Képek

 Sarah ruhája

 Sarah cipője

 Sarah tárcája

 Elizabeth ruhája

 Elizabeth cipője

Elizabeth tárcája

14.fejezet

Hello mindenki,itt is vagyunk,nem akarok bűntudatot kelteni,de ennek a fejezetnek a felrakásával körülbelül 2 órát szenvedtem.Bénaságom ,és egyéb külső,tőlem teljesen függetleg erők miatt.Na de attól függetlenül, kellemes olvasást kívánok nektek,magunknak pedig pár komit.

Puszi n.bella

A fejezethez kapcsolódó képek ha minden igaz,pár percen belül jönnek.

Mikor felkeltem, még mindig Damon ölében feküdtem, magamon az ingjével. Fejét a sziklafalnak támasztotta 

és úgy nézett felfelé. Síri csend volt csak a lélegzetvételünk hallatszott.

- Jó reggelt csipkerózsika –nézett le rám barátságos mosoly kíséretében. Kikászálódtam az öléből, nyújtózkodtam egy nagyot és miután kirecsegtettem a hátamat én is megszólaltam.

- Jó reggelt –kissé álmos volt még a hangom, de ahhoz képest erős. A barlangban határozottan melegebb volt mint este. A végtagjaim is kiolvadtak, és örültem hogy felkeltem nem pedig 100 év múlva kellett felkelnem a jégből kifagyva. Beállt a csend kettőnk közé. Úgy mondtam volna valamit, de hát mit? Köszi az öledet meg az ingedet? Szerencsémre hamarabb szólalt meg.

- Kint már meleg van, kb olyan dél körül lehet szóval indulhatnánk –jegyezte meg. Ezzel se mentem sokra

- Persze, oké. –őszintén szólva, furán tekintettem rá a tegnap óta. Nem szoktam hozzá hogy férfiak ölében aludjak és hozzájuk simuljak. Akármilyen gyerekesen is hangzik, nekem ez már eléggé intimnek számított egy olyan személlyel akivel még csak nem is járok. Magára kapta felsőjét és utána segített felvenni a búvárfelszerelést. Még utoljára körbe néztem a barlangban ,amolyan búcsúpillantásnak szánva azt. Azért jó kis hely volt.

 Damon már a vízben várt, és én is csatlakoztam hozzá egy sóhaj után. Lassan úsztunk de nekem nem volt elég. Ismét elkápráztatott az óceáni élet. Azt hiszem életem egyik legszebb élménye volt az. Az idő telt, és telt mígnem végre kijutottunk a partra. A nap tényleg szépen sütött és nyoma sem volt a tegnapi viharnak. Kifeküdtem a homokba és homokangyalkát csináltam majd csak csukott szemmel élveztem a meleget. Zavart hogy nem szóltunk egymáshoz sőt, már idegesített a csend. Valami mellém esett amint kinyitottam a szemem láttam hogy az elásott dolgaink. Vagyis csak az enyémek.

- Köszönöm –néztem fel Damonra. Rögtön az ujjamra húztam a gyűrűmet és sokkal jobban éreztem magam így, hogy rajtam volt. Néztem egy kis ideig majd a telefonomat is kikaptam a zsákból. Senki sem keresett így azt magam mellé dobtam és a gyűrűmet simogattam.

- Sokat jelent neked az a gyűrű –dörmögte az orra alatt, de a kérdésnek szánt mondat vége már kijelentés volt. Csak bólintottam.

- Inkább csak megszokás –tettem hozzá. Ideje volt kikászálódnom abból a fekete búvárruhából. Ledobtam a fehér homokba és visszafeküdtem mellé. Közben Damon is levette.

- Khm  –köszörülte meg a torkát – nekem most egy kis időre el kell mennem. Majd jövök –mondta komoly hangon mégis mintha zavarban lett volna

- A városba? –hunyorogva néztem fel rá. Bólintott. –Megyek én is –teljesen feldobódtam. Végre emberek! Heves fejrázásba kezdett. Mi van a beszélés luxus?

- Nem, nem jöhetsz. –mondta szigorúan

- De é…

- Nem! –visszautasítást nem tűrően jelentette ki. Búsan lenéztem majd nyögtem egy oké-t. Lehajolt megcsókolt majd elindult.

- Mi a franc volt ez? –kérdeztem magamtól

- Emberek csóknak hívják  –kiáltott még vissza Damon és már hallottam hogy mosolyog. Nem mertem elindulni egyedül, csak úgy a semmibe de a henyélés nem az én asztalom volt az fix. Gyűlöltem napozni, mást mégse tudtam ezen az átkozott parton csinálni. Levettem a lila felsőmet és hagytam hogy az UV sugarak szétégessenek. Ha ettől nem kapok bőrrákot semmitől. Egy fa sem volt a közelben, a vízben egyedül meg nem olyan jó.

A semmittevésben a hasam eget rázó korgása zavart meg. Visszagondolva még Mitsyc Falls-ban ettem utoljára. Hogy bírtam eddig, ez rejtély maradt örökre. Semmi lehetőségem nem volt. Vagyis volt de most kezdjek halászni meg tüzet rakni? Ahhoz nem voltam elég ügyes, viszont elég lusta igen. De jó már nekem. Az óceánparton fogok éhen halni. Nem csak hogy itt hagy de annyi esze nincs hogy legalább valami kis kaját hagyjon. Egyesek, például emberek, táplálkoznak és nem csak ki mennek az utcára embereket gyilkolászni. Megnéztem az időt: félhárom múlt négy perccel. Visszadobtam a telefonomat a homokba és én magam is vissza feküdtem. A homokkal kezdtem játszani. Kezembe akadt a táska amibe a nem vízálló dolgokat raktuk. Megmarkoltam és elakartam dobni dühömben de megéreztem benne valamit. Egy csomag chips, csokik, két kis üveg víz valamint egy kis vékony könyv volt benne. Nem érdekelt hogy tette bele csak örültem hogy itt vannak.

- Hál’ Istennek –felnéztem az égre és magamban hozzá tettem: - hogy ha létezik. Először a chipset faltam fel majd 3 csoki kivételével az összest. Azt majd későbbre, mondjuk vacsira. Egy üveg vizet is ittam de szinte porzott a vesém és mindenem. Ezzel ki kell már bírnom. Hozzáláttam az olvasáshoz. A könyvecske méretre és tartalomra is rövid volt, de legalább két óra elment vele. Egy Viviana nevű lányról szólt aki az apjához költözött és a repülő úton megismerkedett egy híres úrhajós fiával Pierre-Come-mal. Mint kiderült a két apa ősellenség volt de persze a gyerekeik szerelme kibékítette őket. Semmi dráma semmi komoly dolog nem volt benne csak egy kis kellemes olvasmány volt mindössze.

Háromnegyed öt volt mire kiolvastam és még mindig egyedül hevenyésztem. Megint csak voltam a parton. Fogalmam sincs hány perc vagy óra múlva de lépteket hallottam. VÉGRE! Nem fordultam meg de érzetem mikor mellém lépett. Kinyitottam a szemem és egy férfi állt mellettem kezében doboz hegyeket tartva. Damon kilesett oldalról és büszkén mosolygott. Elnyílt a szám. Lassan lepakolt mellém és amint láttam a dobozok tetején különféle híres márkatervezők nevei virítottak. 

- Mi ez? –értetlenkedtem

- Ez? –mutatott a dobozokra. Egyik díszesebb volt mint a másik –Véres verítékem gyümölcsei és tisztelet a nők iránt hogy képesek így vásárolni. –még a homlokát is megtörölte hogy hitelesebb legyen

- A-ha –préseltem ki magamból –Szóval mi van? –kérdeztem

- Az van édesem hogy ma este bálba megyünk –mondta Damon egyszerűen. Az állam szószerint leesett és ha tehette volna a homokba alagutat fúr a föld magjáig is. – Azért nem kell így meglepődni

- De kell –mondtam

- Ha időben el akarsz készülni, akkor siess mert hétre kozmetikába kell menned –a szemeim úgy kikerekedtek hogy jobban már lehetetlen volt. – Egy kettő kisasszony –tapsolt Damon amitől kicsit kijózanodtam.

- Oké , de remélem fogod hogy én még úgy össze vagyok zavarodva hogy…huh

- Nem baj, majd nem leszel. Parancsolj ezek a tieid. –rakott egymásra négy dobozt amiket átnyújtott nekem. Óvatosan a homokba pakoltam őket és kinyitottam. Ámultam-bámultam. A legkisebb dobozzal kezdtem. Egy sima fehér pántnélküli melltartó és egy szintén fehér varrás nélküli bugyi volt benne. Kérdőn néztem Damonra

- Én még ilyen megpróbáltatásokon nem mentem át 165 év alatt mint ami az volt. Először is bemenni egy fehérnemű boltba, több bátorságot vesz igénybe mint bármi más a földön. Utána meg kell bírkozni a fura tekintetekkel a boltban és amikor egy eladó lány odajön hozzád, akin egy extra miniszoknya és szinte csak egy push-up melltartó van akkor rájössz hogy inkább lennél öngyilkos mint állnál ott. –elkuncogtam magam ahogy elképzeltem Damont  fehérneműk közt. – a hab a tortán az hogy a kiscsaj aki enyhén kezdett csak ki velem még fel is akarta próbálni megmutatni hogy jó lesz-e de nem tudta eléggé hangsúlyozni hogy neki hány számmal nagyobb melltartó kell. –nem bírtam tovább úgy az elnevettem magam hogy hátra is estem, a könnyem is kicsordult. Mikor lehiggadtam folytattam a bontogatást. A következő doboz már nagyobb volt és a Christian Louboutin név volt ráfestve.

Két dologban voltam bizos. Hogy méreg drága lehetett és hogy híres tervező csak én nem ismerem. A dobozban egy meseszép cipő lapult. Magas sarokkal, fekete cipő volt kövekkel kirakva. A sarkát végig apró csillogó kövek díszítették és az oldalát, orrát is. Hozzáérni se mertem annyira szép volt. Ehhez Damon nem fűzött semmit csak a másik dobozra nézett. Óvatosan tettem vissza helyére a cipellőt és másik doboz tetejét emeltem le. Egy kis téglalap alakú fekete tárca volt benne aminek a csatját szintén kövek díszítették, zebra mintázatban.  A következő dobozt felnyitni sem mertem. Marchesa, Elizabeth biztos tudná milyen márka.

- Hajrá –bíztatott Damon

Fel se fogtam amit a kezemben tartottam. Egy pánt nélküli, szép esésű fehér ruha volt aminek az egyik oldalát fekete rózsa mintás csipke díszítette ezzel egy pántot képezve a jobb váll felett.

- Ez…ez annyira gyönyörű –vettetem magam Damon nyakába. El se hittem. Leírhatatlanul szép volt. Álomszép, sőt fenomenális. Pedig nekem aztán teljesen mindegy hogy mi milyen ruha de ez…. ez volt a szerelem. Az igaz, mély, szenvedély teljes szerelem ami csak a mesében létezik.

- Remélem tetszenek –emelte rám tekintetét Damon

- Sssh…- pisszegtem le –ne alacsonyítsd le őket a tetszés szintjére a végén meghallják. –bújt ki belőlem az valós női énem.

- Ja, bocsi –suttogta, megbánó hangon- Akkor remélem…izé…mit is kell remélnem? –kérdezte remélve hogy kisegítem

- Hogy meg volt-e életem első ruhgazmusa –(ruha+orgazmusJ) nevettem el a mondat végét –és a válasz igen –Damon csak elégedetten veregette meg saját vállát. –Honnan tudtad a méreteket? –ránézésre pont tökéletesek voltak nekem

- Melltartóban jó vagyok – hencegett –de aúgy meg volt egy nagyon idegesítő, nagyon ruhamániás segítségem.

- Bővebben?

- Majd rájössz –elképzelni se tudtam ki lehet ilyen. Vagyis akit én ismerek az Elizabeth de tuti hogy ő most nincs itt. Vagy mégis?

- És itt öltözzek? –érdeklődtem mivel nem volt az az isten hogy én előtte öltözzek fel

- Öh persze. Foglaltam egy hotel szobát, ott nyugodtan készülődhetsz és már vár a sminkesed.

- Okés. Uh ez tudod mit jelent? Végre város! De jó! –ugrándoztam örömömben

- De nem kérdezheted meg hol vagyunk –kötötte ki ezt az egy feltételt

- Mi? De miért nem?

- Úgy már nem lenne meg a varázs –elfogadtam és tényleg volt benne valami.

Nem hittem a szememnek. Legalább 10 perce meredtem a tükörből visszanéző lányra ha nem 20 perce. Sose éreztem magam ennyire szépnek. Ez a ruha fantasztikus volt, mindenhol, bár nem mondom okozott némi gondot a cipőben való járás, de elnéztem a szépségnek.  Biztos hogy én vagyok? Egyre csak ezt kérdezgettem magamtól úgy hogy a smink és a hajam még ugyanúgy állt mint a parton. Hirtelen valaki ciklonként rontott be az ajtón és fenyegetve kiabált kifelé.

- …meg nem merd próbálni hallod?! Az ajtó közelébe se gyere! Menj innen! Tűnés a másik szobába, különben seggbe rúglak! –az ajtó csapódott és Elizabeth teljes harcidíszben fáradtan dőlt neki. –Még egy ilyen seggfej tahót mint ez –fújt egyet de én csak álltam és meredtem barátnőmre. Egy  pántnélküli, egyszerű de nagyszerű fehér ruha volt rajta. Hosszú szoknyájáa elől „enyhén” fel volt vágva és így kivillantak tökéletes lábai amit mindig is irigyeltem. Mellrészén egy virág díszelgett amely olyan volt mintha az tartaná az egészet. Fodros gyönyörűség. Barna haja szögegyensen omlott vállára és a smink is hibátlan volt. Lehúzta a cipőjét ami legalább 10-15 centi magas volt. Egyszerű fekete alapon színes csíkok díszítették, ezzel megtörve a nagy fehérség hatását. Négyzet alapú szintén virágos kistáskáját az asztalra dobta és elszörnyedve indult felém.

- Te jó ég Sarah, hogy nézel ki? Mint aki a disznóvágásról jön –borzadt el. Magafelé fordított és elkezdte szegény ruhát cibálni engem se kímélve. Lehúzta, meghúzta, megfordította. Elégedetten tett össze két kezét mire a tükörbe néztem. Teljesen ugyanúgy néztem ki mint azelőtt persze lefejezett volna ha ezt kimondom. A tükörnek be kellett volna repednie hogy ilyen két szépség áll előtte. Gondoltam magamban ami kuncogásra késztetett. Megöleltem Liz-t de persze mint egy rabszolgahajcsár már egy székbe ültetett és hozzákezdett a hajamhoz amihez no comment a kinézetéhez. Amíg kínzott hozzálátott a beszéléshez is. Terelte a figyelmemet a fájdalomról.

- Akármennyire is utálom egész aranyos pasi Damon. Megvette nekem a repülőjegyet csak azért hogy melletted legyek meg persze hogy segítsek neki a ruhavásárlásban. Még a repülőn voltam amikor teljes pánikban felhívott hogy nem tudja mit kell kezdeni egy fehérnemű boltban. Aztán felvett a reptéren és együtt választottuk ki a ruhádat vagyis csak én mert ő semmit se ért hozzá és képzeld még az enyémet is megvette. Még jó hogy nem akartam engedni, de addig erőlködött amíg beadtam a derekam.Plusz pont ezért. Tényleg jelenthetsz neki valamit. Persze a cipőknél…

- Liz! –szóltam rá

- Igen? –nézett a tükörbe ahol találkozott a tekintetünk

- Mit nem mondasz el nekem?

- Azt hogy Damon mennyire…

- Nem, nem. Mindig sokat beszélsz és összefüggéstelenül tudom, de ha így „áradozol” –macskakörmöket rajzoltam a levegőbe- Damonról az semmi jót nem jelent. Ki a pasi? –itt ledermedt és olyan arcot vágott mint aki citromba harapott. Lassan felocsúdott és remegő kezekkel próbálta bedugni a hajsütő vasat. Várt majd végighúzta kezét  avason és erősen meg is rázta ahogy megégette tenyerét. Mély levegőt vett majd az egyik tincs göndörítéséhez kezdett. Szörnyen feszült és merev volt ami semmi jót nem jelentett.

- Sarah ugye te nagyon szeretsz engem? –kérdezte kissé remegő hangon

- Ez kérdés? –számomra egyértelmű volt, bár olyan érzésem volt mintha épp szakítana velem.

- Ez nem válasz –mondta magabiztosabb de még félénk hangon. Leesett a tantusz, csak ha bajba kerül szokta ezt a kérdést feltenni –Jézusom mit csináltál?

- Ez sem válasz. Amúgy meg nem csináltam semmit –jaj de kíváncsi voltam már

- Persze hogy nagyon szeretlek

- Szóval,tudod,izé..na szóval az utóbbi időben nem nagyon volt időnk rám figyelni. Mert ugye minden héten újabb halálos sebet szereztél meg minden. Meg itt van ez a Damon ügy is,apád, és inkább nem traktáltalak a bajaimmal. Kérlek ígérd meg hogy nem fogsz nagyon haragudni,hanem higgadt felnőtt hölgyek modjára megtudjuk beszélni.- ha valaki ilyen demokratikusan beszél a legjobb barátnőjével abból jó nem sülhet ki, már leszögeztem magamban. Most már féltem is, de egyre feszültebbé váltam hogy mondja már ki mert hajtépés lesz a vége.

- Rendben, higgadt maradok, csak nyögd ki végre! –kérleltem de láttam hogy már túlléptem Elizabeth határát az idegesséet illetően.

- De már most ideges vagy –mintha mégjobban megijedt volna tőlem

- Könyörgöm mondjad már mert a végén tényleg az leszek –pattanásik feszültek az idegeim, nagyon zavart ha valamit nem tudtam Elizabethről

-  Csak tudod,mindig megosztottam veled,ha volt pasi,vagy valami - motyogta,miközben a padlót bámulta. Hamar rájöttem hova akar kilyukadni.

- Komolyan? És mégis Ki? Mikor? Miért? Hogyan? És Ki? Hol? Merre? Hány méter? Hánykor? Ki?- és ezt mind egy szuszra soroltam

- Hát a neve Benjamin Julians, játszik a csapatban,és először csak úgy szórakoztunk

Egymással vagy nem is tudom,aztán,tudod,sok dolgot meg tudtam róla és kiderült ,hogy

milyen kedves,romantikus,és magas ,erős,vicces...

- Tökéletes? –fejeztem be helyette.

- Igen az,és tökéletes alapanyag pasinak,mert 2 perc alatt még azt is elhitetem vele

hogy Micel Jackson volt az elnök 1860-ban,és olyan tisztelettudó. Szóval nem

haragszol? – hatalmas bociszemeit vetette be ami mindenkinél működött de néhány év alatt én sikeresen kifejlesztettem a védekezési módszert erre

- Egy:tudod hogy rám nem hat a nézésed, kettő:csak egy picikét haragszok,mert ennyi időn át

titkolóztál. De hihetetlenül örülök,annak hogy ilyen boldog vagy. –mondtam örömmel a hangomban bár tényleg rosszul esett hogy erről semmit se tudtam de lehet egy ilyen teremtésre haragudni? Bevallom lehet de nem ezért, mert mikor mesélt a csillagok leolvadtak az égről. Látszott hogy megkönnyebbült és nevetve vetette magát a nyakaba aminek köszönhetően a földön landoltunk. Legalább 20 perc részletezés után újra nekiláttunk a készülődásnek. Elizabeth begöndörítette majd laza kontyba fogta  ahajamat amiből kósza tincsek lógtak ki. Mindeközben annyira mesélt hogy többször is a fejemnek támasztottam a hajsütővasat és meg is feledkezett róla. Akárhányszor felkiáltottam Damon annyiszor kopogott be.

Ezeket egyetlen barátnőm csak aranyos kis beszólásokkal díjazta mint például: „Kifelé hülye bunkó”  „Tűnjél az anyádba paraszt”  „Még nincs kész fogjad már fel” „Ha még egyszer bekopogsz seggfej, szétrúglak” és egyéb nyalánkságok. Nekem tényleg mindenem volt Elizabeth de azért igazán modorálhatta volna magát. Megfogtam a kezét csavarás közben.

- Figyu nem lehetne egy egyezségünk? –néztem rá kérlelően

- Persze –egyezett bele

- Muszáj a másikét szekálni? Szóval nem lehetne kicsit finomabban beszélni róla vagy vele? –unszoltam

- Másikét? –nézett rám felhúzott szemöldökkel- Úgy érted barátját?

- Nem csak úgy hogy a másikét –szerencsémre nem firtatta a dolgot csak rábólintott. Lassan de elkészültünk és tökéletesek voltunk. A szememet füstösre festette ki a számra szájfényt tett és végre kiléptünk a szobából. Élveztük hogy mindenki utánunk fordul és végül megálltunk egy számomra ismeretlen szoba előtt.  Elizabeth bedugta a fejét és bejelentett engem. Izgulva léptem be a szobába, ahol Damon állt és lefagyott amint meglátott.  A szívem még mindig hevesen dübörgött és csak álltam és vártam. Damon se tett másképp. Megnézve magamnak, szívdöglesztő volt öltönyben. Áh legszívesebben itt és most rávetettem volna magam. Eddig számomra ismeretlen vágy tört rám, kényszeríteni kellett magamat hogy maradjak egy helyben.

Szemérmetlenül néztük egymást és annak minden porcikáját. Hirtelen túl szűk és aggasztó lett ez a ruha rajtam és nem utolsósorban rajta. De muszáj volt megállj-t parancsolnom magamnak. Damon két lépessel átszelte a hatlmas szobát és már előttem is termett jobban mondva az ajkaimon. Nem csak hogy fordult velem a világ hanem össze is estem. Annyi tartott a lábamon hogy beletúrtam a hajába és erősen a szorítottam másik kezemmel a hátát még ő a combomat húzta fel és cirógatta azt. Agy kikapcs, ösztönlény bekapcs. Éreztem ,hogy Damon a felemel és én egyből a dereka köré tekertem lábaimat. Következő pillanatban már a puha ágy volt a hátam alatt. Keze bejutott a ruhám alá és én kénytelen voltam felnyögni ahogy jéghideg keze a felhevült bőrömhöz ért. Kigomboltam a zakóját ami halk susogással jelezte hogy földet ért és már az ing gombjainál tartottam, csak jobban kívántam ahogy végigzongoráztam megfeszülő izmain.

 Még hevesebben csókolt és én egyre többszöt nyögtem bele a csókba főleg amint megéreztem hogy kikapcsolta a melltartómat. Az ingje szint úgy a földön talált helyet magának. Végigcsókoltam mellkasát még ő a melleimet kényeztette. Az ajtó kinyílt és Elizabeth szemrebbenés nélkül jött az ágy mellé és lökte le rólam a minden gondolatomat, kitöltő személyt.

- Bál van emberek! –tapsolt a kezével fülsértően –Nem érünk rá itt totojázni hosszú még az este –nézett rám jelentőségteljesen –Hopp-hopp  –ajj még egyszer letépem a kecses kis kacsóját ha megint tapsolásra fogja használni! Damon dühötten nézett Lizre és én se különben de neki nemet mondani? Mintha gyémántot akarnánk megolvasztani.  Karon ragadva húzott ki a szobából és csak kuncogott.

Kis idő múlva Damon is megjelent de csak azután indultunk hogy barátnőm jól leszidta a ruhámban és a sminkemben okozott károkért. Legszívesebben elsüllyedtem volna. Fél óra múlva egy lélegzet elállító látvány tárult elém. Az óceánparton volt megrendezve az a bizonyos bál. Minden fehér volt és kis karácsonyi égőkkel feldíszítve. Azon a napon nem egyszer volt hogy nem tudtam megszólalni valamitől. A táncparkett vége már a homok volt attól nem messze pedig a sötétségbe burkolt óceán. A táncparkett előtt kis színpad a zenekarnak akik hangulatos zenét játszottak ezzel is megalapozva a jó kedvem. Damon erősen megszorította a derekamat és behúzott táncolni. Pirulva néztem rá és ezt a kontaktust senki vagy semmi sem tudta volna megszakítani. Közel hajolt hozzám, lehelete végigperzselte az arcom ahogy kimondta

- Gyönyörű vagy –két egyszerű kis semmire kellő szavak ezek mégis akkor a világot jelentették. Lassan megcsókoltam majd tovább táncoltunk a zene ritmusára. Vállára hajtottam fejem és csak beszívtam bódító illatát. Meredtem a semmibe amíg meg nem zavart a „terem” túlvégén csókolózó pár. Minden olyan szépnek tűnt, csakhogy kiszámított rá hogy a gátlástalanul egymásnak eső szerelmespár egyik tagja Elizabeth! Megálltam és nyitott szájjal néztem. Itt az idő visszaadni az előbbi kis megzavarását. Tudatoson indultam el feléjük és diszkréten megkopogtattam Liz vállát. Szinte villámot szórtak szemei mikor rám nézett. Én csak ártalmatlan vigyorral tekintettem rá és kezet nyújtottam a szintén zavrban álló férfinak. Aki nem kicsit volt magas és kigyúrt.

- Hello Sarah Stilwell, és ha nem tévedek te pedig Benjamin Julians vagy nemde?

- De –gépiesen szorította meg a kezem. Rákacsintottam Elizabethre és visszaindultam Damonhoz. Ő viszont nem így gondolta erősen megszorította a kezem

- Mi volt ez? –szűrte a fogai közt

- Revans – mondtam. Elmosolyodott és mindketten ahhoz indultunk akihez kellett. Lesz még időnk a másik pasijára. Probláma ott merült fel hogy azóta az én kísérőm már másik lánnyal csevegett. Elindultam feléjük. Pont mikor odaértem Damon arrébb állt és megláttam egy régi barátnőnket akivel legalább ezer éve nem beszéltünk. Felsikítottam örömömben és odarohantam megölelni őt.

- Alexandra Taylor! –ordítottam még erősebben szorítottam.

- Sarah! –ezt meghallhatta Liz mert szempillantás alatt ő is mellettünk ugrált a viszontlátás örömében. – Elizabeth! –és mint a hülyegyerekek úgy ugráltunk és sikoltoztunk a hármunk által alkotott körben.

13.fejezet

Hella,hello nagyon bocsi hogy kb. 20 napja volt friss de most van,és ez most jó kis rész lett szerintem.És 6 teljes oldall

Jobb képet nem tudtam találni.Na de jó olvasást puszi:n.bella

Miután jó ideig taglaltam magamban hogy ebben a helyzetben mi számít normálisnak és mi nem, arra jutottam hogy valaki bedrogozott engem hogy ilyeneket képzelgek. Sokáig ültünk a parton és csak figyeltük az óceánt vagy egymást. Mikor kit vagy mit. Több csatát is felidéztem magamban de sokra nem mentem vele miután elogytak. Egy idő után kezdett egyre kínosabbá válni a csend.

Kérdeztem volna valamit de hát mit? Mit szedetett be velem? Valószínű ezután a kérdés után a vízbe dobott volna. Meg próbáltam én felállni de hát a bokám - hála annak a baromnak- nem épp a fénykorát élte. Sziszegve tápászkodtam fel és bicegve indultam a takaró felé. Félúton viszont valaki –vajon ki? –felkapott az ölébe és úgy vitt. Nem mondom hogy rossz volt mert nem de akkor is… Jó beszippantani az illatát, érezni a közelségét, hozzá simulni meg minden egyéb rózsaszín szerelemes csajos dolog, de a probléma az volt, hogy utáltam a rózsaszínt, nem voltam szerelmes és nem kimondottam olyan lány típusú. Mivel kielemeztem ezt a nézetemet úgy határoztam hogy a drog mellett a legerősebb piával itatott le. Ez az állítás bennem olyan szilárdan állt mint a tény hogy léteznek emberek. Damon óvatosan lefektetett a forró plédre. Remek, megint ez a „beszélni kéne valamiről de miről” szituáció állt elő. Hál’ Istennek Damon megtörte a csendet de bár ne tette volna.

- Egy kis vér elősegítené a lábad gyógyulását –nézett a bokámra
- Van nekem elég, köszönöm szépen. Még egyszer ugyan engem bele nem viszel a kis perverz játékodba és így belegondolva pedofil is. –meglepetten nézett rám
- Az első szó ami eszedbe jut erről a perverz?
- Elvileg az undorítót akartam mondani de így hatásosabb
- Igen. Ilyet se éltem meg az elmúlt 165 év alatt
- Ja ha már itt tartunk. Tudod ez az emberrablós dolog amíg fogságban vagyok nem tehetnénk kispadra a vámpír vagyok témát?
- Emberrablós? –ízlelgette a szót
- Amúgy jól csinálod, bár kétlem hogy ez lenne az első. Az óceánpart.
- Az óceánpart –azért nem kerülte el a figyelmemet hogy nem válaszolt a kérdésre. Könyörgöm csináljunk már valamit! Esedeztem Istenhez vagy valami felsőbbrendű erőhöz. Megint csak ültünk és ültünk. Annyira gyönyörű volt minden csak ha ezt valaki elképzeli hát nem épp egy vámpírral hanem élete szerelmével. Már nem tudtam lekötni a gondolataimat. Még a tegnap esti ruha volt rajtam. Most tényleg elrabolt? Csak mert jó lenne tudni hogy a szüleim tudják-e hogy itt vagyok vagy legalább más ruhát felvenni.
- Komolyan, hol vagyunk? - törtem meg a csendet
- Komolyan nem mondom meg
- Hány napra loptál el?
- Amennyire te akarsz ellopva lenni
- Ugye csak viccelsz velem –háborodtam fel
- Nem –rázta meg a fejét
- Ruha?
- Kell?
- Nem ártana
- Veszünk –mondta
- Hely ahol aludhatunk?
- Szóval több estét tervezel itt tartózkodni?
- Attól függ
- Mitől?
- Hogy van-e szállás –kezdtem bepöccenni
- Van
- Esetleg óhajtasz bővebben is nyilatkozni vagy mindért nyúljak le és tépjem ki a szádból?
- Tetszik ez a elnyúlós ötlet –vigyorodott el
- A francba Damon –felálltam mit sem törődve a bokámmal és elindultam minél távolabb az víztől. Egyszer csak valami lakott helyre lyukadok ki nem?
- Sarah –kiáltott utánam fogva tartóm –nem mehetsz csak így el!
- Dehogyisnem –normál hangerővel mondtam de tudtam hogy meghallja
- És a lábad?
- Katona dolog. Volt rosszabb
- Hova mész?
- Honnan tudjam? –kérdeztem vállam meghúzva. Vámpírsebességgel termett mellettem és elém állt. –Mi az?
- Jól vagy te itt is, nem kell elmenned
- De kell. Egy: talán nem ártana kórházi ellátás a bokámnak. Kettő: mit lehet csinálni a parton?
- Egy: tessék –felém nyújtotta a csuklóját amit én csak undorral eltoltam –Kettő: unalom velem? –felkapott és futni kezdett a víz felé. Egyre közelebb és közelebb értünk, túl közel voltunk a kékséghez
- Ugye nem aka… - befejezni már nem tudtam a mondatot. Beledobott a vízbe a kis…

Feljöttem levegőért akkor láttam hogy ő meg a parton áll teljesen szárazan. Kisepertem az arcomra tapadt hajszálakat hogy ne zavarjanak a célba vevésnél. Ki futottam és a nyakába ugrottam. Ott fogtam ahol tudtam hogy ő is minél vizesebb legyen. Leesett a földre én meg belécsimpaszkodva átgördítettem magamon. Innen már nem volt megállás. Vitt a lenüled és vittük egymást úgyhogy addig gurultunk amíg az óceánban nem landoltunk. Szerencsére gyorsan kapcsoltam és leszálltam róla de a fejét sikerült a víz alatt tartanom, amire felettébb büszke voltam. Mikor már nagyon kapálózott elengedtem.

- Ennyit bír egy vámpír? –hergeltem. Erre mintha bika lenne felém futott, de kitértem előle és szerencsésen egy hatalmas hullám jól képen is „vágta”. Mikor én feljöttem nem találtam sehol. A nevét kezdtem kiabáln,i mire a válasz egy nagyon aljas víz alá húzás volt.

Megragadta a lábaimat és most ő tartott lenn. Jót nevettem mikor elengedett. Egész bementünk már mellkasig ért a víz de időközben észre se vettem hogy teljesen kisodródtunk. A bokámat verdeső vízben megálltam és széttártam karjaimat jelezvén a napnak hogy itt az ideje felmelegíteni engem. Viszont a meleg sugarak helyett Damon vizes felsőteste simult hozzám. Olyan szenvedéllyel csókolt meg hogy beleremegtem. Ez volt a tökéletes pillanat.

Annyi érzelem volt abban a csókban hogy megszámolni se tudtam volna. Vad volt de érzéki, vizes hajába túrtam miközben ő a csípőmet még erősebben magához szorítottam. Pillanatok alatt felforrtam mégis libabőrös lettem ahol hozzámért. Cirógatva húzta végig az ujjait az oldalamon, én az inge alját próbáltam egyre feljebb gyűrni. Elváltak ajkaink, összeért a homlokunk és én zihálva próbáltam egyre több oxigént a szervezetembe juttatni. A vizems pólóink összetapadtak így minen egyes kis porcikáját éreztem, de ezzel ő sem lehetett másképp. Ravasz mosoly jelent meg a számon. Gyorsan kibontakoztam az öleléséből és a vízbe vetettem magam. A mély víz felé úsztam de mire feljöttem Damon már előttem taposta a vizet.
- Ilyen nincs –motyogtam magamban
- De van –szólt fennhangon. Kissé távolabb úsztam és onnan figyeltük egymást. Elindultam körbe-körbe és Damon is velem szemben. Minden egyes megtett köröcske után egyre közeledtünk egymáshoz.
- Tudod arra gondoltam, elmehetnénk búvárkodni –jegyeztem meg. Már csak 2 méter választott el tőle
- Te azt is tudsz? –kérdezte felhúzott szemöldökkel
- Neem –húztam el a számat –de egy vámpírral mennék. Mi bajom eshetne? –úgy éreztem magam mintha egy örvénybe kerültem volna
- Ahhoz felszerelés is kell
- Szerzünk –jelentettem ki
- Gyere csak ide –akart magához húzni de most az egyszer gyorsabb voltam és kitértem előle. A part felé vettem az irányt és Damon szorosan követett. A homokban már két búvárruha feküdt mellettük szintén két palackkal. Kérdőn néztem Damonra mire ő csak ennyit mondott:
- Nem lehet örökké a homokban feküdni. És te amolyan kalandvágyó személyiség vagy szóval gondoltam… -tette hozzá
- De hogy? –teljesen ledöbbentem
- Titok –mondta a fejét jobbra-balra döntve. Csak elnevettem magam és hozzáláttunk az „öltözködéshez”. A nem víz álló és egyéb fontos dolgokat egy táskába raktuk és elástuk a homokba.

- Nem mintha bárki is járna erre felé –dörmögte az orra alatt miközben az utolsó kis homokupacot is elsimította
- De így nyugodtabb vagyok –adtam egy puszit az arcára mikor végzett, de csak egy rosszalló tekintetet kaptam.
- Ennyit kapok eme hősies munkáért? –mutatott a földre. Gyors csókot nyomtam a szájára mire olyan „féligvagyokcsakelégedett” arcot vágott. Megrántottam a vállam arra utalva most érje be ennyivel. Nem mondom volt súlya annak a palacknak a vízben úgyis édes mindegy. – Mennyit tervezel úszni? –érdeklődött
- Időnk mint a tenger- mutattam az előttünk elterülő kékségre. –Meg persze amíg a levegőnk engedi –mosolyogtam rá. Bólintott és elindultunk az óceánba. Rengeteg ideje úszhattunk de nekem csak másodperceknek tűnt. Minden olyan elképesztően szép volt. Igazi kék volt a víz és tiszta. Elkápráztatott a halak és mindenféle tengeri lények színes kavalkádja.

Csöppet sem éreztem magam kimerültnek mert teljesen magával ragadott ez a képzeletszeű világ. Nem olyan volt mint a filmekben hanem sokkal jobb. Békés de mégis látni hogy ezek közt a kis apró élőlények közt mekkora összetartás van frenetikus volt. Együtt úsztak, nem engedték a másikat. Mikor beleúsztunk egy színes halrajba a lélegzetem is elállt. Mintha egy hatalmas szivárvány közepén lebegtem volna. A csönd megnyugtató volt mégis zajos. Megfeledkeztem a dolgokról sőt még Damonról is bár nem tudom hogy ez hogy volt lehetséges. Csak az zökkentet ki a magamfajta különös kis „kómámból” hogy Damon megfogta a csuklóm és a fejével jobbra biccentett. Nem tudtam mit akar, csak engedtem hogy vezessen.

Kis idő múlva a felszín felé kezdett úszni, ígyhát követtem. Mikor felértünk egy hatalmas barlang tornyosult felettünk. Lehetett hallani ahogy a vízcseppek le esnek egy-egy kis darab sziklácskáról és ahogy az vízhangzott. Tátva maradt a szám. Kimásztunk a kőre és az egész olyan volt egy kis ékszerdoboz. A hatalmas barlang közepén volt az óceán kis része. Végre tényleg eltudtam rugaszkodni a szürke hétköznapoktól. Levettem a szemüvegem hogy jobban lássak és a szememet is megdörzsöltem hogy biztos jól látok-e.

- Ez annyira… annyira elképesztő –csak suttogásra telt az ámulattól.
- Gondoltam hogy tetszeni fog. –Damon már egy magasabb sziklán ült és a lábát lógatta le róla. Felmásztam hozzá, mellé akartam ülni de nem engedte inkább az ölébe húzott.
- Egyszer még régen ilyesmiről beszéltünk Elizabethtel. Tudod egy szép kis barlangban az első nagy szerelmünkkel. Erre ő csak ennyit mondott: „Oh tudod mikor mennék én. Minimum szívgörcsöt kapnék, de neked ha tetszik…” –elnevettem magam az emléktől –Szívgörcs, jó mi? Ez pont olyan mint amit akkor elképzeltem.

A mellkasára dőltem és úgy néztem tovább a kék is vízet. Éreztem ahogy Damon mellkasa egyenletesen jár le-fel az enyémmel párhuzamosan. Csendben ültünk és sose éreztem magam ehhez foghatóan. Ilyennek írják le a szerelmet. Úristen ugye nem? Az nem lehetséges. Kizárt dolog hogy én szerelembe essek főleg hogy vele! Áh ilyen nincs. Gyorsan elhessegettem a gondolatot de akármennyire is próbáltam kizárni mélyen ott motoszkált. Kibújtam az öleléséből és simán csak mellé ültem. Egyre feszültebbé váltam és inkább csak távolodtam tőle. Kezét enyhén az én csuklómra szorította és aggódva nézett rám
- Mi a baj? –kérdezte
- Semmi, csak… semmi –rántottam meg a vállam és magamra erőltettem egy mosolyt is
- Gyere vissza –ismét az ölébe vont csak most kicsit kellemetlenül éreztem magam. De a szerelem jó nem? Akkor most szárnyalnom kéne! Mély levegőt vettem és szembe fordulva vele mélyen a szemébe néztem. Lágyan megcsókoltam majd kirebbentem az öléből és lejjebb másztam. Kicsit még bámészkodtam majd megszólaltam:

- Nem kéne mennünk szerinted? –összeráncolta a szeöldökét
- Miért szerinted igen?
- Nem…csak nem szeretnék a sötét óceánba fulladni. Vagy nem búvárkodás közben –tettem hozzá halkan
- Miért ha beledobnak jobb halál? –kérdezte
- Nem úgy értem. –ezzel a kijelentéssel én személyszerint lezártnak tekintettem ezt a témát
- Akkor hogy? –ezek szerint Damon nem
- Csak az óceán, haditengerészet, tengeralattjárók és a többi. –lehajtottam a fejem és kavicsokat rúgdostam a vízbe
- És szerinted ez…- harapta el a mondatot hogy fejezzem be én
- Egyszer azt mondta nekem valaki hogy a túlzott hadimániám ijesztő és sose lesz egy pasim se mert kinek kéne egy ilyen lány –mondtam halkan, elég szarul éreztem magam az emlék hatására. Valamiért csak most jutott eszembe
- Ha engem kérdezel –és már előttem is állt amitől kissé hátrahőköltem –szerintem szexi –súgta az ajkaimnak, amik fellángoltak ahogy végig perzselt rajtuk a forró lehelet. Fogalmam se volt mi ütött belém de mielőtt lecsapott volna a számra eltoltam magamtól és lehajott fejjel bámultam a lábamat.

- Sarah? –vont kérdőre
- Nem Sophie. – gúnyolódtam
- Mi a baj? –kérdezte de nem lehetett nem észre venni a haragot a hangjában amiért elutasítottam.
- Meg ne kérdezd tőlem még egyszer hogy mi baj mert Istenre esküszöm ha létezik, hogy karót döfök a szívedbe. –válaszoltam a kelleténél ingerültebben. Kezei leestek rólam és csalódottan nézett rám. –Csak nem megsértődött a kics Damon mert nem kapja meg amit akar? –kérdeztem gúnyosan. Igazság szerint épp ez volt a bajom, hogy megkapta amit vagyis akit akart. És ez rohadtul zavart.

- Mi van? –hátrálni kezdett
- Nem tudom –rántottam meg a vállam. Teljesen bezavartam magam. Amilyen gyorsan csak tudtam magamra kapkodtam mindent és visszafelé indultam. Damon nem állított meg pedig megtehette volna. Úszni kezdtem de két elég aggasztó dolgot nem vettem számításba. Egy: már este volt, kettő: esténként gyakori a vihar. Miért épp most lenne másképp? Lehetnék ennél is nagyobb idióta? A víz alatt teljes sötétség volt és ha feljöttem játékszerként dobáltak a hullámok. Nem volt időm szidni magam, épp a túlélésre összpontosítottam. Az egyik 10 méteres hullám épp egy sziklának dobott. Szerencsére eszméletet nem vesztettem de nem vagyok benne biztos hogy járni képes leszek-e még valaha. A semmiből természetesen Damon bukkant fel, úgy ingben, nadrágban és húzni kezdett maga után. 2 perc múlva ismét a barlang csöndjét élvezhettem. Vagyis nem igen mivel amint kidobott- igen dobott- a partra úgy állt le velem üvöltözni, amíg én az incsi-fincsi sós vizet öklendeztem felfelé.

- Te teljesen megőrültél? Hogy lehetsz ilyen ostoba hogy csak úgy elmész búvárkodni? Semmiből sem tanulsz? Komolyan mondom legszívesebben úgy felpofoználak hogy többé megnyikkani se mernél. Áh –fújt egyet dühüsen –hagyjuk inkább, beszélhetek neked mindegy. –itt néhány perc csend következett és én a hátamon fekve a barlang felső részét nézegettem. Addig ő le-fel járkált.Tudtam, hogy most minden egyes szava igaz volt Damonnak így megcáfolni sem akartam. Abban közösen értettünk egyet hogy ilyen méretes hülye nincs még egy a világon mint én. A következő csend után megint kitört magából. –Jézusom Sarah, rosszabb vagy mint egy kisgyerek. Te tényleg azt hitted hogy csak úgy hagylak elúszkálni a semmibe? Ha még egyszer ilyet csinálsz, békén hagylak, tanulj a saját hibádból.

- Lehet egy kérdésem? –érdeklődtem egész halkan.
- Tessék –tisztára mint az iskolában
- Mi a fenéért kell így kiabálnod?
- Hogy megértsd te lökött tyúk –szidott le
- És ha megértettem?
- Akkor sem hagyom abba
- De miért nem? –nyávogtam és közben felálltam. Meglepő módon semmit se éreztem a sziklával való találkozás miatt.
- Mert féltelek azért. –itt nem csak mi ketten fagytunk le hanem a levegő molekulái is. Félt engem? Ajaj, nekem ez eléggé rosszul hangzott. Könyörögtem hogy most ne a nyálas bevallásoké legyen a főszerep de balszerencsémre Isten épp el volt foglalva nem olt ideje megmenteni az elkövetkezett kínos percektől. Próbáltam valahogy elütni ezt a témát.
- Ahá, tudtam én –mondtam kiáltva mintha épp egy új állatfajt fedeztem volna fel –Vannak emberi érzelmeid. Csodás felfedezést tettem. Gratulálok magamnak. Én Sarah Stilwell bebizonyítottam hogy egy nagyjából 140 éve kihalt faj még képes érzelmeket táplálni. –belátom nem ez volt életem legpompásabb ötlete. Damon arca ijesztően komorrá vált.

- Egyszer az életben legyél komoly –esedezett szinte
- Á, nem. Ebben a témában nem –mondtam. – Én nem akarok szerelmes lenni a nyáron. –ráztam a fejem mintha ezzel mindez teljesülne is
- De az vagy? –puhatolózott
- Te? –kérdésre kérdéssel technika. Remélem beválik. Hosszú óráknak tűnő percekig néztünk farkasszemet egymással. Hogy ebből mi fog kisülni? Közben észre vettem ahogy a még mindig vizes ruhája teljesen hozzá simul testéhez amitől csöppet sem támadtak szép gondolataim. Legszívesebben letéptem volna róla, végig simítottam volna rajta a kezem és…hagy ne részletezzem. A gondolatra beharaptam az alsó ajkaimat.
- Te most levetkőztettél a szemeddel? –kérdezte a megszokott mosolya kíséretében. Egyből elszégyelltem magam és megszakítva a szemkontaktust, a körmeimet kezdtem babrálni. Felmentő seregként érkezett egy hideg fuvalat amitől tetőtől-talpig megborzongtam. A viharnak sikerült behatolnia a kis barlangba és én úgy vacogtam ahogy csak tőlem tellett. Damon villámgyorsan ott termett előttem és magához vont. A kezével dörzyölte a hátamat hogy az felmelegedjen míg a felsőteste fűtötte az enyémet. Csaurom vizes volt az igaz, mégse fáztam tőle. Kezdtem felmelegedni végre.

- Vetkőzz- mondta határozottan
- Hogy mi? –kérdeztem felső c-n
- Csak jobban megfázol ha ebben a vizes ruhában maradsz
- Igaz, igaz –helyeseltem és mielőtt észbe kaptam volna Damon már kibújtatott belőle. Még mindig a tegnap fekete mini nadrág és lila felső volt rajtam. Száraznak száraz volt de ismét majd szét fagytam. Körbenéztem, de hamar rájöttem hogy a tűz rakás lehetősége több okból kifolyólag kivitelezhetetlen volt. Leguggoltam, és a tenyeremet fújtam hogy legalább egy kicsit felmelegedjek. A fene vigye ezeket az átkozott nagy hideget. Damon mellém guggolt.

- Van egy roppant élvezetes módja a felmelegedésnek, ha gondolod. –vigyorgott
- Egyre gondolunk –itt valami remény megcsillant a szemébe de ki is aludt amint folytattam –élveznélek megölni majd a testedet takaróként használni –néztem az arcába. A fogaim összekoccanása szinte visszhagzott.
- Az Istenért, te lány –morgott majd felkapott az ölébe és a barlang legtávolabb zugába sétált velem. Úgy össze tudtam kuporodni a mellkasának támasztva magam hogy nem is akartam elengedni. Éreztem hogy leakar tenni
- Légyszi ne –még jobban bújtam hozzá hogy ebből megértse a nem akarásomat, mert szerintem a fogaim összekoccanásától alig ha érthetett normális szavakat. Bólintott majd leült hátá a falnak támasztva, még erősebben körém fonva a védelmező, meleget árasztó karjait. Egészen felmelegedtem már a fogaim se vacogtak. Damon kissé engedett a szorításából és az inge kigombolásához kezdett.
- Mit csinálsz ? –válasz helyett rám terítette már megszáradt ingjét ami még meleg volt. – Ugye nem? –akármennyire jólesett nem engedhettem hogy felső nélkül itt üljön. Fogtam és rátereítettem magam helyett.
- Ne butáskodj Sarah –csóválta rosszalóan a fejét
- De butáskodom. Meg vagyok itt rajtad. Vedd fel azonnal –parancsoltam rá
- Vámpír vagyok, ha nem tudnád. Meg se érzem hogy hideg van. –bizonyításképp kieresztette a fogait is. Ettől kicsit megijedtem, de a melegség nagy úr. Emiatt nem hagyom ott a kényelmes kis kuckómat. Visszatette rám az ingét, hálás moslyot villantottam de megjegyeztem hogy akkor se kellene. A vihar felerősödhetett mert egyre hidegebb lett benn míg újra el nem kezdtem dideregni. Már nem tudtam jobban bújni űs ő sem tudott jobban ölelni.

- Beszélj. Az fel fog melegíteni.
- Mégis miről?
- Bármiről! –gondolkozni kezdtem, de sok minden nem jutott eszembe. Az agyam is lefagyott. De láttam hogy Damon egyre elborultabban néz így gyors beszélésbe kezdtem.
- Egyszer még kilencedikben voltunk Párizsban a sulival. Persze Elizabeth is jött és mivel a biosz tanárunk szervezte hát…elég félelmetes egy nőszemély volt. Vörös démonnak hívtuk a haja miatt. Lábbal kellett felmásznunk az Eiffel-torony második emeletére. Mikor leéértünk Liznek remegett a lába. Jött egy másik csaj is és vele voltunk egy szobában. Este az ágyon fetrengtünk minden tele volt kajával és hallottuk ahogy a vörös démon őrjáratozik. Lekapcsoltunk a villanyt és kővé dermedtünk nehogy valami kis neszt is meghalljon. Ki akartunk menni a mosdóba de előtt még Elizabeth kinézett a tanár meg összekócolt hajjal és mély hangon megszólalt: „még itt vagyok”. Egész este nem mentünk kimenni mégis hajnalban Elizabethtel kimerészkedtünk de mi hülyék bezártuk az ajtót és a kódot meg nem tudtuk hozzá. Őrült kopogásba kezdtünk hogy a másik lány felkeljen és beengedjen. Rettenetesen féltem hogy észre vesz minket a vörös démon. Másnap a harmadik csaj beragadt a wcbe ahol korom sötét volt. Megszólalt: „Istenem, itt fogok meghalni” erre atanár: ne Istenezz”. Olyan jót is ritkán nevettem. –eléggé elámosodtam és szépen álomba beszéltem magam.

Fejléc :D

Na csajszik amint látjátok új fejléc van.
A fejlécről csak annyit hogy A VILÁG LEGESLEGKIRÁLYABB FEJLÉCE!!!!! SarahB így nyilatkozott róla MSN-en ,,basszus nekem a fejléctől come off-ozik a szeme''  ,,the best fejléc ever'' ,,úristen de szép'' (ha valaki ne ismerné a come off jelentését akkor keressen rá:D) és még nagyon sok hasonló,persze én is, csak én nem msn-en.
Imádunk érte, hogyha szeretnél kérni valamit, akkor nagyon szívesen teljesítjük azt
Nagyon köszi hogy szakítottál ránk időt.És végre most már rendesen néz ki a blog :)

És friss pénteken lesz,most már tényleg:D(már meg van több mint 3 oldal)

12. fejezet

Nah és itt is vagyunk, majdnem 2 hét után, de hát ez a hét(merthogy ugye nekünk suli volt:( ) egy halááál volt.

És most ez egy kicsikét hosszabb lett mint általában szokott.És hétfő,kedd körül jön kövi rész :))

Ja és pont mikor bétázás után másoltam be bloggerbe a fejezetet látom, hogy 12 rendszeres olvasó,és tök jó volt♥♥(Lily♥)

Na szóval jó szórakozást mindenkinek és nagyon szívesen fogadjuk a hozzászólásokat:D

Puszi n.bella

Elvileg ennyi minden után most –hogy megszűnt az adrenalin túltengésem- sírva az ágyamba kéne dőlnöm. Fáradtnak vérszegénynek kellene lennem, de nem. Élek és virulok. Lehet ez Damon vérének a hatása vagy csak a más életszemléletemnek köszönhető, de semmi bajom. Boldog vagyok és életerős. Bár nem mondom, hogy könnyű volt Elizabeth szemébe hazudni hogy minden rendben de megtettem. Nem a hazugságokkal volt a bajom. Tipikusan nem az a személy voltam, aki sose hazudik és valami kis füllentést, tesz akkor is már bűntudata van. Az volt a nehéz hogy magamban kellett tartanom. Ha csak egy embernek mondhattam volna el már akkor is jobb. Biztos nem voltam benne de volt egy olyan érzésem hogy csak a rosszba keverném ezzel a dologgal. Mellesleg az este folyamán sikerült befejeznünk a záró számát. Még egy kicsit javítgatni kell rajta meg hát emberek se ártanának, de kész. Eggyel kevesebb kő Liz szívén.

 Másnap mondhatjuk hogy az egész napot átaludtam. Csak ettem és aludtam mint egy nagy baba. Persze a „családnak” azt mondtam, hogy végig Elizabethnél gyakoroltunk és azért vagyok olyan fáradt. Miután eltelt egy nap azzal, hogy szundikáltam másnap reggel úgy döntöttem elmegyek Elenához hátha ő tud valamit erről. Konkrétan nem kérdeztem rá, hogy Stefan is vámpír-e de a napnál világosabb volt hogy igen. Meleg volt, mint mindig, felöltöztem és gyalog indultam el. Szerencsére nem állta utamat apám, se senki. Szóval, ha én ezt tudom, hogy léteznek ezek a teremtmények akkor bajban vagyok? Vagy mi van? Annyira felborultak a dolgok mintha kiderülne, hogy a Föld valójában fejjel lefelé áll és a Földön kívül van más föld. Úgy értem, ha kilépsz az űrbe és lefelé mész lesz egy abszolút föld, amiről felnézel és jéé bolygók. Vajon ott van élet? És ha ufók irányítják az emberiséget? Hülye gondolatok pipa. Még a régi vagyok. Nem volt megnyugtató a még szó a mondat elején. Ellenkezőleg, ezek szerint…

- Hello kislány –csípett két oldalról meg valaki. Egy ismerős valaki. Mire megfordultam már mellettem állt így fordultam még 180 fokot.

- Hello David. Mi szél hozott errefelé?

- Sétálgatok. Aztán megláttalak és gondoltam, hogy köszönök hogy vagy? –„nem jól” szerettem volna mondani azt is hozzátéve, hogy „amúgy tudtad, hogy léteznek vámpírok? Mert én nem.”

- Jól köszönöm. Te?

- Én is. Tudod, csak lófrálgatok. Kaptam néhány szabad napot –mosolyodott el

- De jó. Akkor akár találkozhatnánk is valamelyik nap. Mesélhetnél milyen az istenháta mögött orvosnak lenni és én is mesélhetnék hogy miről…bocsi kiről beszél egyfolytában Elizabeth –kacsintottam rá. David megtorpant egy pillanatra és a remény enyhe sugara futott végig az arcán. Aztán folytatta mellettem az utat, mintha mi sem történt volna.

- Értem. Talán. Nem tudom hogy mennyire érek rá.

- Délután közepe van és te csak úgy sétálgatsz, szerintem rá érsz. És ne hidd hogy az előbb semmit se vettem észre, mesélj mi történt?

- Semmi –legyintett

- Felőlem. –rántottam meg a vállam –Eléggé elszontyolodtál. Most komolyan mi a baj?

- A nyár végén engem úgy is áthelyeznek és nem is akarok itt maradni, addig meg semmi komoly kapcsolatot nem szeretnék létesíteni, úgyis mi lenne a vége?

- Komoly kapcsolatot létesíteni? Tudsz róla, hogy nem prokariótákról beszélünk hanem emberekről? Főleg hogy az egyik te vagy a másik meg a legjobb barátnőm. Amúgy nyugodj meg, mert semmi bajod nem lehet belőle. Egy szép nyári kaland és kész. Emlékezni jó lesz rá majd 120 évesen –villantottam egy 1000 wattos mosolyt –addig is jobb lesz az ittléted –elszörnyedve nézett rám. Most meg mit mondtam? Kérdésemnek nem kellett hangot adni, mert David felháborodva kezdett bele.

- Milyen barátnő vagy te? Hogy beszélhetsz így? Egy jó kis kaland? Szép lesz visszaemlékezni? A legjobb barátnődről beszélünk, vagyis állítólag a legjobbról, és te képes vagy ilyeneket a szádon kiejteni? Törődsz te egyáltalán vele? Hogy téged idézzelek nem prokariótákról beszélünk hanem emberekről, érző lényekről. Úristen Sarah –szóval ő nem tud róla? Így érthető a kirohanása. Azért fájt amiket mondott, de megértem. Ilyen fejmosást se kaptam az elmúlt napokban vagy hónapokban. Kérem szépen először tájékoztasson hogy nincs meg a kellő háttér információja. Így honnan tudjam, hogy ő nem tudja amit én tudok meg persze Elizabeth is?  De védekeznem kellett.

- Mi az hogy milyen barátnő vagyok? Erőszakos, bevallom néha verem de csak szeretetből és igenis jó barát vagyok. Mindig ott vagyok ha kellek neked nincs jogod ilyeneket mondani rólam –várjunk rólam a szó szoros értelmében semmit sem mondott. Nem baj – De megnyugtatásul ha Elizabeth bele megy neki se leszel több mint egy nyári kaland csak szólok. –most kéne a megáll és a beton bereped amilyen sebességgel az álla az aszfaltnak csapódik résznek jönnie. És jött. –Komolyan mondom hogy tudom hogy így lesz, de sajnos a miértedre nem adhatok választ arra majd Elizabethnek kell. –nem hitt nekem –mondanék én ilyet a legeslegjobb barátnőmre? Oké most azt hiszed hogy igen de így van és kész. Beszélj vele magad. Téma lezárva. Béke? –nyújtottam kezet, pedig nem vesztünk össze de menjünk biztosra. Zavartan nyújtotta nekem a kezét. Jól megráztam hogy feléledjen. Remek sikerült.

- Hova készülsz pontosan? –kérdezte. Látszott hogy elég feszülten érzi magát.

- Elenáékhoz.

- Nincs otthon. Találkoztam vele, elment Stefanhoz. Valami nagyon sürgős ügye lehetett, mert kapkodott és aggódónak tűnt. Mintha rólad is motyogott volna valamit meg Damonról, de nem biztos. –fú de nagyot nyeltem.

- Értem –préseltem ki magamból. Ja-jaj. Nem akarok oda menni, mert félő hogy találkozok Damonnal de Elenától is félek. Miért is félek pontosan? Azt nem tudom de jó előérzetem nem volt. És miért is nem akartam találkozni velük?

- Valami gond van? Mintha kicsit elsápadtál volna –én elsápadni? Ez se gyakori jelenség, csak ha beteg vagyok. Nagyon nem vagyok rendben. Most lett jelentősége a „még a régi vagyok” mondatban annak a bizonyos mégnek. Ugye ez a mondat csak nekem értelmetlen de mégis értelmes? Szerencse hogy senki sem látja vagy hallja a gondolataimat. Bekattanna tőlük.

- Öö… nem semmi. Minden a legnagyobb rendben csak az messze van. Inkább beszélek vele holnap.

- Itt lakom közel elviszlek, ha gondolod –pittyegés hallatszott David zsebéből. Csipigó, jöttem rá.

- Igazán felesleges. Ráér nem fontos –elmélyülten nézte a kis szerkentyűt

- De, de úgyis most hívtak a kórházból, be kell mennem.

- Akkor pláne. Biztos fontos nem kell furikázni.

- Nem annyira nem baj, ha később érek be amúgy is útba esik –te most szívatsz?

- Hát oké de csak akkor, ha tényleg nem probléma

- Persze hogy nem. Gyere –intett a kezével, észre se vettem hogy már legalább 3-4 méterrel előttem járt. Odasiettem hozzá. Fél órával később már a régi ház ajtaja előtt álltam és győzködtem magam, arról hogy kopogjak, bár nyílván tudják hogy itt vagyok. A kezem legalább 5 perce lendült kopogásra de azóta úgy maradt. Biztos vagyok én ebben? Nem! Hátat fordítottam és hazafelé indultam. Az erdő szerencsére ismerősebb volt mint legutóbb. Dühös voltam. Hatalmas harag tombolt bennem. Miért kell nekem ilyeneket tudnom, miért? És miért mindig a miért kérdést teszem fel magamnak? Én csak a világ egy kis szürke senkije akartam lenni. Eddig tudtam hova tartozom, de most? Mondjam mindenki szemébe, hogy oké, amikor úgy össze vagyok zavarodva, hogy legszívesebben megölném magam, hogy ennek vége legyen. Biztos voltam benne hogy lesznek következményei ennek a „tudásnak”. A fene egye meg csak ezt a nyarat bírjam ki. Utána pápá Mistyc Falls és az átkozott titkaid és hello West Point. Elmegyek, és magam mögött hagyok mindent ennyi. Aztán már csak az egyetemet kell túlélnem, bár úgy érzetem lelkileg semmi gond nem lesz. Olyan boldog lennék, ha elfelejtetné velem ezt a Damon dolgot. De akkor egyben a játékszerévé is válhatnék. Mit tegyek? Egyszerűen, nagy a tűrőhatárom de ez már túlmegy rajta mérföldekkel sőt fényévekkel. Olyan ici-pici dolognak tűnik,de mégis minden elemi erővel nehezedett rám. Valahogy nem volt jó hallgatni a madárcsiripelést és az erdő csöndjét. Minden zajnak tűnt és rettegtem, hogy bármikor rám találhat egy vámpír és megölhet. Mit ér a fizikai erőm egy ilyennel szemben? Letöröltem az izzadságtól gyöngyöző homlokomat, és csak ekkor jöttem rá, hogy már az utcánkban vagyok és végig futottam az utat. Nem akartam egyedül maradni, mert akkor a depresszióba sújtom magam ezekkel a gondolatokkal és képes vagyok sokkal bonyolultabbá szőni. Berontottam a házba és szomorúan láttam hogy üres. Ittam egy pohár vizet és bekapcsoltam a TV-t. Az asztalon megláttam a könyvet amit Tony olvasott és végre be is fejezte. Az ölembe kaptam, és olvasni kezdtem. Észrevétlenül múlt az idő. Már csak arra figyeltem fel, hogy villanyt kell gyújtani.

Még sehol senki. Hol a jó fenében vannak ezek? Csodálatos ötlet jutott eszembe. Igyunk! Gondolom ez mennyire alkoholistának hangozott, de akkor is. Kikapcsolódnék és nem is tudom csak azt hogy nem akartam tudni. Meg adtam a módját egy fekete farmer mini nadrágot és egy mélyen kivágott lila felsőt vettem fel. A fülembe aggattam egy fekete lila fülbevalót, amit még 4 éve kaptam Los Angelesben egy barátnőmtől. Halványan lealapoztam magam, és feketével kihúztam a szemem a hajammal sok mindent nem tudtam kezdeni csak kifésülni. Előkutattam egy fekete magas sarkút és elindultam. Otthon hagytam egy cetli,t amely szerint Lizéknél alszok. Útközben felhívtam és tájékoztattam a tervemről. Nagyon akart jönni de nem akartam, hogy így lásson ,és ki tudja mik történtek volna. Hallottam hogy nem helyesli de elengedett. Igen, szeretett úgy tenni mintha az anyám lenne.

Szerencsére a Grillben senki ismerős nem volt. Leültem a pult elé és sorra rendeltem a vodkákat, miközben próbáltam magamról a sok hülyét levakarni. Csörgött a telefonom és a kijelzőn a „Damon” név villogott. Honnan van meg a száma? Veszi fel a halál. Kinyomtam. Folyamatosan hívogatott és a haragom egyre kezdett egy megmagyarázhatatlan eufórikus állapotba átmenni. Megérkezett a várva várt hatás. A telefonomat kikapcsoltam és egy egész üveget kértem. Hogy minek csináltam ezt? Fogalmam sincs, de van hogy szükség van és most nagy volt. A tömeg is nőtt a mosolyommal arányosan és a zene is egyre jobb volt. Rengetegen táncoltak gondoltam én is. Nagyon nehezen tudtam csak felállni és mikor sikerült a lábam megremegett és visszarogytam. Kezdtem előröl a műveletet. A pultra támasztott kezeimmel próbáltam megtartani magam. Mikor már állónak mondható helyzetben voltam úgy megszédültem, hogy leestem a földre. Óvodás hangon nevettem és lentről szemléltem a többieket.

- Gyere szivi felsegítelek. –szólt hozzám egy szintén részeg hang. Felnéztem de nem sokat láttam belőle. A karjai után nyúltam és felhúzott. A lendülettől elcsúszott a felsőm és a fél melltartóm kint volt, persze a srác szó szerint nyálcsorgatva szuggerálta a melleimet. A hajánál fogva megragadtam és minden szenvedély nélkül megcsókoltam. Nem tétovázva erőszakos játékba kezdtek nyelveinek majd a levegő szünetben ellöktem magamtól, és megpróbáltam egyenesen elmenni valamerre. Nem a csak a ködös agyam és látásom akadályozott ebben de az előbb otthagyott csávó is utánam nyúlt. Megfordított és erősen megmarkolt mondanom sem kell hogy hol. Pillanatok alatt felforrt bennem a víz és úgy kiütöttem szegényt, hogy a földre esett és onnan pislogva nézett rám. Kibotorkáltam a mosdóba de hogy miért? A tükörben néztem farkasszemet magammal és ismét eszembe jutottak a gondolataim.

- Nem ittam eleget –nyögtem ki nehezen és visszamentem a pulton hagyott üvegemhez. Jó nagyot hörpintettem és szerencsére hamar jött a hatása. Csendes szenvedőbe mentem át. Lóbáltam az üveget és meredtem a semmibe, amíg valaki nekem nem esett.

- Haver –szóltam durcásan. Asszem az óvodás éveimet éltem újra

- Bocsi –felnézett rám –Hé szépségem. Mit szólnál egy kis kalandhoz? –undorító vigyorral kacsintott rám

- Dögölj meg –ordítottam a fülébe és visszafordultam az ivászat közben Irinának elnevezett üvegemhez. Hátulról szorosan nekem simult valaki.

- De cica. –búgták a fülembe. A méregtől vörösen vagy a piától mindegy hirtelen de meglepő módon biztosan álltam fel és fordultam vele szembe.

- Hagyj békén. –vágtam gyomorszájon. Kissé erőszakos vagyok, ha sokat iszom, drága Elizabethem ezt nagyon jól tudta. Egyszer hátra törtem az egyik ujját. Az erőm el is hagyott és már csak hatalmas kanyarokban tudtom arrébb menni. A paraszt még mindig nem hagyott békén. Megragadta a vállamat és erősen megmarkolta.

- Azt mondtam velem jössz babám. –majd megrántott, amitől kitört a cipőm a sarka és a sarkam éles fájdalommal jelezte, hogy nem csak a cipőnek esett baja.

- Nem ilyet nem mondtál, viszont én igen hogy hagyj békén, különben nem állok jót magamért. –szűrtem a fogaim közt.

- Mi lesz megversz? –még jobban belém mélyesztette ujjait

- Az előbbi nem volt elég bizonyíték? Az agyadat szétverem hülyegyerek.

- 20 perc múlva nem ezt fogod mondani az ágyamban –vigyorodott el kajánul. Ő akarta. Úgy képen vágtam, ahogy csak tudtam és a látszatból ítélve sikeres volt. Több helyen kicsattant a szája és vér csordogált belőle.

- Ribanc –kiáltott rám és nekem jött. Vagyis nekem akart rohanni de jól rúgok szerencsétlenségére. A mellkasába céloztam és látszott, hogy a levegő bele is szorult. Örüljön hogy a nem azzal a lábammal csináltam, amin a még épp cipőm volt. Hüledezve nézett rám de a szemei vérben forogtak a dühtől. Oda sántikáltam hozzá és még utoljára az állkapcsába térdeltem, remélve, hogy eltörtem azt. Bicegve léptem ki az ajtón és néhány méter után egy padra dőlve sírtam. Csak egyszer sikerülne valami úgy, ahogy eltervezem! A lábfejem sajgott mivel azzal rúgtam ki a tagot ami ki is ment. Nem bírtam ráállni se. Hangosan zokogtam és reméltem, hogy itt halok meg. Eszembe se jutott hogy telefonálhatnék, de  inkább csak feküdtem a hideg padon. Az ajtó kicsapódott és meghallottam az ismerős hangot.

- Idefigyelj te szuka, velem nem bánhatsz így –hát nem törtem el az állkapcsát? Összeszedtem magam és visszaszóltam.

- Te sem bánhatsz velem így –váratlanul erős volt a hangom. Csávókám nem sokat tétovázott megfordított a hátamra és rám feküdt. Nem sikítottam csak ott ütöttem ahol tudtam haraptam és minden. Ugye nem az egyik legforgalmasabb út melletti padon akar megerőszakolni? Ennyi esze mindenkinek van, hogy legalább egy sikátorban intézze.

- A kurva anyádat száll le róla –sikítottam a fülébe

- Most nem vagy valami nagy csaj mi? Fogadok szűz vagy még. Megható hogy én leszek az első – kikapcsolta az övét és a nadrágját is letolta. Már csak az én övemmel bajlódott még én tehetetlenül kapálóztam. Ne már! Komolyan itt? Ennyire hülyék mégis vannak?

- Ereszd el –hallottam egy félelmetes mély hangot és a srác eltűnt rólam. Már csak azt hallottam, ahogy a Grill falának csapódik és a reccsenésből ítélve a gerincének annyi. Damon hajolt fölém majd az ölébe kapott és elszáguldott velem, amíg én kitartóan sírtam. Majd fura módon 5 perc múlva el is aludtam a védelmet nyújtó karokban. Egy idegen kocsiban felébredtem pár másodpercre de vissza is aludtam.

Utána már egy meleg takarón keltem. A hátamon feküdtem és hihetetlen erősséggel perzselte a nap a testemet. Hunyorogva nyitottam ki a szememet. Felültem és abban a szekundumban olyan fejfájás kapott el, hogy majd hogy nem hánytam is. A fejemet fogva néztem körül és rohadtul megijedtem. Homokos tengerparton feküdtem velem szemben a kék óceánnal. Úristen! Amint felfogtam a szemeim százhuszontszörösére kerekedtek az eredeti méretükhöz képest, és eszeveszett fejrángatásba kezdtem. Amit nem kellett volna mert valószínű a fájdalomtól az agyam fele elpusztult. Tehetetlenül visszavetődtem a takaróra, és csak feküdtem. Nem mintha bármi mást is tehettem volna. Élveztem a napsütést és az óceán morajlását, bár valószínűleg épp sikítozva kéne rohangálnom segítségért. A fejem hasogatott de más bajom nem nagyon volt. De ha már itt tartunk miért is fáj így pontosan? A tegnap este képei halványan kezdtek felderengeni. Egész sokáig nem vesztettem el a fonalat de a bokaficamomat követően filmszakadás. Onnantól csak képek, valami padon meg valaki rajtam aztán nem utána egy ölben. Zavaros volt az egész inkább hanyagoltam, majd jön, ha jönnie kell. Lassan, óvatosan felálltam

-         Sssz –szisszentem fel a bokámba nyilalló fájdalomtól, de sántítva elindultam a nagy víztömeg felé. A partnál megálltam és csak révedtem a semmibe miközben jólesően mosta a víz a homokot a talpam alól. Messziről hallottam gyerek hangokat ,és minden egyebet ami arra utalt hogy valahol van egy nyaraló része is ennek a partszakasznak. Próbáltam gondolkodni de a fejfájás megakadályozta a gondolatok továbbítását így csak voltam. Nem tudtam mit kezdeni magammal ezért csak lehuppantam a homokra és elgondolkoztam már amennyire tudtam. „Hm óceánpart.” Erről akaratlanul is a II. világháború Csendes-óceáni harcai jutottak eszembe és persze az egyik kedvenc sorozatom, ami erről szólt.

-          

„ A guadalcanali csata a II. világháború csendes-óceáni hadszínterén zajlott, 1942. augusztus 7.és 1943. február 7. között. A több fázisban, a szárazföldön, a levegőben és a tengeren megvívott csata döntő változást hozott a háború menetében -Mondtam fel a magamban az ezek szerint igencsak tisztességesen megtanult anyagot. De hát ha egyszer valaki imádja ezt a témát… A tankönyvek, könyvek, cikkek legtöbbjére emlékeztem. Gépszerűen mondtam fel magamnak és tökéletesen illettek ezek a gondolatok a szeme elé tárult képbe. Így folytattam:

 A csata amerikai tengerészgyalogosok partraszállásával indult Guadalcanal szigetén, A hadművelet célja az volt, hogy meggátolják Japán további előrenyomulását az USA, Ausztrália és Új-Zéland irányába, valamint hogy bázisokat nyerjenek a további szövetséges támadó műveletek számára a térség központja, Rabaul elfoglalásához. A hadjárat…

 - Sarah! –lóbálta meg előttem valaki a kezét. Összerándultam amint ismét a valós világban

voltam és dühösen fújtam egyet a megzavaróm arcába

- Mi van? –kérdeztem ingerülten. A kéz eltűnt előlem és én kénytelen voltam a mellettem álló alakra nézni. Damon hihetetlen aggodalommal a szemében fürkészett engem. Farkasszemet néztünk de nekem csak az járt a fejemben hogy itt áll előttem egy szexi vámpír aki megélte mindezt és nem képes mesélni nekem. Pedig valahogy biztos voltam abban hogy nem igen viselték meg a háborúk. Elővigyázatos mozdulatokkal ült le mellém mintha attól félne, hogy bármelyik percben kitörhetek. Csak megrántottam a vállam és tovább néztem az óceán hullámzását. Megnyugtató volt ez a csend kettőnk között. Csak itt volt és ez bőven elég volt. Mellette nem féltem pedig kellett volna és tudtam, hogy vigyáz rám, de azt nem hogy miért. Szétáradt a testemben ez az érzés és mélyet szippantva a sós levegőből folytattam gondolat menetemet:… A hadjárat során három nagyobb szárazföldi ütközetre, öt tengeri csatára és 1942 végéig folyamatosan, napról napra zajló légi hadműveletekre került sor. A novemberben elvesztett, döntő tengeri csata után a japánok feladták további erőfeszítéseiket, és decemberben megkezdték csapataik visszavonását a szigetről, ami 1943 februárjára fejeződött be. A csendes-óceáni hadszíntéren a guadalcanali ütközet tekinthető a háború fordulópontjának: a Midwaynél aratott első győzelem után itt vették át a szövetségesek a kezdeményezést, és itt formálódott meg az a hatékony összfegyvernemi együttműködés, ami lehetővé tette a háború végéig elvezető „szigetről szigetre” stratégia megvalósítását. A hadjárat során elszenvedett veszteségeket Japán már nem volt képes…

-  …te engem? –kúszott egy halk hang  a fejembe ezzel is megzavarva a „felelésemet”

- Tessék? Jah bocsi, ismételd meg légyszi –mondtam elbambulva

- Gondolom hogy nehéz feldolgozni a tegnap esti eseményeket de lehet jobb lenne ha beszélnél róla nem csak így ülni kéne és nézni ki a csinos kis fejünkből. –oldalra döntöttem a „csinos kis fejemet” és arra próbáltam rájönni miről beszélhet –Hallasz egyáltalán te engem? –kérdezte kicsit bosszúsan. Úgy éreztem, itt mondhattam a búcsút a kellemes kis időtöltésemnek és kezdhettem bele valami nagyon hosszas és fáradalmas magyarázkodásba majd veszekedésbe.

- Nem tudom mit kéne feldolgoznom vagy miről kéne beszélnem. Ami tegnap történt megtörtént és nem szokásom ilyeneket csinálni, de az Istenért valahogy el kell felejtenem a kis titkodat és ezt az egészet. Tudom, hogy fura de részegen barom erőszakos vagyok és őszintén sok mindenre nem is emlékszem. De főleg arra nem, hogy kerültem ide veled. És miért nem lepődök meg azon hogy itt vagy?

- Mire emlékszel pontosan?

- Erre-arra –nevettem el magam de, csak egy rosszalló tekintetett kaptam

- Nem értelek Sarah. Nagyon nehéz rajtad kiigazodni.

- Miért? „Csak egy” –rajzoltam macskakörmöket a levegőbe- ember vagyok. Ennyi év tapasztalattal a hátad mögött igazán ismerhetnéd az emberek reakcióit.

- Szerinted amiket te művelsz az normális? Mindenen nevetsz, és mikor elmondom, hogy mi vagyok az jár a fejedben hogy nem beszéltél a barátnőddel. Nem sírsz, nem csinálsz semmit ,csak elfogadod. Felkelsz ,a semmi közepén te meg leülsz a partra és nézel tök üveges tekintettel, mintha nem is élnél. Én meg beszélek hozzád minimum 10 perce,és meg se rezzensz. Ez abnormális. Elmész táncikálni és mindenki szemébe mondod hogy rendben vagy holott össze kéne omlanod lelkiekben. Téged semmi sem zavar, semmin se lepődsz, meg csak letudod egy oké-val. Ez rendellenes –nem mondhatni hogy kiabált csak felemelte a hangját. Igazi féltő nézése volt és ez megijesztett.

- Fogalmad sincs hogy mi zajlik bennem és nem is akarom hogy tudd. És ha kicsit máshogy fogom a fel a dolgokat? Miért baj az? A 18 évem legnagyobb megpróbáltatásaim, ha lehet így mondani mentem át. A kínok közt 2 dolgot lehet csinálni:sírni és reménykedni vagy nevetni és megpróbálni embernek maradni. Nem vagyok átlagos e téren elismerem de miért zavar az ,téged hogy én ilyen vagyok? Te meg csak ne nevezz engem abnormálisnak, mert ha valaki kettőnk közül az akkor te vagy barátom. Bár én beszélek egy kb 140 éves hullával. Fifty- fifty. Majd közös gumiszobát kérünk

- Látod, erről beszélek. Így nem lehet, képtelenség ilyen felfogással élni

- Mert te már csak tudod igaz? Jössz mint valami nagymenő a bőrzdsekidben és gúnyos kis megjegyzéseiddel ellenben két napja olyan vagy mint egy nyálas szerelmes. Óvsz és őrködsz. Nah ez természetellenes. Én csak egy pozitív személyiség vagyok, vagyis szeretem azt hinni ,hogy igen.

- Tegnap megvertél egy srácot, aki utána majdnem megerőszakolt. Miért kell egyáltalán elmenned egyedül bárhova is?

- Amint észre vehetted,  megtudom magam védeni amúgy a többi információ pedig nem tartozik rád Damon, upsz vagyis igen mert miattad kötöttem ki ott. –most értettem meg a teljes tartalmát az előző mondatnak. Megerőszakolni? Mi? Damon ezt észre vehette rajtam mert közelebb csúszott mellém így a vállunk összeért.

- H… hogy kerültem ide? –dadogtam

- Elhoztalak. Sok minden van most rajtad ki kell pihenned. Ez a legtökéletesebb hely erre. Kis relaxáció és minden rendbe jön.

- Minden rendben van –jelentettem ki

- Nem, nincs. Attól hogy te nem érzed, én tudom –én meg azt tudom, hogy mekkora bunkóság volt a képébe nevetni ez után a mondat után de nem bírtam benn tartani. Hideg szél támadt ezért jobban összehúzódtam. Ekkor ugrottak be teljesen a múlt éjjeli történések. Elnyílt a szám és próbáltam valamit kinyögni de semmi sem sikerült. Hal üzemmódba váltottam. Kicsivel később mégis csak megformálódtak a szavak.

- Honnan tudtad hogy ott vagyok? –nyögtem ki

- Ha nagyon szépen kérek, Elizabeth elmondja amit tud –nem tudom hogy tényleg így értette-e vagy a megigézésre gondolt de én nem akartam tudni az fix –És ahogy láttam időben érkeztem pont

-  Ja. Khm… köszi –fanyar mosollyal néztem rá mire csak bólintott és szorosan magához ölelt. Egy valamiben voltam biztos, biztosabb, mint a nevemben, márpedig, abban hogy EZ abnormális.

Lányok akik írtatok az előző kis bejegyzésemhez kritikát,annyira meghatódtam mikor elolvastam hogy meg is könnyeztet,én IS ilyen érzelgős vagyok.

És akkor most válaszolok

Kedves Krisztina: Immmádtam amit írtál és egyáltalán nem vettem negatív kritikának. Viszont azt hiszem egy kicsit félreértetted a dolgokat.:D Én mint n.bella írtam az előző kis megjegyzésecskét és Én mint n.bella csak bétázom a történetet és csinálom a blogot meg felrakom a részeket, és SarahB aki írja a történetet maxxximálisan imádja  Vámpír Naplókat, Damon meg a szerelme,(már ha fogalmazhatok így) Szóval Én mint n.bella nem írom a történetet:DD.És még fogalmunk sincs hogy mi lesz a befejezése,úgy gondoljuk hogy happy end...de még ki tudja mit tartogat a jövő?:D Remélem megnyugtattalak Szívem.Ja és ha tudnád én hogy beleélem magam minden történetembe múltkor az egyik történet miatt majdnem fél órát zokogtam a telefonba SarahB-nek,szóval el se hiszed mennyire megértelek!

És köszi Timi hogy egy kicsit megvédtél minket.Borzasztó jól esett.Neked mást nem  tudok írni.bocsi :D

Akkor összegezve: n.bella bétázza a történetet felrakja a részeket ír a részek elejére és csinálja a blogot stb.

                              SarahB a történet anyja,vagyis az író   

Masni: köszi az energiát,hatalmas szükség lesz rá és nagyon köszönjük hogy mindig kommentelsz!

Nyugodtan lehet nekünk írni e-mailben( a profilra kattintva) vagy kommentekben ha van  bármi óhaj-sóhaj

JAJJJ EZ NAGYON FONTOS!! HA VALAKI TUDNA  NEKÜNK FEJLÉCET CSINÁLNI ESTELEGESEN, NAGYON MEGHÁLÁLNÁNK !!!!

Puszi,n.bella