Boldog Új Évet

Boldog és frissekben gazdag Új Évet kívánunk minden Kedves Olvasónknak(Jan.27 ,na ki tudja hogy ez mi??)SarahB és n.bella

16. fejezet

Mondtam hogy most hamarabb lesz,szóval itt van.Szerintem többet nem is fűznék hozzá...a kép  magáért beszél.Jó szórakozás :n.bella

(képek a fejezet végén)

- Te…csak…most…viccelsz…velem? –kérdeztem, lassan, taglalva. A szemöldök már rég a holdon járt, a hangomat meg már csak a denevérek hallhatták. Nem voltam képes elhinni. Nem! Damon a lehető legkomolyabban nézett rám, szinte szúrt a tekintete. Mosolyogtam, fogalmam se volt miért, de azt tettem. Meg- megrándult a szám széle. Nem tudom mi üthetett belém akkor, mégis 1000wattos mosoly virított a számon.

- Úgy nézek ki? –kérdezte Damon még mindig fagyos hangon.

- Kicsit…jah, úgy –mostmár nem  volt visszút. Elhatároztam hogy ezen az estén mindent őszintén.

- Sarah, nem szokás ilyenekkel tréfálni –szólt rám

- Pedig nem olyan hű de nagy dolog –mondtam az első dolgot ami eszembe jutott.

- Igazad van, csak majdnem a fulladásig hajszoltad magad emiatt

- Az nem azért volt –védekeztem. Kérdőn nézett rám –Hanem, izé ez a levegő. Nem vagyok hozzászokva. Meg hirtelen olyan közel jöttél hozzám és mondtam már hogy utálom ha ismételgetnek?

- Ebből nem magyarázod ki magad.

- Jó. –sajnos igaza volt- De értsd meg nekem azért ez sokkal másabb mint nekem. Te túl vagy 160-on én meg még csak a 17-en. Érzed a különbséget?

- Nem értelek

- Te legalább már több milliószor mondtad ezt az életed során. Vagy halálod. Élethalálod? –bekavarodtam- szóval hogy neked kimondani ezt azért más fajsúlyba tartozik mint nekem. Mert én eddig csak családtagoknak meg két barátnőmnek mondtam. Lássuk be ez se egy csoport. Érted már hova akarok kilyukadni?

- Idézem: „Pedig nem olyan hű de nagy dolog” akkor most mégis? –még mindig nem engedett fel az arca

- Összezavarodtam, oké? Már én se tudom miket beszélek. Nekem akkor se mondogassa egy élőholt, hogy „szeretlek” –macskakörmöket rajzoltam a levegőbe –Kb csak 3 hete ismerjük egymást.

- De te már szerethetsz én meg nem?

- Áhh, túl bonyolult. Az én agyamnak –raktam hozzá –Bonyolult –ismételtem

-. Röviden vázolnám a helyzetet. Te szeretsz én szeretlek. Hol itt a probléma? –már halvány mosoly jelent meg ajkain. Végre nem olyan volt mint akit lefagyasztottak.

- Nem tudom! – emeltem fel a kezeim.

- Rendben –hagyta rám. Hosszan néztük egymást, de nem jött a megkönnyebbülés amire vártam. Attól hogy kimondtam és hogy ő is, nem lett szebb a világ. Inkább összetettebb lett. Még mindig nem kaptam folyamatosan a levegőt, de már fel se tűnt. Muszáj volt elmondanom mi bökte a csőrömet.

- Most totál úgy érzem magam mint aki ellopta Elizabeth estéjét. Nem kellemes érzés. És ha jót akarsz magadnak, te is légy bűnbánó.

- Sose bánok meg semmit

- Akkor itt az ideje elkezdeni. A helyedben félnék Liztől, még vámpírként is.

- Egész ügyesen kezeled ezt a vámpír témát –dicsért meg, ha ez annak számított. Megrántottam a vállam.

- Gyere keressük meg őket –megfogta a kezem és húzni kezdett maga után. Hogy jutott pont most pont ez az eszébe? Nem kellett sokat menni mire megláttuk őket. A parketten táncoltunk. Olyan szívszaggatóan nyálasan néztek egymásra… Damon megkopogtatta Benjamin vállát.

- Szabad? –Kérdezte. Benjamin meglepetten nézett de bólintott. Nevetséges volt hogy Elizabeth mennyire Damon felé tornyosul magasságban. Folytatták a keringőt és ahogy láttam beszélgettek is. Zavartan közeledtem Ben felé.

- Táncolunk? –kérdeztem a cipőmet nézve

- Miért is ne? –most mi nyújthattunk vicces látványt, mivel Benjamin nem volt épp alacsony. Szószerint fel kellett rá néznem.

- Nekünk még nem is volt időnk beszélgetni –törtem meg a kínos csendet. Bólintott. – Szóval, mesélj hogyan tovább? –érdeklőstem. Teljesen explicit voltam, nem udvariaskodtam

- Magam sem tudom –hajototta le a fejét –Gondolkodtunk hogy talán együtt kéne arra a bizonyos világkörüli útra menni, de tudod eléggé bizonytalan még ez –Igen Elizabeth nagy világkörüli útja. Már általános iskolában ezt tervezte hogyha leérettségizik elindul egy hátizsákkal és világot lát. Ez most beteljesedni látszik.

- Igen. De minden tisztelet a tiéd, remélem tudod –mondtam.

- Miért? –látszott hogy nem érti a dolgot

- Elviselni Elizabethet…huh nem épp csekély dolog –nevettem el magam

- Lehet, nekem eddig fel se tűnt. –morogta

- Szép a szerelem igaz? Tökéletes a másik

- Igen. Te már csak tudhatod –mi van ma hm? „Szívassuk Saráht a szerelem témával est”?

- Tessék?

- Látszik hogy nagyon szereted… Damon ugye? –bólintottam –Damont –fejezte be immáron magabiztosan. –nem kellett visszakérdeznem folytatta magától –Ahogy ránézel, meg ahogy hozzásimulsz. Látszik.

- Nem simulok hozzá –heves fejrázásba kezdtem

- Csak te nem veszed észre –vége lett a számnak, de Damon és Liz az újat is együtt kezdték. Látszott hogy nagyon belemélyültek a beszélgetésbe, és az arcokból ítélve túlságosan komoly dolog volt. Így mi is folytattuk táncunkat. Eleinte csendben aztán megtörtem azt.

- Benjamin, hagy legyek őszinte – kezdtem

- Tessék

 - Én tényleg nagyon szeretem Elizabethet. Nagyon kevés ember előzi meg csak. –Damonra sandított –nem ő pont nem. A lényeg hogy nem szeretném ha bántanád. Tudom hogy milyen atyáskodón hangzik meg minden de én csak elmondom, hogy ő most ijesztően boldog. Tényleg és remlhetőleg ez így is marad. Nem fenyegetlek mert mivel tudnálak téged. Csak tudd hogy itt vagyok és mindent tudni fogok. Egyszerűen nem szeretném összetörve látni és félek a síró emberektől. Komolyan. Röviden ennyi.

- Teljesen értelek. Én is vigyázok rá, és nem akarom megbántani. –rá mosolyogtam

- Köszönöm –mondtam halkan. Hülyeség hogy barátnőhöz így ragaszkodjak de érthető is.

- Ugyanezekezet mondta nekem mielőtt idejöttünk. Szitkozódott, alig tudtam lenyugtatni. Megesküdött hogy megöli Damont ha tesz valamit veled. –megmosolyogtam ezt a gondolatot

- Tudok magamra vigyázni –jelentettem ki

- Elizabeth is tud –egyből megértettem amit mondani akart ezzel. Egyenlőek vagyunk ketten. Bármelyikünket elhagyná a barátja tuti ősszedőlnénk mint a kártyavár. Titkon azért tartottam magamban a lelket hogy én nem, de talán főleg én roskadnék magamban. Pedig ez elkerülhetetlen. De a filozofálásnak nem most van itt az ideje.

- Tényleg kis tenyered van –jegyezte meg Benjamin

- Mi? –nem értettem hogy jön ide

- Elizabeth mindig mondta hogy milyen kis pici vagy. Meg is lepődtem mikor először láttalak hogy elég magas vagy, de a tenyered tényleg aprónyi. Egyszer Elizabeth sokáig erről beszélt amikor téged jellemzett. A kis tenyér kihagyhatatlan

- Nekem is állandóan mondogatja. Anno megszorította és kijelentette hogy mázlista lesz a barátom –itt önkéntelenül is Damonra futott a pillantásom- hogy egy ilyen tenyeret szorongathat.  De ezért még megölöm egyszer…

- Abba nekem is lesz beleszólásom –morogta.

- Olyan édes hogy így odavagytok egymásért –mondtam ki hangosan az első gondolatomat. Ennek a számnak is vége lett. Észre se vettem hogy végig táncoltunk. Végre Liz és Damon befejezték fontos eszmecseréjüket és párt cseréltünk.

- Mi a fenét beszéltél ennyi ideig Elizabethtel? –rohantam le, de már rég keringőztünk

- Sok mindent –csak ennyit nyilatkozott pedig az este folyamán többször is megkérdeztem. A hátralévő 2 órát végig táncoltuk, szinte megállás nélkül. Éjfél körül gyalog indultunk vissza a hotelbe. Négyen egymás mellet. Mi lányok középen, szélen a fiúk hogy védjenek. Sokat nevettünk és már hullafáradtak voltunk. Az ajtóknál elbúcsúztunk. Liz és Ben (közben megtudtam hogy Elizabeth utálja ha Ben-ezeik) egy szobába mentek pedig arra is rájöttem hogy külön szobában alszanak. Vagyis nekem és Elizabethnek volt közös szobánk. A két fiú persze külön, de én akkor most hova menjek?

- Hozzám –mondta Damon mintha a gondolataimban olvasott volna. Gépiesen bólintottam. A szobájában megálltam a tükör előtt. Ismét elcsodálkoztam magamon. Főleg a ruhán, de azért hagyjuk meg Elizabeth tényleg szépen sminkel. Végre lerúghattam a cipőt a lábamról, én pedig bedőltem az ágyba mint egy ólomkatona. Ez nem is állt messze tőlem mivel ólomnehéznek éreztem mindenemet.

- Zuhany? -Kérdezte Damon. Fájdalmasan bólintottam. Semmi kedvem nem volt zuhanyozni, de tudtam hogy kell. Mindenféle szag rámtapadt, kaja, pia, tűz, cigi, tenger és még sorolhatnám. Nagyon nehezen tornáztam fel magam ülőhelyzetne, majd lassan körülbelül 10 perc alatt el is jutottam a fürdőig. Amúgy ez az út nagyjából 4 mp lehetett. Damon türelmesen megvárt. Óvatosan hámoztam ki magam a meseszép ruhából. A hajamat úgy hagytam kontyba hogy ne vizezzem be, de a sminket lemostam. Felfrissültem a víztől. Kevésbé voltak nehezek a végtagjaim. Nem zuhanyoztam sokáig mert valahogy a pihe-puha ágy gondolata jobban vonzott.

Kiléptem a zuhanykabinból. Magam köré csavartam egy jó nagy fehér törülközőt, a párát letöröltem a tükörről és szétbontottam a hajam majd mint egy 200 éves múmia kicsoszogtam. Damon az ágy szélén ült, kibontott nyakkendővel, a zakója egy szék karfájára terítva. Savanyú képpel nézett maga elé. Az órára pillantottam. Ennyi idő éppen elég volt Benjaminnak hogy elmenjen, nekem pedig szükségem lenne pizsamára. Nekidőltem a fürdőajtónak, hogy erőt gyűjtsek. Mennyi eszem volt hogy itt zuhanyoztam, legalább várhattam volna addig is beszélgetéssel üthettük volna el az időt. Ez is bizonyítja hogy éjfél után nem gondolkodom.

- Szia holnapig, –köszöntem el, rekedtes hangon. Nagy lendülettel ellöktem magam az ajtótól és elindultam a szobaajtó felé. Még visszafordultam –jah és a ruháimat ott hagytam felakasztva, remélem nem baj ha holnap jövök vissza érte-  Épp nyitottam ki mikor hirtelen Damon előttem termett és becsapta az ajtót előttem. Szörnyen megijedtem.

- Mond –nyögtem. Fáradt voltam már nagyon. Nem hiszem hogy volt olyan téma ami nem ért volna rá holnapig. 

- Szeretlek –suttogta

- Ezt ma már egyszer megtárgyaltuk –én is csak suttogtam a fáradtságtól. Semmi erőm nem volt.

 Damon megcsókolt, olyan olvadt csoki lágyan. Hát igen, ettől nyomban felélénkültem. Hevesen csókoltam vissza, karomat nyaka köré fonva. Damon óvatosan felemelt és az ágyhoz sétált velem. Gyengéden lefektetett az ágyra ami besüppedt a súlyunk alatt. Rám nehezedett, de nem annyira hogy érezzem a súlyát. Hosszan de óvatosan csókolt mintha féltene. Lábaimat összekulcsoltam derekán és egy gyors mozdulattal magam alá gyűrtem. Belemosolygott a csókba. Hevesebben csókoltam hogy éreztessem vele: kell nekem. Végre felébredt. Lázasan csókolt vissza, mint bűnös szerelmes akit csak ez éltet. Hajába markoltam, ő a combomat cirógatta. Felingerelt a mozdulataival, még jobban csak akartam. Kigomboltam az ingjét és lassan letoltam róla. Minden gomb után csókot nyomtam a mellkasára. Egy határozott mozdulattal most ő fektetett maga alá. Végig simítottam megfeszülő karjain, majd a hátán, éreztem ahogy megremeg az érintéseim nyomán. Kínzó lassúsággal csókolta végig a mellkasom minden négyzetmilliméterét. Még mindig a combomat simogatta egyik kezével. Elöntött a forróság. Kéjesen belenyögtem csókunkba mikor körözni kezdett a belsőcombomon. Végigcsókolt a nyakamon, éreztem fogait a bőrömön. A szívem kihagyott egy ütemet, de eszembe jutott hogy verbénával nincs mitől félnem.

- Te vagy az én mérgem. Az én gyönyörű mérgem –súgta a nyakamba és erős csókot nyomott az ütőeremre. Lejjebb csúsztatta a  törülközőt és a melleimet kezdte masszírozni, csókolgatni. Egyre több sóhaj hagyta el a számat. Nekem nyomta ágyékát amitől még egy gátlástalan nyögés szakadt fel torkomból. Ügyetlenül próbáltam kicsatolni az övét. Amilyen gyorsan csak tudtam húztam le róla nadrágját, ami suhogva esett a földre. Belém csúsztatta ujjait és egyre gyorsuló körzései miatt szinte vonaglottam alatta. Kisebb sikolyok hagyták el a számat a jóleső bizsergéstől. Az agyamat elöntötte a vörös köd, nem érdekelt hogy Liz a másik szobában ugyanúgy hallja a sikolyaimat vagy bárki aki elmegy a szoba előtt. Damon kajánul az arcomba vigyorgott amitől erős késztetést éreztem hogy felpofozzam, de minden erőm elhagyott. Megsemmisülve feküdtem alatta, magatehetetlenül. Teljes testemben megremegtem ahogy Damon egyre hajtott a teljes kielégülés felé. Még mielőtt észre vettem volna erős csókot nyomott a számra és már bennem volt. Felsikítottam a jóleső érzéstől de a hangtompítás érdekében Damon nyakába fúrtam az arcom. Az illatától minden kapcsolatom megszűnt a külvilággal, és csak többet akartam belőle. Csípője köré csavartam a lábamat hogy még jobban érezhessem. Lassan kezdte, de hallva a nyögéseimet gyorsított hál’ Istennek. Az ő torkát is azonosítatlan hangok hagyták el. Teljesen elködösült a tekintete, bár én már nem is láttam a gyönyörtől. Egyik kezem oldalra vetettem és belemarkoltam a lepedőbe, ami azt hiszem el is szakadt. Ziháltam már amikor nem épp sikítottam vagy nyögtem. Damon keze is kivetődött és összekulcsoltuk. Teljesen összesimultunk, de nekem nem volt elég. Éreztem hogy itt a vég, teljes extázisba estem, kikapcsoltam, és csak egy valamire akartam gondolni: még, még nyújtsuk egy kicsit. Már éreztem, elöntött a forróság és a gyönyör legjobb formája, körmeimet Damonba mélyesztettem és a hátam ívben megfeszült, ezzel egy időben Damon is elélvezett és a végsőkre tartogatott sikolyomat egy csókkal elnyomta. Elengedett a testem és még a gyönyörtől remegve bújtam a már mellettem fekvő Damonhoz. Magunkra húztam a takarót. Nagyon hosszú idő után tudtam normális ütemben levegőt venni, persze Damonnak ez alig telt fél percbe. Ütemesen hullámzó mellkasára és légzésére merültem boldog álomba.  Reggel ablakon beszűrődő meleg sugarak simogatására ébredtem, mosollyal az arcomon. Különös… Nagyot nyújtóztam és ásítottam. Amint észhez tértem bevillantak a tegnap esti képek. Elszégyelltem magam és arcomat a párnába temettem, kuncogva. Hallottam hogy Damon épp zuhanyzott így halkan kimásztam az ágyból, magamra csavarva a takarót. Az egyik székre volt téve a tegnap esti ruhám és minden más gyorsan felkaptam és lábujjhegyen folytattam utam az ajtó felé. Óvatosan nyitottam ki, hogy hangot ne adjon és kislisszantam. A folyosó teljesen kihalt volt, ugyanolyan sunyin lopóztam végig rajta. A lábamat néztem nehogy elessek a takaróban, épp az ajtónál voltam mikor mellkason fejeltem valakit. Benjamin zavartan nézett le rám én úgy szintén.

- Szia –suttogtam

- Jó reggelt –suttogott vissza. Kínosnak éreztem ezt a helyzetet. Ő Elizabeth szobájából vagyis a miénkből én meg Damonéból próbáltam hangtalan kijutni.

- Akkor én…izé…bemegyek –mutattam az ajtóra

- Oké –helyet cseréltünk és átadta a kilincset. Az ajtó még nyitva volt, micsoda mázli…Biztos hogy fülig pirultam zavaromban de ez rajta is látszott. Egy kínos mosolyt eresztettem és befordultam a szobába. Be akartam zárni az ajtót de még előtte kidugtam a fejem

- Hé Benjamin –szóltam utána, persze csak szigorúan halkan. Megfordult

- Igen?

- Ugye nem árulsz el? Bízhatok benned ugye? –kérdeztem. Megértően rámmosolygott

- Persze, ha én is benned –bólintottam és hagntalanul becsuktam az ajtót. Odalépkedtem a bőröndömhöz. Bőröndömhöz? Nekem olyanom is volt itt? Biztos Elizabeth hozta magával. Ezzel a gondolattal kiegyeztem. Fogtam néhány cuccot és elindultam a fürdő felé. A fürdőszoba szinte ugyanolyan volt mint a Damoné kisebb különbségektől eltekintve. Gyorsan zuhanyoztam, de akaratlanul is előtörtek a tegnap esti képek. Miért nem tud az ember a gondolatai elől menekülni?

 Én tényleg próbáltam minden másra elterelni őket de azért is visszatértek. Makacs kis gondolatok, az biztos. Megtörülköztem felvettem a fehérneműimet meg egy rövidnadrágot  egy nagy pólóval. Újra halk üzemmódba kapcsoltam. Az óra félkilencet mutatott. Kinyitottam az ablakot hogy kimenjen az az állott szag és friss jöjjön helyette és hogy persze kis fény is legyen szegény sivár szobában. Kicsit összepakolgattam a dolgokat de nem telt az idő. Tudom hogy máskor átmentem volna Damonhoz de most nem máskor van sajnos. Benjaminnal meg nem vagyok olyan jó viszonyban, hogy meglátogassam. Azt se tudtam melyik szoba az övé, bár ha jobb lett volna a viszonyunk…,de nem mondom hogy rossz volt inkább csak új. A bőröndömben a ruhákat újra hajtogattam, és közben találtam egy könyvet.

Istenítettem Elizabethet hogy gondolt rá. Elővigyázatosan befeküdtem Liz mellé és olvasni kezdtem. Valahogy nem füllöt a fogam a romantikus sztorikhoz, de legalább lekötött. Már ahogy. Érdekes volt a könyv de meguntam egy kis idő után így letettem az éjjeliszekrényre és masszív fal fixírozásba kezdtem. Elizabeth mocorogni kezdett, majd hozzám bújt és Benjamin nevét suttogta. Hát majdnem…. Egyre jobban mászott a mellkasomra a feje. Most mit kezdjek vele? Észrevette hogy ez nem a megszokott test, kipattantak szemei és ugyanolyan kigúvadt  szemekkel meredt rám, persze rajtam hatalmas vigyor volt. Amint észhez tért felsikított, jó hosszan és szörnyen hangosan. Sőt a hangos szót meg sem érdemelte mert biztos voltam benne hogy az üvegek berepedtek. Mikor már éreztem a dobhártyám repedéseit, a kezem a szájára tapasztottam.

Így még ültünk néhány pillanatot aztán lenyugodott, én mint jó barátnő már rég nevettem. Sajnos nem reagáltam időben így Damon már az ajtóban állt hogy mi történt mire elmúlt a röhögőgörcsöm. Rögtön elkaptam a tekintetem róla és az ágyat kezdtem igazgatni. Elizabeth is felállt és megnyugtatta Damont.

- Nincs baj csak kicsit megijedtem hogy Sarah van az ágyban –magyarázta

- Kicsit –tettem hozzá gúnyosan

- Nos igen. Ennyi, de köszi az aggódást megvagyunk.

- Jól van. -Éreztem Damon tekintetét magamon. Kényszeríteni kellett magamat hogy ne forduljak meg. De ellenálltam. –Lemehetnénk reggelizni –mondta. Én még mindig gépiesen az ágyat igazgattam, hogy pontosan minden a helyére kerüljön. A lepedő, paplan, párna. Elizabeth válaszolt

- Jó ötlet

- Sarah? –még mindig nézett. Tudtam! Bólintottam és a párnákat püföltem…egyre erősebben.

- Akkor esetleg én szólok Benjaminnak –tette hozzá Liz. Nem! Azt nem engedhetem! Nem maradhatok kettesben vele! Erőt vettem magamon és egy mosollyal a számon megfordultam.

- Igazán nem szükséges Elizabeth. Damon megkérdezi –belenéztem a szemeibe amiből zavarodottságot olvastam ki, viszont az én erőm rögtön elszállt. –Igaz Damon? –erőltettem

- Hogyne –és ismét magára öltötte megszokott vigyorgó maszkját. Nem tudom hogy, de Elizabeth nem vette észre a feszültséget. Pedig ez fizikai lehetlenség hogy valami elkerülje a figyelmét de most sikerült. Vajon kapok Nobel-díjat? Biztos megint Benjamin körül forgott a világa, ami jelen esetben nem is volt baj. 

- Milyen volt az estéd? –kérdeztem rá

- Jaj Sarah, fenomenális! –és olyan igazi bárgyú mosollyal az ágyba dőlt.

- Hé, épp most csináltam meg –mutattam egy kis mű bosszankodást. –De mesélj –és mellé dőltem

- Egész este beszélgettünk és beszélgettünk. Olyan jóóóó volt –nyújtotta el

- Azt hiszem ez már szerelem –ugrattam pedig tegnap már egymásnak estek örömükben, mert hát „szeretlek”

- Biztos benne doktornő? –kérdezte

- Csillogó szemek, ziháló levegővétel, idióta mosoly… Igen biztos –jelentettem ki

- És a te estéd milyen volt? –terelt. Megkeményedett az arcom de tényleg elképzelni se tudtam miért viselkedek így. Utáltam hogy saját magamat sem értettem.

- Szokásos. Tudod duma mint ti de hát kénytelen voltam ott maradni mivel ti itt romantikáztatok- húztam meg a vállam. Csak remélhettem hogy a tegnap éjszakából nem hallott semmit vagy ha igen akkor van olyan tapintatos hogy nem hozza fel.

- Aha –furán hangzott ez az aha. Bekopogtak. Istenem add hogy ne Damon legyen. Bár ő nem kopogna.

- Jó reggelt lányok –köszönt be Benjamin. Azt a jó édes moszkvai nénikéjét ha még egyszer felsikít Isten bizony eltöröm az állkapcsát!!! Fájdalmasan a fülemhez kaptam.

- Úristen még fel se öltöztem, nem vagyok kész! –sopánkodott. Ben vette az adást és kiment a szobából. Elizabeth villám öltözéshez és sminkeléshez kezdett, én úgy szintén csak emberi tempóban. Egy sárga, zöld, kék fodros de egyszerű mini ruhát vettem fel, egy sima fekete papuccsal. Elizabeth tökéletes megjelenéssel türelmetlenkedett az ajtóban amíg én a hajammal bajlódtam. Végül úgy döntöttem hogy nem érdekel és kiengedtem. Kicsit oroszlán hatásom volt, mert még a tegnapi konty maradékából próbáltam bármit is varázsolni, végül laza hullámokban maradt. Sminkelni már nem álltam neki mert akkot tuti hogy Elizabeth a torkomnak esik. Siettem a fürdőből az ajtóig. Végül sikeresen elkészülve léptünk ki rajta, ahol már a fiúk vártak ránk. Elizabeth arca szétrepedt a mosolytól mikor meglátta Benjamint. Előre mentek és pedig hátul maradtam Damonnal.

- Hogy vagy? –törtem meg a csendet. Damon megállított, magafelé fordított és megcsókolt

- Már jól –mondta. Igen én is jobban.

 Helyfoglalásnál azért gyorsan Liz mellé ültem, kicsit haragos pillantást vetett rám de aztán örült hogy láthatja Benjamint szemből. Én nézhettem Damon arcát… Sarah mi ütött beléd, ha? Ennyire önző lennék hogy Elizabethet megfosztanám Benjamintól, csak mert nekem kellemetlen? Tudok ennél jobb barátnő is lenni. Így nehezen bár de hagytam hogy kiélhessék egymás iránti szerelmüket, még én csendben eszegettem az epres palacsintámat. Az asztal alatt lóbáltam a lábam és véletlenül belerúgtam Damonba. Rám nézett de én csak egy bocsánatmosolyt villantottam és visszatértem a reggelimhez. Most Damon rúgott belém. Pimaszul mosolygott.

- Hogy aludtál? –érdeklődött

- Jól –a francba is túl jól! –Te?

- Rugdosódsz álmodban

- Bocsi – áthajoltam az asztalon és gyors csókot nyomtam a szájára. Úgy látszik feloldódtam! Jeeee!

- Nem zavart. Kellemes volt úgy lefogni hogy nem vertél meg utána –nevetetett. Fura nevetése volt.

- Ma mit csinálunk? –érdeklődtem

- Élvezzük az életet –mosolygott, és megint megrúgott.

- Hát én azt már tegnap kiélveztem –upsz! A francba, bassza meg. Kell nekem ilyeneket mondani! Hülye, hülye én. De tényleg szószerint csak kicsúszott. Véletlen volt. Nah sokra megyek ha magamnak magyarázok. Akkor is baszki, miért velem történik? Damon csak szokásához híven elvigyorodott. Felállt, felhúzott engem is és elmentünk, kétlem hogy ebből Liz vagy Ben bármit is észrevettek volna.

- Nézd meg mit csináltál! Tiszta zöld foltos a lábam a rugdosásod miatt –emeltem fel a jobb lábamat menet közben

- Megy a ruhádhoz –ennyivel letudta majd a karját a derekamra fonta. Elismerem ez cuki volt… és nagyon jól esett. Puszit nyomtam az arcára és nevettem.

- Te…csak…most…viccelsz…velem? –kérdeztem, lassan, taglalva. A szemöldök már rég a holdon járt, a hangomat meg már csak a denevérek hallhatták. Nem voltam képes elhinni. Nem! Damon a lehető legkomolyabban nézett rám, szinte szúrt a tekintete. Mosolyogtam, fogalmam se volt miért, de azt tettem. Meg- megrándult a szám széle. Nem tudom mi üthetett belém akkor, mégis 1000wattos mosoly virított a számon.

- Úgy nézek ki? –kérdezte Damon még mindig fagyos hangon.

- Kicsit…jah, úgy –mostmár nem  volt visszút. Elhatároztam hogy ezen az estén mindent őszintén.

- Sarah, nem szokás ilyenekkel tréfálni –szólt rám

- Pedig nem olyan hű de nagy dolog –mondtam az első dolgot ami eszembe jutott.

- Igazad van, csak majdnem a fulladásig hajszoltad magad emiatt

- Az nem azért volt –védekeztem. Kérdőn nézett rám –Hanem, izé ez a levegő. Nem vagyok hozzászokva. Meg hirtelen olyan közel jöttél hozzám és mondtam már hogy utálom ha ismételgetnek?

- Ebből nem magyarázod ki magad.

- Jó. –sajnos igaza volt- De értsd meg nekem azért ez sokkal másabb mint nekem. Te túl vagy 160-on én meg még csak a 17-en. Érzed a különbséget?

- Nem értelek

- Te legalább már több milliószor mondtad ezt az életed során. Vagy halálod. Élethalálod? –bekavarodtam- szóval hogy neked kimondani ezt azért más fajsúlyba tartozik mint nekem. Mert én eddig csak családtagoknak meg két barátnőmnek mondtam. Lássuk be ez se egy csoport. Érted már hova akarok kilyukadni?

- Idézem: „Pedig nem olyan hű de nagy dolog” akkor most mégis? –még mindig nem engedett fel az arca

- Összezavarodtam, oké? Már én se tudom miket beszélek. Nekem akkor se mondogassa egy élőholt, hogy „szeretlek” –macskakörmöket rajzoltam a levegőbe –Kb csak 3 hete ismerjük egymást.

- De te már szerethetsz én meg nem?

- Áhh, túl bonyolult. Az én agyamnak –raktam hozzá –Bonyolult –ismételtem

-. Röviden vázolnám a helyzetet. Te szeretsz én szeretlek. Hol itt a probléma? –már halvány mosoly jelent meg ajkain. Végre nem olyan volt mint akit lefagyasztottak.

- Nem tudom! – emeltem fel a kezeim.

- Rendben –hagyta rám. Hosszan néztük egymást, de nem jött a megkönnyebbülés amire vártam. Attól hogy kimondtam és hogy ő is, nem lett szebb a világ. Inkább összetettebb lett. Még mindig nem kaptam folyamatosan a levegőt, de már fel se tűnt. Muszáj volt elmondanom mi bökte a csőrömet.

- Most totál úgy érzem magam mint aki ellopta Elizabeth estéjét. Nem kellemes érzés. És ha jót akarsz magadnak, te is légy bűnbánó.

- Sose bánok meg semmit

- Akkor itt az ideje elkezdeni. A helyedben félnék Liztől, még vámpírként is.

- Egész ügyesen kezeled ezt a vámpír témát –dicsért meg, ha ez annak számított. Megrántottam a vállam.

- Gyere keressük meg őket –megfogta a kezem és húzni kezdett maga után. Hogy jutott pont most pont ez az eszébe? Nem kellett sokat menni mire megláttuk őket. A parketten táncoltunk. Olyan szívszaggatóan nyálasan néztek egymásra… Damon megkopogtatta Benjamin vállát.

- Szabad? –Kérdezte. Benjamin meglepetten nézett de bólintott. Nevetséges volt hogy Elizabeth mennyire Damon felé tornyosul magasságban. Folytatták a keringőt és ahogy láttam beszélgettek is. Zavartan közeledtem Ben felé.

- Táncolunk? –kérdeztem a cipőmet nézve

- Miért is ne? –most mi nyújthattunk vicces látványt, mivel Benjamin nem volt épp alacsony. Szószerint fel kellett rá néznem.

- Nekünk még nem is volt időnk beszélgetni –törtem meg a kínos csendet. Bólintott. – Szóval, mesélj hogyan tovább? –érdeklőstem. Teljesen explicit voltam, nem udvariaskodtam

- Magam sem tudom –hajototta le a fejét –Gondolkodtunk hogy talán együtt kéne arra a bizonyos világkörüli útra menni, de tudod eléggé bizonytalan még ez –Igen Elizabeth nagy világkörüli útja. Már általános iskolában ezt tervezte hogyha leérettségizik elindul egy hátizsákkal és világot lát. Ez most beteljesedni látszik.

- Igen. De minden tisztelet a tiéd, remélem tudod –mondtam.

- Miért? –látszott hogy nem érti a dolgot

- Elviselni Elizabethet…huh nem épp csekély dolog –nevettem el magam

- Lehet, nekem eddig fel se tűnt. –morogta

- Szép a szerelem igaz? Tökéletes a másik

- Igen. Te már csak tudhatod –mi van ma hm? „Szívassuk Saráht a szerelem témával est”?

- Tessék?

- Látszik hogy nagyon szereted… Damon ugye? –bólintottam –Damont –fejezte be immáron magabiztosan. –nem kellett visszakérdeznem folytatta magától –Ahogy ránézel, meg ahogy hozzásimulsz. Látszik.

- Nem simulok hozzá –heves fejrázásba kezdtem

- Csak te nem veszed észre –vége lett a számnak, de Damon és Liz az újat is együtt kezdték. Látszott hogy nagyon belemélyültek a beszélgetésbe, és az arcokból ítélve túlságosan komoly dolog volt. Így mi is folytattuk táncunkat. Eleinte csendben aztán megtörtem azt.

- Benjamin, hagy legyek őszinte – kezdtem

- Tessék

 - Én tényleg nagyon szeretem Elizabethet. Nagyon kevés ember előzi meg csak. –Damonra sandított –nem ő pont nem. A lényeg hogy nem szeretném ha bántanád. Tudom hogy milyen atyáskodón hangzik meg minden de én csak elmondom, hogy ő most ijesztően boldog. Tényleg és remlhetőleg ez így is marad. Nem fenyegetlek mert mivel tudnálak téged. Csak tudd hogy itt vagyok és mindent tudni fogok. Egyszerűen nem szeretném összetörve látni és félek a síró emberektől. Komolyan. Röviden ennyi.

- Teljesen értelek. Én is vigyázok rá, és nem akarom megbántani. –rá mosolyogtam

- Köszönöm –mondtam halkan. Hülyeség hogy barátnőhöz így ragaszkodjak de érthető is.

- Ugyanezekezet mondta nekem mielőtt idejöttünk. Szitkozódott, alig tudtam lenyugtatni. Megesküdött hogy megöli Damont ha tesz valamit veled. –megmosolyogtam ezt a gondolatot

- Tudok magamra vigyázni –jelentettem ki

- Elizabeth is tud –egyből megértettem amit mondani akart ezzel. Egyenlőek vagyunk ketten. Bármelyikünket elhagyná a barátja tuti ősszedőlnénk mint a kártyavár. Titkon azért tartottam magamban a lelket hogy én nem, de talán főleg én roskadnék magamban. Pedig ez elkerülhetetlen. De a filozofálásnak nem most van itt az ideje.

- Tényleg kis tenyered van –jegyezte meg Benjamin

- Mi? –nem értettem hogy jön ide

- Elizabeth mindig mondta hogy milyen kis pici vagy. Meg is lepődtem mikor először láttalak hogy elég magas vagy, de a tenyered tényleg aprónyi. Egyszer Elizabeth sokáig erről beszélt amikor téged jellemzett. A kis tenyér kihagyhatatlan

- Nekem is állandóan mondogatja. Anno megszorította és kijelentette hogy mázlista lesz a barátom –itt önkéntelenül is Damonra futott a pillantásom- hogy egy ilyen tenyeret szorongathat.  De ezért még megölöm egyszer…

- Abba nekem is lesz beleszólásom –morogta.

- Olyan édes hogy így odavagytok egymásért –mondtam ki hangosan az első gondolatomat. Ennek a számnak is vége lett. Észre se vettem hogy végig táncoltunk. Végre Liz és Damon befejezték fontos eszmecseréjüket és párt cseréltünk.

- Mi a fenét beszéltél ennyi ideig Elizabethtel? –rohantam le, de már rég keringőztünk

- Sok mindent –csak ennyit nyilatkozott pedig az este folyamán többször is megkérdeztem. A hátralévő 2 órát végig táncoltuk, szinte megállás nélkül. Éjfél körül gyalog indultunk vissza a hotelbe. Négyen egymás mellet. Mi lányok középen, szélen a fiúk hogy védjenek. Sokat nevettünk és már hullafáradtak voltunk. Az ajtóknál elbúcsúztunk. Liz és Ben (közben megtudtam hogy Elizabeth utálja ha Ben-ezeik) egy szobába mentek pedig arra is rájöttem hogy külön szobában alszanak. Vagyis nekem és Elizabethnek volt közös szobánk. A két fiú persze külön, de én akkor most hova menjek?

- Hozzám –mondta Damon mintha a gondolataimban olvasott volna. Gépiesen bólintottam. A szobájában megálltam a tükör előtt. Ismét elcsodálkoztam magamon. Főleg a ruhán, de azért hagyjuk meg Elizabeth tényleg szépen sminkel. Végre lerúghattam a cipőt a lábamról, én pedig bedőltem az ágyba mint egy ólomkatona. Ez nem is állt messze tőlem mivel ólomnehéznek éreztem mindenemet.

- Zuhany? -Kérdezte Damon. Fájdalmasan bólintottam. Semmi kedvem nem volt zuhanyozni, de tudtam hogy kell. Mindenféle szag rámtapadt, kaja, pia, tűz, cigi, tenger és még sorolhatnám. Nagyon nehezen tornáztam fel magam ülőhelyzetne, majd lassan körülbelül 10 perc alatt el is jutottam a fürdőig. Amúgy ez az út nagyjából 4 mp lehetett. Damon türelmesen megvárt. Óvatosan hámoztam ki magam a meseszép ruhából. A hajamat úgy hagytam kontyba hogy ne vizezzem be, de a sminket lemostam. Felfrissültem a víztől. Kevésbé voltak nehezek a végtagjaim. Nem zuhanyoztam sokáig mert valahogy a pihe-puha ágy gondolata jobban vonzott.

Kiléptem a zuhanykabinból. Magam köré csavartam egy jó nagy fehér törülközőt, a párát letöröltem a tükörről és szétbontottam a hajam majd mint egy 200 éves múmia kicsoszogtam. Damon az ágy szélén ült, kibontott nyakkendővel, a zakója egy szék karfájára terítva. Savanyú képpel nézett maga elé. Az órára pillantottam. Ennyi idő éppen elég volt Benjaminnak hogy elmenjen, nekem pedig szükségem lenne pizsamára. Nekidőltem a fürdőajtónak, hogy erőt gyűjtsek. Mennyi eszem volt hogy itt zuhanyoztam, legalább várhattam volna addig is beszélgetéssel üthettük volna el az időt. Ez is bizonyítja hogy éjfél után nem gondolkodom.

- Szia holnapig, –köszöntem el, rekedtes hangon. Nagy lendülettel ellöktem magam az ajtótól és elindultam a szobaajtó felé. Még visszafordultam –jah és a ruháimat ott hagytam felakasztva, remélem nem baj ha holnap jövök vissza érte-  Épp nyitottam ki mikor hirtelen Damon előttem termett és becsapta az ajtót előttem. Szörnyen megijedtem.

- Mond –nyögtem. Fáradt voltam már nagyon. Nem hiszem hogy volt olyan téma ami nem ért volna rá holnapig. 

- Szeretlek –suttogta

- Ezt ma már egyszer megtárgyaltuk –én is csak suttogtam a fáradtságtól. Semmi erőm nem volt.

 Damon megcsókolt, olyan olvadt csoki lágyan. Hát igen, ettől nyomban felélénkültem. Hevesen csókoltam vissza, karomat nyaka köré fonva. Damon óvatosan felemelt és az ágyhoz sétált velem. Gyengéden lefektetett az ágyra ami besüppedt a súlyunk alatt. Rám nehezedett, de nem annyira hogy érezzem a súlyát. Hosszan de óvatosan csókolt mintha féltene. Lábaimat összekulcsoltam derekán és egy gyors mozdulattal magam alá gyűrtem. Belemosolygott a csókba. Hevesebben csókoltam hogy éreztessem vele: kell nekem. Végre felébredt. Lázasan csókolt vissza, mint bűnös szerelmes akit csak ez éltet. Hajába markoltam, ő a combomat cirógatta. Felingerelt a mozdulataival, még jobban csak akartam. Kigomboltam az ingjét és lassan letoltam róla. Minden gomb után csókot nyomtam a mellkasára. Egy határozott mozdulattal most ő fektetett maga alá. Végig simítottam megfeszülő karjain, majd a hátán, éreztem ahogy megremeg az érintéseim nyomán. Kínzó lassúsággal csókolta végig a mellkasom minden négyzetmilliméterét. Még mindig a combomat simogatta egyik kezével. Elöntött a forróság. Kéjesen belenyögtem csókunkba mikor körözni kezdett a belsőcombomon. Végigcsókolt a nyakamon, éreztem fogait a bőrömön. A szívem kihagyott egy ütemet, de eszembe jutott hogy verbénával nincs mitől félnem.

- Te vagy az én mérgem. Az én gyönyörű mérgem –súgta a nyakamba és erős csókot nyomott az ütőeremre. Lejjebb csúsztatta a  törülközőt és a melleimet kezdte masszírozni, csókolgatni. Egyre több sóhaj hagyta el a számat. Nekem nyomta ágyékát amitől még egy gátlástalan nyögés szakadt fel torkomból. Ügyetlenül próbáltam kicsatolni az övét. Amilyen gyorsan csak tudtam húztam le róla nadrágját, ami suhogva esett a földre. Belém csúsztatta ujjait és egyre gyorsuló körzései miatt szinte vonaglottam alatta. Kisebb sikolyok hagyták el a számat a jóleső bizsergéstől. Az agyamat elöntötte a vörös köd, nem érdekelt hogy Liz a másik szobában ugyanúgy hallja a sikolyaimat vagy bárki aki elmegy a szoba előtt. Damon kajánul az arcomba vigyorgott amitől erős késztetést éreztem hogy felpofozzam, de minden erőm elhagyott. Megsemmisülve feküdtem alatta, magatehetetlenül. Teljes testemben megremegtem ahogy Damon egyre hajtott a teljes kielégülés felé. Még mielőtt észre vettem volna erős csókot nyomott a számra és már bennem volt. Felsikítottam a jóleső érzéstől de a hangtompítás érdekében Damon nyakába fúrtam az arcom. Az illatától minden kapcsolatom megszűnt a külvilággal, és csak többet akartam belőle. Csípője köré csavartam a lábamat hogy még jobban érezhessem. Lassan kezdte, de hallva a nyögéseimet gyorsított hál’ Istennek. Az ő torkát is azonosítatlan hangok hagyták el. Teljesen elködösült a tekintete, bár én már nem is láttam a gyönyörtől. Egyik kezem oldalra vetettem és belemarkoltam a lepedőbe, ami azt hiszem el is szakadt. Ziháltam már amikor nem épp sikítottam vagy nyögtem. Damon keze is kivetődött és összekulcsoltuk. Teljesen összesimultunk, de nekem nem volt elég. Éreztem hogy itt a vég, teljes extázisba estem, kikapcsoltam, és csak egy valamire akartam gondolni: még, még nyújtsuk egy kicsit. Már éreztem, elöntött a forróság és a gyönyör legjobb formája, körmeimet Damonba mélyesztettem és a hátam ívben megfeszült, ezzel egy időben Damon is elélvezett és a végsőkre tartogatott sikolyomat egy csókkal elnyomta. Elengedett a testem és még a gyönyörtől remegve bújtam a már mellettem fekvő Damonhoz. Magunkra húztam a takarót. Nagyon hosszú idő után tudtam normális ütemben levegőt venni, persze Damonnak ez alig telt fél percbe. Ütemesen hullámzó mellkasára és légzésére merültem boldog álomba.  Reggel ablakon beszűrődő meleg sugarak simogatására ébredtem, mosollyal az arcomon. Különös… Nagyot nyújtóztam és ásítottam. Amint észhez tértem bevillantak a tegnap esti képek. Elszégyelltem magam és arcomat a párnába temettem, kuncogva. Hallottam hogy Damon épp zuhanyzott így halkan kimásztam az ágyból, magamra csavarva a takarót. Az egyik székre volt téve a tegnap esti ruhám és minden más gyorsan felkaptam és lábujjhegyen folytattam utam az ajtó felé. Óvatosan nyitottam ki, hogy hangot ne adjon és kislisszantam. A folyosó teljesen kihalt volt, ugyanolyan sunyin lopóztam végig rajta. A lábamat néztem nehogy elessek a takaróban, épp az ajtónál voltam mikor mellkason fejeltem valakit. Benjamin zavartan nézett le rám én úgy szintén.

- Szia –suttogtam

- Jó reggelt –suttogott vissza. Kínosnak éreztem ezt a helyzetet. Ő Elizabeth szobájából vagyis a miénkből én meg Damonéból próbáltam hangtalan kijutni.

- Akkor én…izé…bemegyek –mutattam az ajtóra

- Oké –helyet cseréltünk és átadta a kilincset. Az ajtó még nyitva volt, micsoda mázli…Biztos hogy fülig pirultam zavaromban de ez rajta is látszott. Egy kínos mosolyt eresztettem és befordultam a szobába. Be akartam zárni az ajtót de még előtte kidugtam a fejem

- Hé Benjamin –szóltam utána, persze csak szigorúan halkan. Megfordult

- Igen?

- Ugye nem árulsz el? Bízhatok benned ugye? –kérdeztem. Megértően rámmosolygott

- Persze, ha én is benned –bólintottam és hagntalanul becsuktam az ajtót. Odalépkedtem a bőröndömhöz. Bőröndömhöz? Nekem olyanom is volt itt? Biztos Elizabeth hozta magával. Ezzel a gondolattal kiegyeztem. Fogtam néhány cuccot és elindultam a fürdő felé. A fürdőszoba szinte ugyanolyan volt mint a Damoné kisebb különbségektől eltekintve. Gyorsan zuhanyoztam, de akaratlanul is előtörtek a tegnap esti képek. Miért nem tud az ember a gondolatai elől menekülni?

 Én tényleg próbáltam minden másra elterelni őket de azért is visszatértek. Makacs kis gondolatok, az biztos. Megtörülköztem felvettem a fehérneműimet meg egy rövidnadrágot  egy nagy pólóval. Újra halk üzemmódba kapcsoltam. Az óra félkilencet mutatott. Kinyitottam az ablakot hogy kimenjen az az állott szag és friss jöjjön helyette és hogy persze kis fény is legyen szegény sivár szobában. Kicsit összepakolgattam a dolgokat de nem telt az idő. Tudom hogy máskor átmentem volna Damonhoz de most nem máskor van sajnos. Benjaminnal meg nem vagyok olyan jó viszonyban, hogy meglátogassam. Azt se tudtam melyik szoba az övé, bár ha jobb lett volna a viszonyunk…,de nem mondom hogy rossz volt inkább csak új. A bőröndömben a ruhákat újra hajtogattam, és közben találtam egy könyvet.

Istenítettem Elizabethet hogy gondolt rá. Elővigyázatosan befeküdtem Liz mellé és olvasni kezdtem. Valahogy nem füllöt a fogam a romantikus sztorikhoz, de legalább lekötött. Már ahogy. Érdekes volt a könyv de meguntam egy kis idő után így letettem az éjjeliszekrényre és masszív fal fixírozásba kezdtem. Elizabeth mocorogni kezdett, majd hozzám bújt és Benjamin nevét suttogta. Hát majdnem…. Egyre jobban mászott a mellkasomra a feje. Most mit kezdjek vele? Észrevette hogy ez nem a megszokott test, kipattantak szemei és ugyanolyan kigúvadt  szemekkel meredt rám, persze rajtam hatalmas vigyor volt. Amint észhez tért felsikított, jó hosszan és szörnyen hangosan. Sőt a hangos szót meg sem érdemelte mert biztos voltam benne hogy az üvegek berepedtek. Mikor már éreztem a dobhártyám repedéseit, a kezem a szájára tapasztottam.

Így még ültünk néhány pillanatot aztán lenyugodott, én mint jó barátnő már rég nevettem. Sajnos nem reagáltam időben így Damon már az ajtóban állt hogy mi történt mire elmúlt a röhögőgörcsöm. Rögtön elkaptam a tekintetem róla és az ágyat kezdtem igazgatni. Elizabeth is felállt és megnyugtatta Damont.

- Nincs baj csak kicsit megijedtem hogy Sarah van az ágyban –magyarázta

- Kicsit –tettem hozzá gúnyosan

- Nos igen. Ennyi, de köszi az aggódást megvagyunk.

- Jól van. -Éreztem Damon tekintetét magamon. Kényszeríteni kellett magamat hogy ne forduljak meg. De ellenálltam. –Lemehetnénk reggelizni –mondta. Én még mindig gépiesen az ágyat igazgattam, hogy pontosan minden a helyére kerüljön. A lepedő, paplan, párna. Elizabeth válaszolt

- Jó ötlet

- Sarah? –még mindig nézett. Tudtam! Bólintottam és a párnákat püföltem…egyre erősebben.

- Akkor esetleg én szólok Benjaminnak –tette hozzá Liz. Nem! Azt nem engedhetem! Nem maradhatok kettesben vele! Erőt vettem magamon és egy mosollyal a számon megfordultam.

- Igazán nem szükséges Elizabeth. Damon megkérdezi –belenéztem a szemeibe amiből zavarodottságot olvastam ki, viszont az én erőm rögtön elszállt. –Igaz Damon? –erőltettem

- Hogyne –és ismét magára öltötte megszokott vigyorgó maszkját. Nem tudom hogy, de Elizabeth nem vette észre a feszültséget. Pedig ez fizikai lehetlenség hogy valami elkerülje a figyelmét de most sikerült. Vajon kapok Nobel-díjat? Biztos megint Benjamin körül forgott a világa, ami jelen esetben nem is volt baj. 

- Milyen volt az estéd? –kérdeztem rá

- Jaj Sarah, fenomenális! –és olyan igazi bárgyú mosollyal az ágyba dőlt.

- Hé, épp most csináltam meg –mutattam egy kis mű bosszankodást. –De mesélj –és mellé dőltem

- Egész este beszélgettünk és beszélgettünk. Olyan jóóóó volt –nyújtotta el

- Azt hiszem ez már szerelem –ugrattam pedig tegnap már egymásnak estek örömükben, mert hát „szeretlek”

- Biztos benne doktornő? –kérdezte

- Csillogó szemek, ziháló levegővétel, idióta mosoly… Igen biztos –jelentettem ki

- És a te estéd milyen volt? –terelt. Megkeményedett az arcom de tényleg elképzelni se tudtam miért viselkedek így. Utáltam hogy saját magamat sem értettem.

- Szokásos. Tudod duma mint ti de hát kénytelen voltam ott maradni mivel ti itt romantikáztatok- húztam meg a vállam. Csak remélhettem hogy a tegnap éjszakából nem hallott semmit vagy ha igen akkor van olyan tapintatos hogy nem hozza fel.

- Aha –furán hangzott ez az aha. Bekopogtak. Istenem add hogy ne Damon legyen. Bár ő nem kopogna.

- Jó reggelt lányok –köszönt be Benjamin. Azt a jó édes moszkvai nénikéjét ha még egyszer felsikít Isten bizony eltöröm az állkapcsát!!! Fájdalmasan a fülemhez kaptam.

- Úristen még fel se öltöztem, nem vagyok kész! –sopánkodott. Ben vette az adást és kiment a szobából. Elizabeth villám öltözéshez és sminkeléshez kezdett, én úgy szintén csak emberi tempóban. Egy sárga, zöld, kék fodros de egyszerű mini ruhát vettem fel, egy sima fekete papuccsal. Elizabeth tökéletes megjelenéssel türelmetlenkedett az ajtóban amíg én a hajammal bajlódtam. Végül úgy döntöttem hogy nem érdekel és kiengedtem. Kicsit oroszlán hatásom volt, mert még a tegnapi konty maradékából próbáltam bármit is varázsolni, végül laza hullámokban maradt. Sminkelni már nem álltam neki mert akkot tuti hogy Elizabeth a torkomnak esik. Siettem a fürdőből az ajtóig. Végül sikeresen elkészülve léptünk ki rajta, ahol már a fiúk vártak ránk. Elizabeth arca szétrepedt a mosolytól mikor meglátta Benjamint. Előre mentek és pedig hátul maradtam Damonnal.

- Hogy vagy? –törtem meg a csendet. Damon megállított, magafelé fordított és megcsókolt

- Már jól –mondta. Igen én is jobban.

 Helyfoglalásnál azért gyorsan Liz mellé ültem, kicsit haragos pillantást vetett rám de aztán örült hogy láthatja Benjamint szemből. Én nézhettem Damon arcát… Sarah mi ütött beléd, ha? Ennyire önző lennék hogy Elizabethet megfosztanám Benjamintól, csak mert nekem kellemetlen? Tudok ennél jobb barátnő is lenni. Így nehezen bár de hagytam hogy kiélhessék egymás iránti szerelmüket, még én csendben eszegettem az epres palacsintámat. Az asztal alatt lóbáltam a lábam és véletlenül belerúgtam Damonba. Rám nézett de én csak egy bocsánatmosolyt villantottam és visszatértem a reggelimhez. Most Damon rúgott belém. Pimaszul mosolygott.

- Hogy aludtál? –érdeklődött

- Jól –a francba is túl jól! –Te?

- Rugdosódsz álmodban

- Bocsi – áthajoltam az asztalon és gyors csókot nyomtam a szájára. Úgy látszik feloldódtam! Jeeee!

- Nem zavart. Kellemes volt úgy lefogni hogy nem vertél meg utána –nevetetett. Fura nevetése volt.

- Ma mit csinálunk? –érdeklődtem

- Élvezzük az életet –mosolygott, és megint megrúgott.

- Hát én azt már tegnap kiélveztem –upsz! A francba, bassza meg. Kell nekem ilyeneket mondani! Hülye, hülye én. De tényleg szószerint csak kicsúszott. Véletlen volt. Nah sokra megyek ha magamnak magyarázok. Akkor is baszki, miért velem történik? Damon csak szokásához híven elvigyorodott. Felállt, felhúzott engem is és elmentünk, kétlem hogy ebből Liz vagy Ben bármit is észrevettek volna.

- Nézd meg mit csináltál! Tiszta zöld foltos a lábam a rugdosásod miatt –emeltem fel a jobb lábamat menet közben

- Megy a ruhádhoz –ennyivel letudta majd a karját a derekamra fonta. Elismerem ez cuki volt… és nagyon jól esett. Puszit nyomtam az arcára és nevettem.

Elizabeth ruhája(a bal oldali)

Sarah ruhája

BOLDOG KARÁCSONYT!!!

Boldog karácsonyt csajok! 

Nagyon-nagyon-nagyon köszönjük a támogatást és a komikat amit írtatok. És még köszi hogy képesek vagytok ennyit várni a frissre. (Ja szörnyű író vagyok tudom :P) Röviden még1x köszönjük hogy vagytok és ezúton is Merry Xmast :D (akartam több nyelven is de tudásom idáig terjed :S) 

Mindenkinek kellemes ünnepeket, díszes fenyőt, finom, hatalmas adag vacsit és szép ajándékokat.

+ még egy hatalmas Alpok méretű köszönet n.bellának mert van nekem és ugyanezért drága főtanácsadómnak mert képes éjszaka is  elviselni a hülyeségeimet.

Megyek is mert szegény fa nem fog magától feldíszítődni...

Ui.:  Mindenkinek kívánok egy becsomagolt Damont/Iant a fenyő alá!!!!!!

Puszi, SarahB 

15.fejezet

Hát igen.Nem is tudok mást mondani ,csak annyit hogy bocsi.De már a következő fejezetből meg van 2 oldal,úgyhogy hamar lesz friss becsszó!!Jó szórakozást

n.bella

Nagyon sokat beszélgettünk Alexandrával. A múltról, jelenről és természetesen a jövőről. Már szinte sajnáltam a magukra hagyott fiúkat. Egyedül álltak és sóbálványként néztek minket. Néha-néha mintha beszélgettek volna, de kit érdekelt mikor épp egy legalább 6 éve nem látott barátnőmmel beszélgettem? Sajnos Alexandrának másfél óra múlva mennie kellett de minden lehetséges elérhetőséget felírtunk és megesküdtünk hogy tartjuk a kapcsolatot. A hosszú búcsú után visszatért ki-ki a maga párjához. Vagyis csak akarunk mert a fiúk eltűntek a látáskörzetünkből. Összenéztünk Elizabethtel.

 

- Ugye neked sincs kedved keresni őket? –kérdeztem elkínzott hangon. Komolyan mi menjünk utánuk?

- Még jó hogy nincs –így hát kerestünk egy kevésbé központi helyet. Jó néhányszor körbe mentünk a bál területén mire találtunk egy szabad asztalt. Szörnyen nyávogtam –pedig nem szokásom- a lábam miatt. Jó formán már normálisan se tudtam járni úgy sajgott, bezzeg Elizabeth! Legalább 6 centivel magasabb cipő volt rajta de meg se nyikkant. Tökéletesen libbent át a nagy tömeg és táncoló emberek közt, míg én minden második párnak nekimentem és állítom hogy a bokám harmincnégyszer ment ki. A széken első dolgom volt lerúgni magamról azt a gyönyörű csillogó cipőt, ami miatt én láttam csillagokat. Pont mint  a mesékben, körbe-körbe a fejem körül. Elizabeth rosszalóan nézett rám, látva mezítláb. Már vette e levegőt hogy nem épp kedvesen leteremtsen de felemeltem a kezem.

- Á-áh, ne is merészeld. Egyszer már jártam így egy idióta cipőd miatt. És mi lett az eredménye? Vérben fürödve az erdőben találtál rám. –elszégyellte magát de azért se hagyta ennyiben

- Saraaaaaaaaaah –unszolt elnyújtva az a-t. Basszus hogy mindig beadom a derekam neki.

- Oké –fújtam egyet lemondóan. Beledugtam a lábam de azért is hangosan szisszentrem fel jelezve hogy mennyire fáj. Üldögéltünk, iszogattunk, csevegtünk. A beszélgetés nagy része természetesen Elizabethről és Benjaminról szólt. Miután ezt a témát is hegyiről-tövire átvetttük átcsaptunk szitkozódásba hogy eltűntek a fiúk. Untam magam, túlságosan is.

- Táncolunk? –kérdeztem a legalább 10. poharat benyakaló Elizabethtől. Bevallom bennem se volt kevesebb. Pontosan olyan arccal nézett rám mint amilyenre tippeltem, végülis nevetve de igent mondott. Érdekes keringőnek titulált táncba kezdtünk. Furcsálló és rosszalló tekintetekkel találkoztunk de mi csak abszolút jól nevelt lányok módjára az arcukba nevettünk. A semmiből két meleg kéz fogta meg a derekamat. Biztos voltam benne hogy Damon az. Elégedett vigyorral akartam megfordulni, de Elizabeth szeme nem arról árulkodott hogy örülnék a látványnak. Azért én szembefordultam a kéz tulajdonosával.

 

- Szia –oh micsoda alkohol bűz szivárgott a szájából

- Hát te meg ki vagy? –érdeklődtem mintha egy óvodással beszélnék.

- Hát…izé…

- Kedves hátizé, légy szíves hagyj minket tovább táncolni –néztem rá ártatlanul

- Ja hogy ti micsodák…izé…izé…leszbik vagytok. Bocs a zavarásért.

- Semmi baj –ütögettem meg a vállát

- Ez fájt –sőt, részegségét az is bizonyította hogy eléggé hátratántorodott.

- Csak a tisztázás kedvéért, van párunk. Hidd el nem akarsz velük találkozni –tette hozzá Elizebth

- Kész úriemberek hogy itt hagytak két ilyen gyönörűséget

- Azok –hagytam rá. Eltámolygott másfelé. Liz feje már vörös volt. Biztos voltam benne hogy azért mert akarva-akaratlanul is bántották az ő  Benjaminját. Épp szólásra nyitottam a számat amikor valaki durván elkapott és a hátára vágott.

 Hallottam Elizabeth sikolyát és tudtam őt is épp „elrabolják”. A szemem be volt kötve, csak azt éreztem hogy valaki vállán rázkódok. Elizabeth még sikoltott. Kapálózni kezdtem de sokra nem mentem vele csak fájdalmasabban szorítottak. A fejem előre lendült az ember vállába. Rögtön le is nyugodtam ahogy megéreztem az oly jellemző és ismert illatot. Damon karjaiban voltam és ebből következve Elizabeth a Benjaminéban. Én már nyugodtam lógtam a kemény vállon de még hallottam ahogy Liz rugdalózik. Én csak magatehetelenül feküdtem a vállon amíg rá nem jöttem élvezetesebbé lehetne tenni eme kellemetlen utazást.

 

- Hé ismeretlen –súgtam Damon fülébe olyan érzékien ahogy csak tudtam. Remélem a fülébe. Mintha kicsit megtorpant volna. –Olyan erősnek tűnsz –és megpróbáltam ügyetlenül bár de a karján végig simítani. A hatás nem jelentkezett. A idegen mernt tovább egyenesen. Egyszer csak erősen a hátamra estem Liz mellé.

- Sziasztok lányok –köszöntek egyszerre.

- Hé ismeretlen lány –kacsintott rám Benjamin. Benjamin? Villámcsapás az égből könyörgöm néked most találj el. Összetévesztettem Benjamint Damonnal? Lehetetlen. Olyan nincs. Nagyon reméltem hogy csak valami rossz vicc. Nem olyan nem létezik. Ennyire már ismerem Damont. A fiúk hasukat fogva nevettek rajtam és a jobbra-balra kapkodó Liz arckifejezésén.

 

- Nyugu szivi én voltam –nyújtott kezet Damon hogy felállítson. Eltoltam magamtól.

- Feltudok magamtól is állni –tápászkodtam föl –szivi –raktam hozzá gúnyosan egy gondosan elrejtett mosoly kíséretében. Közre fogta a derekam és mághoz vont. Erősen a hatása alatt voltam. Csak magatehetetlenül álltam a karjaiban és elmerültem a sejtelmesen meg-megcsillanó szemeiben.

 

 A hangok megszűntek és csak egy szó járt a fejemben: szerelem és utána egy hatalmas kérdőjel. Mindenki az mondja hogy ez a legszebb szó a világon. Erre rátudnék cáfolni. Mond ki hogy szerelem, nem maga a szó szép hanem a jelentése. Az az idegesítő gyomorrángás és szívverés amit még a világ túlfelén is hallanak. És a pillanatok mikor úgy érzed itt a vég. Nincsen más csak ti. Szerelem, a jelentése szép, a tartalma szép. Mikor valaki magához láncol egy életre –vagyis akkor úgy érzi az ember- mikor mindent szabályt megszegsz. Mikor lázadsz és mikor nem. Mikor elfogadsz és mikor legszívesebben a falnak mennél dühödben. Tetőtöl talpig remegsz mint mikor az áram ráz. Kiráz a hideg mégis elönt a forróság. És nem létezik a világ ha nincs melletted. Sikítasz mikor érzed hiányát és sikítasz mikor nem. Annyira gyönyörű, annyira negédes, mégis mennyire fájdalmas. Ez a szép benne.

 

Elmúlik vagy csak megfakul mint egy régi kép, vagy akár egy emlék. Mert akkor akármennyire szép és tudod hogy sose fogod elfelejteni 10 év múlva már nem fog futkározni a hideg a hátadon ha rágondolsz. Talán egy aprócska moslyt csal a szád szegletébe hogy akkor milyen naiv voltál de többé már nem lesz ugyanaz. Semmi sem. Te sem. Van a korszak mikor csak vársz és vársz és van mikor már benne vagy és van mikor halottnak érzed magad mert elhagyott és csak jobban kínzod a saját lelekedet 4 szóval: mi lett volna ha… A szerelmben a pillanatnak élsz, nem a jövőnek és nem a múltnak. Elhatározod és megteszed, bár késpőbb azt kívános bár máshogy döntöttél volna. De akkor is találsz olyat amire szintúgy azt mondod bár más utat választottam volna. Ez a megfoghatalan benne amitől lebegsz és remegsz. Hogy sose hozol jó döntést és mazoista vagy mert tudod hogy úgy se tart örökké. Még ha  a kezed is kéri meg vége lesz e lángolásnak és már csak a megszokás rabja leszel. Azt mondják az ember a legokosabb lény a földön hisz minden felett uralkodik mégis van oly ostoba hogy a rossz utat választja a „most” miatt mert most az a legjobb és bár tudja a jövőt nem érdekli. Majd gondol rá akkor mikor a nélkülözés fájdalam minden gondolatát kifogja tölteni. Persze  néhány nap/hónap múlva mosolyogva fog beszélni és emelt fővel az utcán menni de lehet hogy épp a fájdalom fogja életében elkísérni és nem a szép emlék. Míg az emlék eltűnhet a fájadolm örökre megmarad. Ha enyhül is, összefog rándul a szíved mikor vissza gondolsz rá pedig már akkor rég egy másik hibát követsz el egy másik ember oldalán. Azt mondod egyszer már túltettem magam rajta akkor egyre könnyebb lesz.

 

De mindig és mindig ott maradnak a hegek a lelkedben. Láthattalanul csak neked láthatóan. Sose hittem az élet végig tartó szerelemben. Főleg nem Rómeóban és Júliában. Rengeteg haltatalan örök szerelmeről olvastam de hinni is benne? Nem! Én még a 18-at be sem töltve ezt vallottam. Talán az idő rácáfol és akkor leszek a legboldogabb. De már most utdom hogy mekkora hiba Damonnal lenni. De mint mondtam ki töródik a jövővel ha szerelemről van szó? Senki! Tudtam hogy Damon egyszer elmegy vagy én fogok. De nem érdekelt. Ijesztő hogy ilyenekre gondoltam de magamban megmosolyogtam. Miért? Mert 70 évesen szívmelengető lesz ezekre a hibákra visszagondolni amit még fiatalon legszívesebben kitörölnénk. Ez mutataja hogy élsz! Vannak érzéseid és túltetted magad rajta. Képes voltál rá, és majd akkor felnézel magadra. És mondhatod nem kell példakép mert ott vagy te saját magadnak! Ez az élet. Mert másodpercenként változunk mégha nem is vesszük észre. Úgy vélem az ember sokkal többet sír mint nevet. De hát ha nem tennénk minden unalmas lenne. Örülj annak ami abban a momentumban vagy és amit akkor érzel. Ha már nevetsz a fájdalmadon, rájössz hogy kész vagy. Hibák nélkül, tökéletesen. Oké ez nagy hülyeségnek hangozhat de a pillanatban mikor két kék szempár engem néz és akar ezek fogalmazódtak meg bennem. Biztos voltam benne hogy később akár már holnap is de nagy baromságnak fogom ezt tartani. Mégsem érdekelt. A szerelem további boncolgatásában Elizabeth fülsértően magas hangja zavart meg. Rögtön vissza is tértem a jelenbe.

 

- Úristem ez annyira romantikus –rohant barátnőm Benjamin felé, még mindig sikítva.! Mint a megveszett bika körülbelül úgy. A földön landoltak és olyan aranyosan néztek egymásra. Mi? Kérdőn néztem Damonra aki mind végig engem fürkészett. Ő csak megfordított. Az óceánparton voltunk és a homokba sok-sok gyertyából egy szív volt kirakva, és a közepébe írva egy E és egy S betű. Őszintén? Elképzelhetetlenül nyálas volt. De egyben szívmelengető is. Kedves hogy így gondolnak ránk de személyem kevesebbel is beérte volna. Sejtésem  szerint inkább az újdonsült pár miatt volt ez mintsem miattunk. Ha már itt tartunk e téren még mindig nem tudom hányadán állunk Damonnal. Bár jelenleg  –igaz hogy nhány másodperccel ezelőtt valottam be magamnak burkolva hogy szeretem- édes mindegy volt. Olyan édes mint ez a kis ajándék. Azért lássuk be akármennyire vagyok is különböző ilyen terén a többi lánytól mégis csak eljutott az én szívemig is. Lágyan megcsókoltam Damont. Morcos fejet vágott és megkérdezte:

 

- Ennyit kapok ezért? -Mutatott kinyújtott tenyérrel a szívre. Belehelyeztem a sajátomat, de hogy minek? Elizabeth még mindig Benjaminon feküdt. Egymást nézték. Úgy éreztem mintha  a magánéletükbe taposta volna bele azzal hogy ott vagyok. Elfordítottam a tekintetem.

- Szeretlek –nagyot dobbant a szívem. Hallottam meg Elizabeth suttogását. Tuti hogy aki kevésbé ismeri az nem de én már most kihallottam a sírást a hangjából. Még tartottam magát de már a könnycseppek egymás hegyén-hátán már a szemében sorakoztak.

- Én is szeretlek –felelte Benjamin a mély hangján. Mintha csak ő lenne az élete, védelmezőn. Nem bírtam nem rájuk nézni. Liz halkan felnevetett és már legördült egy kis könnycsepp az arcán. Szerencsére a többi már elpárolgott. Olyan feledhetetlen volt ez a pillanat. A bál zenéje halkan de leért hozzánk, a hullám morajlása pedig még tökéletesebb aláfestés volt. A hold ezüstüsen világította meg őket de az is a felhők mögé bújt mikor megcsókolták egymást.

 

Összeszorult a szívem. Nem fájdalmasan csak egyszerűen jó volt látni őket. Lehajtott fejjel elindultam távolabb tőlük. Fogalmam se volt mi bajom lehetett de letörtem. Irigy voltam a kettejük szerelmére. Belőle még lehet valami. Talán házasság talán gyerekek. De nézzünk szembe a tényekkel van egy vámpír…barátom? Nem tudtam minek nevezhetném őt. A lényeg ettől függetlenül hogy volt egy vámpír meg én. Ennek a jövőjét inkább nem is ecsetelném. De ezt mondtam magamnak. Ki törődik a jövővel? Sajnos és törődtem. A kezeim lehullottak magam mellé. Kínossá vélt a csend Damon és köztem. Kerültem a tekintetét ő meg mereven nézett egy pontot a semmiben. Kényelmetlen volt ez a helyzet.

 

Vajon ő tudta hogy én mit érzek vagy ő mit érzett egyáltalán? A cipőimet a kezembe fogtam és a homokot rúgva magam előtt ballagtam a part mentén. Ennyire önző nem lehetek! Mondtam magamban. Örülnöm kéne, együtt Elizebthtel. Nem arra gondolni hogy én még egy futó szerelmre se vagyok méltatva. Nekem mi jutott? Megtudtam hogy vannak vámíprok, pedig sokkal jobban örültem volna egy pasinak. Könnyek gyűltek a szemembe amiket könnyűszerrel lenyeltem. Nem mertem Lizt megzavarni ebben a pillanatban de inkább folytattam volna magam bele az óceánban minthogy Damonnal beszéljek. Tovább rúgtam a homokot és sétáltam. Elmélázva már semmire sem gondolva.

 

Pillanatokra be is csuktam a szeme és csak úgy vakon folytattam az utam ki tudja hova. Őszintén bevallva piszkosul örültem Elizabethnek és Benjaminnak. Tényleg! Csak hát nehéz ilyenkor nem belegondolni az én helyzetembe. Mégis újra meg újra lejátszódott a fejemben az előző pillanat. Azok a szerelmes pillantások és az a meghittség. Áh! Teljesen úgy éreztem magam mint egy  szappanoperában. Mikor a szerelmes pár szakít és mindketten makacsul ragaszkodnak a saját álláspontjukhoz amivel csak tönkre teszik magukat holott pontosan tudják hogy szeretik a másikat és hogy együtt kéne lenniük. Ezért utáltam ezeket a sorozatokat. Mindig feldühítettem magam hogy egyszerűen képtelenek a boldogságra mert azért is a becsület és mi egymás. Félre kéne nekem is tennem mindent, különben én is olyanná válok. Tényleg, komolyan csak azzal törődni amire nekem most szükségem van vagy ami boldoggá tesz. Mihelyt elhatároztam magam meg fordultam de megláttam őket. Az akkor tökéletes párt és én ismét arra gondoltam hogy nekem nem lesz hamar ilyenem ha mellette maradok. A mosoly egyből leharvadt az arcomról és inkább tovább gyalogoltam, élvezve a homok simogatását a lábamon. Ha már nekem csak ez jutott… De ráismertem magamhoz képest hamar arra amire kellett és rögtön korholni kezdtem magam miatta. Olyan egy idióta vagyok! Hülye, marha! Ekkora barom hogy lehetek? Hm? Hogy? Itt van a nekem hát nem tökéletes de megfelelő pasi és elengedem. Fiatal vagyok! Élvezzem amíg lehet aztán majd lesz időm azon törni a fejem hogy mi lesz később. Remek! Miután véglegesen eldöntöttem ezt magabiztosan fordultam meg és fejeltem le Damont. Basszus ez fájt! Huh de hogy!

 

- Szia –köszöntem neki homlok masszírozva enyhén elveszett hangon

- Hé –mintha vigasztalna…

- Mizu? –mizu? Komolyan Sarah? Ez jutott eszedbe? Gratulálok, briliáns voltál.

- Elkószáltál –remélem hogy nem féltést hallottam a hangjában

- Csak kicsit gondolkoztam. –nem néztünk egymás szemébe

- Aha

- Tudom hogy hülyén áll de ilyen is van –muszáj volt megtörnöm valamivel ezt a fagyos csendet körülöttünk. Fanyarul elmosolyodott

- Ezt ne –mondta kérlelően szinte suttogva

- Mit?

- Ne próbáld elütni a helyzetet valami idióta viccel

- Oké –hagytam rá, és megint beállt a fülsértő csend. Szinte a levegőt is nehéz volt belélegezni. Zavaromban már nem tudtam mást mondtani: -Figyelj én nem tudom te miért vagy ilyen…- vajon ilyen kezdetű mondattal mit akartam kinyögni? –a lényeg hogy Liz és Ben annyira aranyosak együtt hogy legszívsebben helyben felfalnám őket és hogy ennyire komoly ez a dolog. Én magam olyan boldog leszek tőle és szinte szerelmes –sikerült mosolyt erőltetni az arcomra

- Miért nem vagy az? –a mosoly határozottan megfagyott. Erre nem számítottam, tényleg hidegvízként ért. Hebegtem- habogtam, néztem jobbra-balra de tudtam hogy innen nincs kiút. Sarokba szorított egy rohadt kicsi sarokba. Miért ilyen nehéz kimondani egy picike szót, ami mellesleg igaz? A tüdőm összeszűkült és akárhogy próbáltam nem ment be levegő. A gyomrom megrándult, de a légszomjon kívül más bajom nem volt. Mereven néztem egy csillagot az égen. Csak arra tudtam gondolni hogy nincs tovább. Vagy most vagy soha. A képzeletbeli kis sarkom egyszer szűkült és ha nem mondom hamar ki akkor összeprésel és késő. Egyre jobban próbáltam de már nem volt levegőm. Damon szintúgy megfagyott arccal nézett csak ő most engem. Vajon ilyen komolyan? Morfondíroztam. Mint egy szobor, tökéletesen rezzenéstelenül figyelt engem. Muszáj mondanom valamit! Bármit!

 

- Nnnnnnneeee…-nagy leevgőt vettem, hiába –iiiiiigg… -döntsem már el! Nyújtottam a szavak kezdetét mert én magam se tudtam. Nem azt hogy szerelmes vagyok-e hanem hogy megakarom-e neki mondani az igazat vagy sem. Túl nehéz volt. Elakartam futni. Nem gondolni erre a perce soha életemben. –Én… még mindig erősen szuggeráltam azt az egy csillagot az égen. –Én…én…nem…nem is tudom –hála Istennek csak kinyögtem valamit. De még mindig nem kaptam levegőt. Néha egy-egy levegő molekula legördült a légcsövemen de úgy éreztem mintha víz alatt lettem volna. Damon közel hajolt hozzám, túl közel. Még mindig rideg volt az arca.

- Ne kényszeríts ilyen helyzetekbe! –fakadtam ki. Láthatóan meglepődött a kirohanásomon.

- Miért ne? Tudod a választ! Tudod a választ! –sulykolta belém

- Nem! Oké? Ne ismételgess. Kiborítasz –mintha egy pillanatra csalódottság suhant volna át az arcán de rögtön rendezte vonásait

- Értem –mondta kisiskolás gyermekként mint akit épp megdorgáltak

- Nem arra nem –atyám hogy lehetek ilyen hülye! Miért kell kijavítani? Arra hiszi amire. Istenem de ügyes vagyok… -Mármint csak utálom ha ismételnek egy mondatot főleg olyan hangnemben –már esélyem se volt javítani vagy csak egy kicsikét korrigálni a hibán

- Szeretsz? –miért? Miért kérdez rá ilyen nyíltan? Legalább volt egy atomnyi esélyem a menekülésre az előbb de ha így megkérdezi… Ennek lőttek! Miért nem jön valami felmentő sereg? Pillanatokig reménykedtem de semmi. Láttam a távolban Elizabeth sziluttjét és tudtam hogy hall minket. Mégse jött. Tudta hogy szükségem lenne rá, de nem. Szemét! Gondoltam. Bár lehet hogy mégsem. A tisztán látáshoz szükségem volt erre a beszélgetésre csak nem most. Bármikor csak nem most! Dühös voltam Lizre és Damonra.

 

- Nem gondolod hogy ilyen nyíltan rákérdezni mekkora bunkóság és a romantikának is lőttek? –könyörgöm, könyörgöm harapjon rá és hagyjuk magunk mögött az elmúlt kínos fényévet. Legalábbis nekem annyinak tűnt.

- Nem fogsz kitérni –kényszerített hogy a szemébe nézzek

- De téged miért is érdekel tulajdonképpen? Jó hogy ők kimondták de mi tőlük függetlenek vagyunk, nem is kéne hogy zavarjon. –kénytelen voltam próbálkozni. Muszáj volt! –hagyjuk ezeket az érzelmes témákat és helyette csinálhatnánk valami élvezetesebbet is –ez volt az utolsó esélyem. Ha erre nem harap rá akkor semmire. Nevezzetek szajhának nem érdekel.

 

- Igazad van, - ez az! Megvan! Sikerült! Ez forró volt. Végre levegő! Már elfelejtettem milyen volt szabadon lélegezni. –de most ezzel nem fogsz megfogni –fejezte be –levegő! Levegő! Ne hagyj el! Szeretlek! Téged igen drága egyetlen pótolhatatlan oxigénem! –Szeretsz? –ismételte meg. Az arcába akartam ordítani hogy NEM! Gyülöllek mert ezt tetted velem. Utállak! De nem ment. Gyenge voltam.

- Azért mert ők ezt mondták nem kellen nekünk is. Ne utánozzunk.

- Szeretsz?

- Szerinted hova tűntek? Az előbb még láttam Liz alakját a sötétben. Menni kéne együtt ünnepelni.

- Szeretsz?

- Remélem nem közös a szobájuk. És hogy vastagak a falak. Bár Elizabeth… nem hiszen hogy…

- Szeretsz?

- Tényleg inkább ezt kérdezgeted mint egy papagáj ahelyett hogy épp leszedd a ruháimat? –tényleg kénytelen voltam így kifejezni magam hogy észhze térjen

- Szeretsz? –betelt a pohár

- Ne ismételgess! –üvöltöttem le a fejét

- Szeretsz? –emelte fel a hangját. Hirtelen túl sötét lett, azonfelül hogy északa volt.

- Damon…Damon nem kapok levegőt. Da…- fuldokoltam. Kapkodtam levegőért de nem volt. Kezdett minden egybefüggő feketévé válni. Nem jött levegő. Fuldoklottam. Minden erőfeszítés hiába volt. Nem volt levegő! – Nem…tudok…lélegezni – ennyi. Ezután összeestem.

- Sarah! Sarah! Sarah! –valahonnan egy kétségbeesett hang szólítgatott. Nyomták a mellkasomat. Ütemesen.

- Mi van? –kérdeztem elfúló hangon miután elég erőt éreztem magamban. A földön feküdtem.

- Sarah! –na ez már egy megkönnyebbül hang volt –Feltett szándékod megölni magad? –kérdezte Damon a kisfiús mosolyával.

- Tessék? –felültem.

- Egyszer majdnem megöltelek, aztán az erdőben beletörtél a tenyeredbe egy faágat, meg a részegedés a kocsmában, utána a tomboló óceán nekivet egy sziklának és most ez…

- Ebből három miattad volt –tettem hozzá mosolyogva –sőt ha az ájulásomat és hozzá tesszük akkor négy! Legyen az összes, mert csak gondolj bele. Mit gondolsz felvennének az Alkaidához öngyilkos merénylőnek?

- Abban biztos vagyok –felhúzott a homokból.

- Hova? –érdeklődtem

- Maradunk –jelentette ki –amíg nem válaszolsz a kérdésemre

- Az előbb emiatt kis híján meghaltam, nem gondolsz szünetre?

- Te majdnem mindig meghalsz. Gyakorlat teszi a mestert. Minél többször kérdezem annál jobban hozzászoksz –kacsintott –Szeretsz? – mi a kurva jó eget tehetek ellene? Direkt káromkodtam, igen. Most már mindegy volt. Inkább kimondom és annyi. Lesz ami lesz. Rosszabb lehetne? Erősen kétlem.

- Igen –gyorsan, fájdalommentesen. Egy halk oh hagyta el Damon száját. Az arcából ítélve hatalmas baromságot csináltam. Inkább vissza sem kérdeztem. Most legalább röhöghet egy jót rajtam. Meg volt az ez idei nyári kalandja. Vérvörös fejemet lehajtottam és épp megfordulni akartam és olyan gyorsan eltűnni amilyen gyorsan csak lehet. Damon felemelte óvatosan a fejem hogy a szemembe nézhessen. Már láttam magam előtt amint a képembe röhög. De nem tett semmit. Legalább csinálna valamit hogy tudjam mi az ő álláspontja.

- Én is szeretlek te kis csacsi –és megcsókolt 

ÉS BEELŐZTEK MINKET!!!!

CSAJOK LÉGYSZI,LÉGYSZI,LÉGYSZI,LÉGYSZI.MINDENI SZAVAZZON http://tweeter.faxo.com/Twilight_Breaking_Dawn

Harc!!!

Na jó!!Eléggé ideges vagyok,és legyetek ti is azok!
Már volt egy ehhez hasonló bejegyzésem,ha valaki nem tudja hogy mit kell csinálni az keresse vissza.
Szóval a törökök után most az oroszok nyomunlak.1 nap alatt 2ezerrel jöttek fel.Amúgy törik a rendszert.ami szerintem baromi pofátlanság.
NA DE AZ A LÉNYEG HOGY 20 PERCENKÉNT KATT HUNGARY-RA.Mutassuk meg hogy ISMÉT mi fogunk győzni.
http://tweeter.faxo.com/Twilight_Breaking_Dawn