeretlen lány nyitott nekem ajtót elég meggyötört arccal.

- Szia –köszöntem neki de ő csak halványan rámmosolygott –Elizabeth? –kérdeztem megértően. Csak ő tudott olyan szadista lenni hogy a végkimerülésig hajtott mindenkit. Oké én is tudtam ilyet csak én mindig magammal tettem. A lány bólintott. A ház tele volt lihegő, kifulladt balerinákkal és balett táncos fiúkkal. Lementem a pincébe ahol Elizabeth és Benjamin a padlón ültek és halkan beszélgettek.

- Khm –felém kapták a fejüket.- Hagyd a lányokat és fiúkat még egy kicsit pihenni rendben?

- Rendben. -Felmentem és én is levetettem magam egy üres helyre. Mindenki furcsállva nézett, de nem törődtem velük. Odajött hozzám Garett kicsit beszélgettünk erről-arról de aztán neki is akadt jobb dolga. Mikor hallottam hogy erősödnek a beszélgetések tapsoltam egyet és indulást kiáltottam. Ezek szerint már eléggé pihentek voltak. A pincében felálltak a kezdéshez. Elizabeth rosszallóan nézett a kezemben szorongatott botokra.

- Mazsorett botok? –kérdezte

- Nyugi nem verni –nyugtattam. Bár elfajulhatnak odáig a dolgok… Odaléptem a hifihez és elindítottam a zenét. Nem hagytam hogy végig menjen. Megállítottam és odaléptem a háttértáncosokhoz. – Figyeljetek, ez most rock. Ne akarjátok annyira feszesen. Túl merev, nem jön át. Az elején az egy harang. Azt akarom hogy olyan kecsesek de vészjóslóak legyetek mint az. Azonosuljatok a szereppel, kicsit engedjétek el magatokat.

- Sarah de hát…- kezdte Liz de csendre intettem.

- Nem azt mondom hogy nem kell figyelni és elég az 50%-os pontosítás. Azt mondom lazítsatok egy kicsit. –újra elindítottam a zenét de megint nem jött át semmi. Néhányan ugra-bugráltak egy zenére amihez nem illett a tánc vagy fordítva. Ennyinek nézett ki. –Állj. –odasétáltam mindenkihez és a botokkal igazítottam a hibákat. Kikorrigáltam a túl görbe vagy éppen túl egyenes hátakat. – Ezt az utolsó nyolcast újra! -1-2-3-4-5-6-7-8 – Fel! Feljebb! Tűnjön ki akinek ki kell. Halljátok a zenét nem? Még mindig nem jó! Feljebb. 1-2 –kezdtem hangos számolásba- 3-4-5! –emeltem meg a hangom hogy hallják itt a hangsúly- 6-7-8. Ez az. Még egyszer és folytassátok utána. Nagy hangsúlyt kap a dob arra kell kiemelkednetek. Nem jó ha csak lábujjhegyre álltok. Azt akarom hogy a 170 éves Kati néni az ötszázadik sorban is lássa hogy felemelkedtek. Támadjatok! Liz és Garett miért hiszi azt hogy nekik van pihenő? –fordultam hátra mire mindketten beálltak. Igaz hogy ők viszonylag későn jönnek be de nehogy azt higgyék hogy szieszta van -Gyerünk. Nem magas! Emelkedjetek már ki. 2-3-4 most pliét! Most! Liz te ugorj. Jajj nem ugróiskolát kértem. Tartsd ki, ez az. És 2! Garett! Figyelj Elizabeth hallod a nyújtást benne? A gitárra összpontosíts –bólintott – Na akkor kell hogy megálljon a levegő arra a 2-3 másodpercre és akkor kell hogy kihangsúlyozódj a legjobban. Gyönyörű az a mozdulat, le a kalappal, de nem kapja meg azt a figyelmet ami járna neki. Felállsz egy egyenes vagy a karod oldalt és azt próbáld meg úgy megtartani arra a kicsi időre, addig pedig mindenki tényleg fagyjon meg. Álljon meg az idő és akkor gyönyörű lesz. A táncosok lemehetnének és te tökéletesen kiemelődnél. Érted hogy mire gondolod? –Eőlőről kezdték- Erről beszélek gyerekek!- Újra elindítottam a zenét –Spicc, spicc, spicc, spicc, emel, emel, kitart, plié. Nagyszerű! –és innen már minden ment mint az olajozott fogaskerék. Csak az elejét kellett rendbe tenni aztán kisebb változtatások és szinte hibátlanul meg volt. Bár nem mondom hogy a botokat nem kellett használni. Ha valaki nem ismeri azt a mondatot hogy görbítsd be a hátad akkor hasba kell ütni. De nem fájt neki, óvatos voltam azért. Átadtam az irányítást Elizabethnek én csak néha szóltam bele és néha tárgyaltunk. És olyan számot csináltunk amit még nem látott a világ. Néha unottan dobtam egyet-kettőt, de azért a lelke mélyén Liz is örült a segítségnek.

- Utoljára előröl? – költői kérdés. -5-6-7-8 –számoltam be és indult a zene. Gyönyörű volt. Szinte láttam ahogy mindenki a pokolba kívánt de ennek is meglesz a gyümölcse. A lányok és fiúk tüdeje egyaránt égett, kapkodták a levegőt és minden izmuk fájt. Lehet kicsit közrejátszott a bot is?  A  végén megtapsoltam őket ahogy csak tudtam. Néhány dicsérő szó után, már mindenki spurizott hazafele.

- Akkor megyek haza én is –mondtam mikor már csak hárman voltunk.

- Köszönöm –mondta Elizabeth

- Semmiség volt. Holnap ügyesek legyetek –megbeszélték hogy még holnap is nagy próba lesz. Mivel én már itt beteljesítettem a feladatom gondoltam hogy már nem kellek a próbához.

- Sarah?

- Igen?

- Esetleg…ha nincs más dolgod…eljöhetnél –elmosolyodtam, nagyon jól esett

- Persze, természetesen jövök. –és elindultam haza. Azért mindent összevetve jól sült el ez az este. Szerencsére nem veszekedtünk, mindketten a saját dolgunkra koncentráltunk. Gartuláltam neki hogy milyen szépen összehozta a többit és hogy csak itt voltak kisebb gondok. Azzal nyugtattam hogy vannak amiket egy kívülálló jobban észrevesz. Épp tettem bele a kulcsot a zárba mikor Damon hátulról meglepett.

- Túlélted vagy nem? –szembeforduétam vele

- Végül is túl. –lágyan megcsókolt – Finom estéd volt? –összeráncolta a homlokát –Érzem a vért a szádban –tettem hozzá. Ledermedt és várt. –Oké. Szólj ha életre keltél –beléptem a házba. Anya szobájához settenkedtem már aludt. Olyan keveset beszéltünk mostanában… A szobámban már várt rám Damon.

- Semmi undor vagy felháborodás? Esetleg szent beszéd?

- Nincs –ráztam a fejem

- Te vagy a tökéletes nő –lépett oda hozzám

- Tudom –mosolyogtam gúnyosan

- De akkor is…

- Mi a franc bajod van mond már meg! –vágtam a szavába –Találtál egy lányt akit nem zavar hogy vámpír vagy se az hogy gyilkolászol kedved szerint. Miért akarod minden áron kihozni belőlem azt ami amúgy nincs? Sírjak hogy szegény ember mos meghalt azért mert neked úgy tetszett? Könyörögjek hogy ne csinálj ilyet? Megtehetném. Vaaagy –nyújtottam el –kereshetnél magadnak egy olyan lányt. Szerintem engem kivéve mindenki úgy reagálni ami egy normális embertől várható. –a mondat végén már úgy mosolyogtam hogy azt hittem a plafon leszakad. –Mázlista vagy tudsz róla?

- Tudok –vigyorgott –Ezzel verted a lányokat? –vette ki a kezemből a botjaimat

- Néha –felhúzta az egyik szemöldökét  - Hogyha szövegértési problémáik vannak? –rántottam meg a vállam

- Te aztán nem vagy semmi

- Ja. Tony és a háborús filmjei hatása- mosolyodtam el ami ásításba csapott át.

- És tudsz is ezekkel bánni? –nézegette a botokat

- Még jó. Majd egyszer megmutatom ha érdekel.

- Ott maradtam még egy kicsit miután igen hatásosan leugrottál. Szerintem katonai vezető szakra kéne menned. Biztos durva tiszt lennél –Jézusom, ő azán tud témát változtatni

- Ha-ha. Jó éjt Damon –tereltem a témát, és úgyis fáradt voltam

- Álmodj velem –húzta kaján mosolyra ajkait és eltűnt.

Másnap megint az esőcseppek ütemes kopogására keltem. Hihetetlen hogy nyár közepén nem akar kisütni a nap.

Nem mintha bármi bajom lett volna az esővel mert néha jobban szerettem mint a napsütést csak gondoltam hogy kint és lehetett volna tartani a próbát a kis pincei terem helyett. A reggeli az asztalon várt. Anyának megint korán kellett dolgozni mennie. Lassan már azt is elfelejtem hogy néz ki. Reggeli után felhívtam Tonyt hátha New Yorkban történt valami érdekes. Sajnos ott is nyugalom van. Kicsit még csevegtünk, de az örökké valóságig azt sem lehet.

Letussoltam, felöltöztem és leültem unatkozni. Olvasni nem volt kedvem, filmezni se. A párkányra könyököltem és bámultam ki az esőbe. Az órára néztem, fel se tűnt hogy két ótáig csak néztem ki a fejemből. Netezgettem egy kicsit, felmentem a West Point honlapjára de ott se volt semmi új, zenét hallgattam és megint beköszöntött az unalom korszaka.

Az órák teltek. Végül úgy döntöttem elindulok Lizékhez mielőtt a saját gondolataim kergetnek a sárga házba. Így is egy órával korábban érkeztem, de hátha tudunk beszélni így egy kicsit. Elizabeth nyitott ajtót.

- Szia –nyögtem

- Szia –köszönt vissza

- Bocsi hogy így betörök de már azt hittem átmegyek kannibálba hogy ne unatkozzak annyira. Szerinted milyen az ízem? –Elizabeth felnevetett és kitárta az ajtót. Szerencsém volt Liz sose volt az a fajta haragtartó aki nem áll szóba a másik féllel. Hétköznapi dolgokról társalogtunk, mint például:

- Szörnyű ez az időjárás nem?

- Nem is tudom, én szeretem az esőt.

Vagy:

- Nincs izomlázad a tegnapi naptól?

- Csak egy kicsi.

- Izgulsz a felviteli miatt?

- Igen, hogyne izgulnék.

Vagy:

- Hogy van anyukád?

- Jól, a tied?

- Sokat dolgozik, de jól.

Tipikus minta beszélgetések amik két illedelmes idegen között szokott lezajlani. Aztán elkezdtek szállingózni az első emberkék és fél órára rá már javában folyt a próba. Szinte csak néző voltam. Ritkán szólaltam meg, Elizabeth is sokkal nyugodtabb volt. Nyugtáztam magamban hogy tegnap nagyon jó munkát végeztünk. Nem is tartott sokáig az egész csupán másfél óra volt. Miután elment mindenki még Liz és Garett többször elpróbálták a duettüket, és Liz a soloját is. Semmi kivetni való nem volt bennük. Megtapsoltam, megdicsértem őket. Ha nem veszik fel ezek után, megeszem a falat.

- Liz –szóltam utána

- Igen?

- Milyen ruhád lesz? –próbáltam barátkozni, mert szörnyű érzés volt vele összeveszve lenni. Feszült volt a légkör kettőnk közt.

- Fehér természetesen

- Az szép. Csak tudod arra gondoltam hogy a fináléra átöltözhetnél. Lehetne egy merészebb feketéd. –elgondolkozott az ötleten

- De lehet éppen azért jobb lenne egy fehét. Meghökkentőbb.

- Mondasz valamit. Amúgy se lenne időd átöltözni.

- Lenne időm.

- Mindegy. Köszi hogy segíthettem –tulajdonképpen miért is köszönöm meg? Csak Ben akaratából jöttem

- Én köszönöm –felhúztam az esernyőmet és elindultam. Az ajtóból még utánam szólt Elizabeth

- Hé! –visszanéztem rá. A tárcájában kutatott valamit, épp egy papírt húzott ki belőle, de aztán elvigyorodtt és visszasuvasztotta azokat a tárcája mélyébe. – Semmi –mondta és becsukta az ajtót. Jegyek voltak, láttam. Meg se hív a kis szemét. Mekkora dög. Így segítek neki legközelebb. Forrtam a méregtől, és egész úton Elizabethet szidtam. Lehordtam mindennek ami csak eszembe jutott. Durván csaptam ki az ajtót, de a látvány ami benn várt annyira letaglózott hogy az ajtó vissza is csapódott és bezáródott az orrom előtt. Ugyanis anya és Damon egy asztalnál ültek és beszélgettek…