5. fejezet

Hát itt az ötödik ami már féltíz, szóval már haladunk .Tudjuk, hogy nem nagy dolog de nagyon jól esett az előző fejezethez a három komi. Lám nem eszünk embert(ellentétben drága egyetlen Damonunkal persze:).

Ja és SarahB(az író)szerint nagyon szar lett de szerintem nem-annyira- de ezt döntsétek el ti.

Na Puszi és jó olvasgatást n.bella és SarahB(aki már alszik :P )

És bocsi a hibákért a nyelvtan tudásom eléggé vitatható.

Most látom-illetve nem látom- hogy valami nem pászol a számlálóval. Csak nálam nem látszik?

(Damon szemszöge)

- Mondanám, hogy gyere be de inkább nem –mondta Sarah majd ásított egy nagyot. Már pedig nekem valahogy be kell jutnom. El kell csábítani. Jó pár napja ezen ügyködöm. Ha nem jön be akkor megigézem még egyszer. Végülis egyszer már bejött. Lehajoltam hozzá. Éreztem ahogy elfelejt lélegezni. A szíve iszonyú iramban dübörgött. „Ez az kislány. Te sem vagy különb a többinél. Néhány mosoly, bók és voila  megvan amit akarok” gondoltam. Léptek a ház belsejéből. Nem értem. Nem itt kéne lenniük. Ajtó nyílik, Sarah beeseik. Zavartan nézett fel.

- Anya? –elfordította a fejét –Tony? Ti meg mit kerestek itthon?- Én is ezt kérdezem, könyörgöm! Az anyja a fejénél állt, Tony kicsivel arrébb. Amint rám vetette pillantását és felfogta a helyzetet rögtön bíborvörös lett az arca. „Már csak néhány perc kellett volna és ami így elvörösíti már az enyém!” siránkoztam. Felsóhajtottam majd elővettem a másik szerepet. Úgy látszik Sarah- sőt mindenki- jelenleg üzemen kívül van, mert csak kapkodja a fejét jobbra-balra. Az anyja úgyszintén köztem és közte forgatja a fejét, és nyitogatja a száját. Olyan mint egy hal. Tony normálisnak tűnik. Nem lepődött meg vagy bármi ilyesmi. Csak mosolygott és nézett. Ezek szerint nekem kell lépnem. Elbűvölő arc és meggyőző mosoly fel! Kezdődhet a show.

- Hello. Damon Salvatore –nyújtottam kezet – a lánya egyik barátja

- Barátja mi? Meghiszem azt! –jujj ezek a méregető szemek- Olivia Random, örvendek.

- Úgyszintén –közben Tony is odalépett hozzánk

- Szia. Tony Stilwell

- Damon Salvatore –vele is kezet ráztunk. Mindeközben Sarahnak sikerült ölőhelyzetbe tornásznia magát, bár még mindig csak értetlenül nézett.

- Tudod hugi, már igazán magadhoz térhetnél. Illendő lenne behívni a házba a barátodat- nyomta meg az utolsó szót

- Nem, mármint igen, vagyis nem –teljesen összevolt zavarodva. Szerintem még nem fogta fel az előző két percet. –Úgy értem NEM a barátom –jelentette ki nyomatékosan- és persze, gyere be. –„Hál’ Istennek! Már azt hittem sose kerülök be. És még csak igéznem sem kellett”. Nyugodtan léptem be a házba. Saráhnak sikerült felállni –ezért tapsot érdemelt volna- és bevezetett a konyhába. Mindenki leült. Nem volt egy bonyolult berendezése. Középen egy asztal, szekrények és a többi főzéshez szükséges dolgok. Kicsi volt, de mutatós. Olivia le se ült hanem járkált. És belekezdett mondandójába:

- Attól, hogy mi elmegyünk, nem kell rögtön bepasiznod, Sarah. És mi az hogy mit keresünk itthon? Tudtommal mi is itt lakunk. Nem erre számítottam, kicsim. Kinyitom az ajtót és te nekidőlve csókolózol egy vadidegen sráccal, már bocsánat –itt rám nézett. Mi van? Érdekel is ez engem. – Mi történt a száddal? Hogy nézel ki? Csurom víz vagy. Teljesen átázott mindened!Ez… -áh nem bírom ezt a szülői kioktatást/tekintélyt muszáj közbe szólnom

- Elnézést, hogy közbe vágok –anyuci haragos pillantást küldött felém. Végülis én vagyok a rangidős a házban… - de Sarah nem bepasizott egyszerűen csak este jött hazafelé és gondoltam elkísérem. Nehogy valami baja essen. –tulajdonképpen épp azért kísérgetem, hogy baja essen. Hiszen ez a célom vagy nem?

- Hajnali 7-kor? Rég itt kéne lennie. Ezt senki sem fogja kimagyarázni.

- Anya! –csattant fel Sarah- Elizabethéknél aludtam. De tudod nagyon jól hogy az minden csak nem alvás. Gondoltam, hogy hívni fogtok, a telefonom meg lemerült. Kellett a töltő. Hazafelé találkoztam Damonnal és így kísért idáig.

- Ugyan kislányom. Életed legrosszabb hazugsága. –pedig még szinte én is elhiszem, hogy igaz –de így van anya! De akkor nem hoggy nekem. Hívd fel Elizabeth-et majd ő bebizonyítja. Egész este koreográfiákat csináltunk a felvételiéhez. Mondom itt meg a töltő miatt vagyok.

- Oké felhívom. Még most bevallhatod az igazat, nem késő.

- De ez az igaz anya! –olyan magabiztosan beszélt. Egy csepp jele sem volt annak, hogy félne, vagy hogy most lebukott. Semmi. Rezdületlenül ült. Valaki kinyomott egy telefont. Biztos csak én hallottam. De ez nem Olivia ahogy tárcsázik. Értetlenül néztem. Sarah megmoccant és óvatosan a zsebébe csúsztatta a telefont. Persze, hogy Elizabeth tudni fog mindent. Végig hallgatta az egészet telefonon. Cseles. Tony csak mosolygott. Kétségtelen, hogy ő is észrevette. Olivia beszél. Tisztán értettem mit mond Elizabeth. Szintén azt amit Sarah. „Anyuci” letette a telefont és lánya felé fordult.

- Igazad volt. Sajnálom –Sarah egy győztes mosolyt villant.

- Semmi baj. Én is ezt gondoltam volna. –megértően beszélt anyjához

- Tudod, azért van amik nem stimmel, de rendben. Majd a következőt én nyerem.

- Kedves, hogy még mindig azt hiszed hazudok –mosolygott tovább. Anyja csak megrántotta a vállát. Felnéztem az órára. Fél8.

- Nekem ideje indulnom. Bocsánat a kellemetlenségért. –adtam elő az udvarias fiút

- Nem történt semmi. - mondta Olivia. Sarah felállt és kikísért az ajtóhoz.

- Bocsi –kinyitotta az ajtót majd az élének dőlt. – Szia

- Pedig még mi lehetett volna ebből a napból…- belém ütött  – Értem én. Szia –gyors csókot leheltem a szájára és már kint is voltam. Értetlenül nézett rám és belökte az ajtót. „Mi a fene volt ez?” kérdeztem magamtól. Teljesen meghülyültem. Minél hamarabb végezni vele. Nem felejtsd el a célt Damon. Gyorsan fájdalom mentesen megölni. Úgy hat rám mint Katherine. De miért? Hazafelé indultam. Szürke alak közelített felém a ködös úton. Csak nem Elizabeth jön velem szembe? De úgy néz ki.

- Nini kivel találkozok –szólaltam meg mikor mellém ért. Eléggé feldúlt volt az arca

- Idefigyelj te szemét. –aú ez fájt –most keltettek fel miattad. Nem vagyok rózsás hangulatban, sőt. Nem tudom mit csináltál Saráhval, de azt ajánlom tartsd tőle távol magad –minden szót megnyomott és rám bökött

- Hé! Hát így kell bánni szegény szerelmes Rómeóval? –nevettem gúnyosan majd komolyra váltottam – Te figyelj rám. Azt csinálok a kis barátnőddel amit akarok. Pechje van, hogy épp belém botlott. De ilyen az élet. –„Sajnos neki nem lesz túl sok ideje megtapasztalni”folytattam magamban- inkább örülj hogy nem te vagy a helyében. –komolyan néztem rá, érzete hogy ennek fele sem tréfa

- Ha csak egyszer is beszélni mersz vele. Ha csak egyszer is a közelébe mersz menni kinyírlak. Megértetted?

- Ez Saráhnak áll jól és nem neked –pimaszkodtam

- Nem érdekel. Azt csinálsz amit akarsz, de Saraht hagyd békén! –mordult rám. Remegett egész testében a dühtől.

- Oké – nincs már nekem erőm feldühödött barátnőcskékkel vitázni.

- Nem hagyod békén, igaz?

- Nem – vágtam rá és tovább mentem. Az egyre távolodó alaknak még visszakiáltottam: -Oh és puszilom Saráht. Add át neki! –futni kezdtem. Ahogy csak bírtam. Otthon egész kis sereg várt.

- Ne már! Most meg mi van? - néztem a Stefan-Elena-Bonnie hármasra. Mindhárman hatalmas méregető, elítélő szemekkel néztek rám.

- Van fogalmad róla mit művelsz szegény lánnyal? Nem volt elég Caroline? Muszáj mindenki életét tönkretenned, megkeserítened? Sarah még csak 17 –ordított Elena

- Miért te annyival idősebb vagy? –kérdeztem gúnyosan

- Nem, de te igen! –csattant fel –Miért vagy ilyen hülye?

- Mert vámpír vagyok, Elena.

- Ezért kéne sokkal értelmesebbnek lenned!

- Hajt a vérem. Azaz a Sarah vére, bocsi. –iszonyú dühbe gurult vörösödött és remegett a szája. Mindjárt kitör. Drága öcsém a vállára tette kezét nyugtatólag. Hatott de nem eléggé.

- Egyszerűen csak annyit akarunk, hogy hagyd békén szegény lányt. Miért kell üldöznöd? –kérdezte Stefan a jótét lélek

- Istenem ma már megkaptam egyszer a „hagyd békén, mert én öllek meg” beszédet. Semmi kedvem még egyszer végighallgatni. –kérdőn néztek rám- Elizabeth. Tisztára olyanok mint ti. Apropó üldözés. Nem is tudom ki üldözte Elenát a szerelmével. Majd akkor lesz üldözés, ha ő is úgy érzi. Téma lezárva! Ja és hogy csak tudjatok róla, ma behívtak. Ezentúl semmi sem akadályozhat meg. És fékezhetetlen leszek –kacsintottam és a képükbe vigyorogtam

- Nincs jogod hozzá. –fakadt ki Elena

- Dehogy nincs. Ezt szeretem benned, annyira harcolsz mindenért. A veszett ügyekért is.

- Ez nem veszett ügy! –erősködött tovább – Egyáltalán miért csinálod?

- Szórakoztató milyen hatással tudok lenni tizenéves lányokra. Tudod, ma sokat beszélgettünk. Tűzfénynél meghitten. Ő melltartóban és bugyiban és bőrig elázva. – Elena nekem akart rohanni, csak Stefan fogta vissza

- Nem éri meg –súgta

- Fú de harcias kedvében van valaki –figuráztam ki –de tudod, ez csakis Sarah döntése volt/lesz.

- Hogy érted, hogy volt? –kérdezte Elena összezavarodva

- Úgy, hogy ő akart annyira élni az erdőben. Pedig simán meghalhatott volna annyi vérveszteségtől, de persze addig küzdött, hogy jött a hőslovag –öcsikémre néztem- aki megmentette. A jövőben meg majd ő dönti el, kit akar. És még jó, hogy engem. Ha jól gondolom már volt egy nagy szerelmi csalódása, hát én okozok még egyet. Aztán jöhet a mindent megváltó halál.

- Ne merészeld –szűrte a fogai köz Elena –Én öllek meg!

- Ezt a pozíciót már Elizabeth elfoglalta, de osztozhattok ha gondolod. –nevettem

- Dögölj meg!

- Már megvagyok –vigyorodtam

- Úgy értem örökre. –Stefanra nézett –Te ezt hagyod? Az egyetlen aki megtudná állítani te vagy Stefan. Segíts!

- Nem tudom megállítani és ezt te is tudod. Ahogy azt is, hogy amit Damon akar, azt Damon meg is kapja.

- A pártjára állsz? –hőkölt el „egyetlen szerelme”. Hogy ez milyen nyálas!

- Nem! Soha nem állnék a pártjára. –rám emelte tekintetét –Damon ők emberek, nem játszadozhatsz velük. Élnie kéne és nem tönkre tenni a fiatal korát. Gondolj Katherine-re. Ugyanezt tette velünk. Főleg veled. Ezt akarod Saráhnak? –ez mély ütés volt. Elborultam.

- Igen ezt! - vágtam rá – Semmi közötök az ügyeimhez

- Igaz - kezdte Elena – de ha a prédát az egyik legjobb barátnőnk akkor van. –ismét kezdett mérges lenni

- Majd meglátom, mit tehetek.

- Köszönöm

- Ez semmit sem jelent, ne felejtsd el Elena

- Tudom – és halvány mosoly jelent meg az arcán

- Bonnie, nagyon hallgatsz. Neked nincs kedved kiosztani, vagy ez egyszer mellém állsz?

- Előbb ölöm meg magam minthogy veled egyet értsek. De tudod, mi vagyok és hogy mire vagyok képes. Egyetlen rossz mozdulat és lángokban állsz.

- Vegyem figyelmeztetésnek?

- Nem. Fenyegetésnek –egyre komolyabb és sötétebb volt a hangja

- Uh, most félek –gúnyolódtam – de ha megbocsátotok éhes vagyok. Végülis, így nem mehetek Sarah közelébe nem igaz? – Elena arca felderült –Nem azt mondtam, hogy nem ölöm meg, csak azt, hogy nem most. –heccelődtem továbbra is

- Nem baj. Épp elég idő, hogy lebeszéljük Saráht rólad. –mondta magabiztosan

- Sok szerencsét –és a hűtőhöz mentem vérért. Ha mostanság ölni fogok az csak is Sarah lesz.

*

Már besötétedett. Itt az ideje visszaszökni Sarához. Ki tudja, talán ma végre elérem a célomat. Pillanatok alatt értem a házhoz. A nappaliban lent ment a Tv. Egy ember nézte. Másik szobából zene hallatszott. Ott is egy. Harmadik szoba fény és csend. Halk szuszogás. Ez lesz az! Egy szempillantás alatt már a szobában is voltam. Sarah kinyitotta a szemét és körülnézett. Meglepődött fejet vágott. A haja csapzottan állt és még nem öltözött át, biztos csak úgy bedőlt az ágyba. Hogy ezek az emberek mennyit bírnak aludni!

- Biztos csak álmodom –mondta elhaló hangon. Nagyon ki volt merülve. Lecsukta pilláit és ismét álomba szenderült. Arca sima és gyönyörű volt. Órákig néztem volna ahogy alszik. Olyan nyugodt és békés volt. Hohó…. „Lecsukta pilláit és ismét álomba szenderült? Arca sima és gyönyörű volt? Órákig néztem volna ahogy alszik? Olyan nyugodt és békés volt?” Mi van? Azt hiszem túl rég óta vonom meg magamtól az igazi emberi vért. Itt az idő. Szép lassan, óvatosan. Észre sem veszi. Élt nem él. Egyszerű. Közel hajoltam hozzá. Egész közel. Éreztem ahogy egyenletesen lüktet a vér az ütőerében. Bódító volt. A fogaim már súrolták a bőrét. MOST!

Elfordult. Miért akadályoz meg engem ez? Fejet csóváltam. Ha nem most, majd máskor. Végül is Elena reménykedik a jó énemben. Milyen kár. Mindegy is. Máskor jobb helyen, jobb helyzetben… Körülnéztem a szobájában. Egyszerű ágy, a  szoba maga se volt másabb. Sarah megint megfordult. Tapogatózni kezdett, megcirógattam a kézfejét. Mi a fenét teszek? Vér kell, de sürgősen! Keze megtalálta amit keresett. Egy nagy narancssárga –eléggé elkopott- macit. Magához húzta és ráfeküdt. Az ágy sarkában egy kispárna volt. Mosolyognom kellett rajta. Egyik felén egy régi sorozat színésze volt a másikon egy vámpír macska. Emlékeztem erre a filmre, néhány évvel ezelőtt minden tini ezt a srácot bálványozta. A szobában viszonylag nagy volt az üres tér és a falakon kisebb lyukak voltak. Különös. Az egyik fal tele volt különféle szépen bekeretezett poszterekkel. Bandák, filmek, sorozatok és motivációs poszterek. Az egyik különösen nagy volt és különb helyett kapott mint a többi. Motiváció. Ez állt rajta. A képen farönköt cipelő katonák és egy bikinis nő a tengerparton. Volt egy nagy üvegszekrény, aminek az ajtajára egy különös kép volt festve. Egy nő rózsával és vérrel a ruháján. Ezután tűnt fel hogy több ehhez hasonló kép is van - a sok háborús poszter mellett- a szobában. Nem épp rózsaszín, macis lányszoba. A párkányon szuvenírek más-más városból. Firenze, Róma, Velence, Torinó, London, Görögország, Párizs, Moszkva. Egy parafán különböző oklevelek és újságcikkek voltak kivágva. Mindegyiken rajta volt Sarah egy tánccsoporttal de tuti hogy ez nem a Mystic Falls-i csoport. Könyves polca roskadozott a vastag könyvektől.  A szoba egyik sarkába egy kis plüss denevér volt feltéve. Volt minden ami kell és ami nem. Állj! Egyáltalán miért nézek én körbe? Miért érdekel? Sarah megmozdult, szép lassan kinyitotta a szemét. Rám nézett, felült, megdörzsölte a fejét és visszadőlt. Hallottam és láttam, hogy nem alszik. Ismét felült és megint értetlen arccal meredt rám.

- Tudod, meglehetősen sajátos szobád van – jegyeztem meg.

- Damon? – hangja még fáradt volt és az arca is most ébredt.

- Teljes életnagyságban. – tártam szét a karomat.

- Tudom. De a szoba én vagyok.

- Akkor is „kissé” szokatlan. – ránézett az ágy melletti órára.

- Fél tizenkettő van. Mi a fenét csinálsz itt? –megrántottam a vállam

- Meglátogatlak

- Aham – tudta le ennyivel –Nos… nem vagyok épp a legjobb állapotban és aludnék. Szóval nem tudom, hogy jöttél be, de légyszi hagyj békén. - ezt nem értettem – Látom nem érted. Fáradt vagyok és ha fáradt vagyok akkor ingerlékeny, és ha ingerlékeny akkor nyíltan kimondok mindent és oh kiabálva. Úgy értem: TŰNÉS A SZOBÁMBÓL! –ordította. Megráztam a fejem

- Nem

- De. Sicc. Nem akarlak többet látni, rendben? Jó poén volt a tegnap és a ma hajnal de vége. Nem mondom még egyszer KIFELÉ.

- Ezt hogy érted?

- Hülye vagy? Nem akarom, hogy itt légy és mivel ez az én szobám…- oda mentem hozzá, rámásztam az ágyra és megcsókoltam. Meglehetősen hevesen küzdött, ütött és kapálózott. Engedtem neki.

- Én szoktam lányokat elutasítani és nem fordítva –mondtam mikor szétváltak ajkaink –Pedig most mindent beleadtam

- Ha ez neked minden?

- Kipirosodtál és lihegsz. Ez elég. Tudom, hogy szeretnél.

- Tévedsz. Most pedig TŰNJ EL A SZOBÁMBÓL! – hogy ezek hogy bírnak ordítani. Már pedig nem fog győzni! Fogtam magam és befeküdtem mellé. Meglepetten nézett rám.

- Most mi van? –kérdeztem

- Sok minden- suttogta. Ő is befészkelődött és mellém feküdt. –Mindenféleképpen nyerni akarsz ugye? Okos enged, szamár szenved.

- Mily bölcs is a nagyasszony.

- Ne gúnyolódj! –megütött

- Aú – fájdalmat színleltem

- Tudom, hogy nem fáj, ne tégy úgy. Jó éjt – lekapcsolta a lámpát

- Gyerünk? Ugye nem akarsz aludni, egy ilyen pasival az ágyadban?

- De! –vágta rá morcosan. 10 perc múlva csendesen aludt. Egyik kezét kifelé fordítva tette a hasára. Nem bírtam tovább, túl nagy volt a csábítás. Szegény kislánynak úgyis mindegy, fogjuk fel úgy, hogy megvédem az élet nagy bántalmaitól. Felemeltem a csuklóját. Megszagoltam, éreztem a felemésztő éhséget. Egy pillanat, mondogattam. Utoljára még megnéztem az arcát és megszagoltam a csuklóját. Bye bye little Sarah.

Bőrébe mélyesztettem éles fogaimat. Éreztem a testembe áramló meleg vért. Mennyei volt, évtizedek óta a legfinomabb. Éreztem ahogy erőre kapok. A csendet egy halálsikoly törte meg.

Megremegett a ház. Késő volt. Nem engedhettem el. Hallottam ahogy egyre csendesebben ver a szíve. A kiáltás minden erejét felemésztette. Dübörgés, valaki jön! A francba! Saráhnak még nyitva volt a szeme és nézte ahogy kiugrok majd eltűnök a sötétségben. „Ezt még nem lejátszott meccs. Az enyém lesz a vére vagy így, vagy úgy. MEG KELL KAPNOM!”

4. fejezet

Már legalább hajnali fél2 volt, de mi még mindig - egy csepp fáradság nélkül- terveztük Liz soloját. A tűz melegített és elég fényt adott. A telefonomon minden olyan szám meg volt amit barátnőm táncolt szóval semmi sem akadályozott meg minket.

- Látod? Nem kell itt pánikolni. Egy este alatt összehoztuk az egyik számot. Ennyi! Ne félj amíg engem látsz –vigyorogtam. Nagyjából már az utolsó mozdulatokat vettük át. Fél óra múlva készen is lettünk. Elindítottam a zenét és Elizabeth úgy ahogy –mert hát ugye leveleken és spicc cipő nélkül elég nehéz balettozni- de eltáncolta. Mindenki „hatalmas tapsvihart” adott a végére. A mindenki kemény két embert jelentett. Lizt és engem. De ha Elizabeth épp meghajol és rajta kívül csak én vagyok itt akkor ki tapsol még? Mindkettőnk arcára kiült a rémület. Közelebb mentünk egymáshoz és hátrálni kezdtünk a kocsi felé, közben erősen néztünk be a sötét erdőbe. Faág reccsenés és léptek nesze. Ez idejön! Majd kiugrott a szívem a helyéről. Elizabeth arcát elnézve, ő se volt jobb állapotban.

- Bravo –hallottunk egy férfihangot. Honnan ilyen ismerős? Elizabeth erősen megszorította a kezem. Egy alak rajzolódott ki a fák árnyékában. Egyre közelebb jött de még ilyen távolról is megmondtam, hogy mosolyog. Egy hatalmas lépéssel kiért a fényre.

- Damon? –kérdeztük meglepve

- Sziasztok lányok –intett felénk. Egy pillanat az előbb Elizabeth is kérdezett?

- Te ismered? –mutattunk egymásra. Jót nevettünk azon, hogy mindent egyszerre kérdeztünk.

- Honnan? –most Liz volt a gyorsabb

- A hülye aki feltartott még a Grillben –ha nem mondtam volna ez volt az a kis bár, ahová beültünk. –És te?

- Futó ismeretség. Elenát kerestem, de őt találtam.

- Meg kell, hogy mondjam Elizabeth igazán ügyes vagy –gratulált Damon egy „kis” gúnnyal a hangjában. Liz visszamosolygott bár könnyen meglehet, hogy inkább vicsorgott.

- Mit keresel itt az erdőben ilyenkor? –kérdeztem

- Ezt én is ugyanígy kérdezhetném –fordult felém

- Igaz. De mi már megyünk is. Szóval további szép estét…vagy hajnalt.                     

- A barátnőd mindig ilyen határozott és elbűvölő? –kérdezte Elizabeth felé fordulva

- Nem. Általában rúg és csak aztán kérdez. Érezd szerencsésnek magad –pimasz vigyor jelent meg barátnőm arcán

- Oh, annak érzem magam, ne félj. Két ilyen gyönyörűséggel az erdő közepén –oké itt kicsit kezdtem megijedni. Rémisztő fogai voltak.

- De amint mondtam, mi már indulunk is. –szerencsére a hangomon nem érződött a félelem.

- Szia Damon –integetett Elizabeth. Már a kocsinál jártunk. Épp ültem be…

- Sarah –szólt utánam

- Igen? –fordultam hátra

- Nincs kedved velem haza menni? –ha valaki ilyen hangnemben kérdi és ilyen testtel, hülye aki nemet mond. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem a látványtól. De lássuk be, hülye vagyok.

- Nincs –jelentettem ki határozottan. Beszálltam és már indultunk is, magunk mögött hagyva a ledöbbent Damont. Az autóban inkább a táncról beszéltünk, mintsem Damonról. Egy gyors búcsú után kiszálltam a kocsiból és megvártam még Elizabeth elhajt. Igaz, hogy tényleg az utca másik végén lakott, de ez egy igencsak hosszú utca volt. Épp az ajtót próbáltam kinyitni, mikor valami hideget éreztem a tarkómon. Nem törődtem vele. „Biztos csak a szél fúj”gondoltam. De ez a hideg egyenletesen jött mintha valaki lélegzett volna. Hatalmasat dobbant a szívem a felismerés után. Hirtelen fordultam és már készültem ütni, de a kezemet megfogták a levegőben. Csak ezek után vettem észre azt a túlméretezett vigyort.

- Mi a fenét keresel itt? –förmedtem „látogatómra”

- Gondoltam ha már nem jöttél velem…

- Akkor rám hozod a szívbajt. Köszönöm szépen –vágtam a szavába flegmán

- Miért is ne?  - biztosra veszem, hogy valami mosoly ragasztót használ. Még közelebb jött. Hirtelen megcsókolt. Túl hirtelen. Nem mondom, hogy nem volt jó, sőt. Kicsit még érzékeny volt a szám de teljesen elvesztem. Megremegtem egész testemben. Egy pillanatra valahol máshol éreztem magam. Egy tökéletes helyen, a tökéletes pasival, a tökéletes pillanatban. Ajka hűvös volt, mégis lángba borultam. De hamar észbe kaptam és ellöktem magamtól, ami igen nehéz feladatnak bizonyult. Azért csak sikerült. Értetlenül nézett rám. Úristen így milyen szexi volt! Viszont engem teljesen elöntött a méreg.

- Mit képzelsz te magadról, hm? Csak úgy idejössz és megcsókolsz? Egyáltalán honnan tudod, hogy hol lakok? És…

- Igen. Csak úgy idejövök és megcsókollak helyes a meglátás. A címed meg legyen az én titkom. –kacsintott

- Tudod mit? Nem tudom, hogy mit akarsz de tűnj el. Fáradt vagyok.

- Csúnyán megdagadtak az ajkaid. –megérintette hideg kezével. Bizseregni kezdett a szám

- Öhm… ja igen. Tegnap este elestem és elég csúnyán ráharaptam. De mindegy is. Nem lényeg. Hanem…

- Hanem a lényeg az, hogy miféle alak vagyok, hogy csak így letámadlak és blablabla. De szerintem meg a lényeg az, hogy eljössze-e velem sétálni? –rendben. Erre nem számítottam

- Sétálni? –bólintott –Most? –Megint bólintott. Megőrült? – Oké –és én is megőrültem? Az agyam nemet sikított de a szám igent suttogott. Belekaroltam és elindultunk. Már nem volt olyan sötét. A házak, tárgyak körvonalát már kilehetett venni.

- Tulajdonképpen mennyi az idő? –kérdeztem

- Kb. háromnegyed 3. –már jó ideje mentünk csendben. Az idő vészesen kezdett hűlni, hiába volt nyár. Rajtam még mindig egy rövidnadrág és egy top volt. Hirtelen hatalmas szél kerekedett és én valósággal a jégkorszakban éreztem magam. Libabőrös lettem és vacogta. Észre sem vettem, hogy Damon leveszi a kabátját. Már csak a meleget éreztem. Hálás pillantást küldtem felé. Jó érzés volt.

- Tudod eléggé fáradt vagyok már.

- Ezt mos vegyem célzásnak? –kérdezte pimaszul

- Öhm… igen –jelentettem ki határozottan. Felnéztem az égre, Damon követte a tekintetem – ahogy látom vihar lesz –amint kimondtam esni kezdett az eső. Megálltam. Iszonyat dühös lettem. Borzadályosan. Csak azt tudnám mire. –Remek! - horkantam fel –Nekem aztán minden összejön, nemde bár? –a sírás kerülgetett.

- Héé, mi a baj? –végigsimított az arcomon.

- Nem tudom –és már zokogtam. Fogalmam se volt miért, de csináltam. Közben teljesen eláztam. A hajam tapadt a hátamhoz, a ruháim is hozzám ragadtak. Ebben a pillanatban egyáltalán nem érdekelt, hogy sírok - és nem tudom miért- a világ legtökéletesebb pasija előtt. Felnéztem az arcába. Kajánul mosolygott. Végigmért tekintetével.

- Most meg mi van? –szipogtam

- Tudod, hogy milyen jól áll neked a vizes póló?–jelentőségteljesen lejjebb nézett. Először pofon akartam vágni, aztán már csak nevetésben törtem ki.

- Köszönöm –nevettem tovább. Kérdőn nézett rám. Nem csoda, magam sem értettem a viselkedésemet.

- Gyere –mondta és magával húzott. Erősen tartotta a kezemet.

- Aú. Tudok én magamtól is menni. Nem vagyok már kisgyerek –közben az eső csak esett és esett. Minden olyan ijesztően szép volt. A fák mozgása, a szél süvítése, a villám vidám cikkázása az égen, és az azt követő mogorva dörgés, mintha egy apa vitatkozna lázadó lányával.

- Apropó, hány éves is vagy? –szólalt meg Damon

- Nem gondolod, hogy kissé illetlen ez a kérdés? –játszottam a sértetett. –Amúgy 17. –adtam meg a választ

- Csak? –kérdezett vissza

- Miért nem elég? Talán te annyival idősebb vagy nálam? –érdelkődtem

- Ha azt te tudnád…

- Épp ezért. Itt az ideje megtudnom –bájosan mosolyogtam rá

- Nem most –durcás arcot vágtam –Megérkeztünk – egy kis faházra mutatott, körülötte kerítéssel. Elég réginek tűnt.

- Ez? –mutattam hitetlenkedve –Kiráncigáltál a házból ezért? Egyáltalán még a városban vagyunk?

- Ott. Úgy mondanám, hogy az óvárosban. –Felhúzott szemöldökkel néztem rá. –Mindegy is. Majd egyszer mesélek. Gyere be, meg ne fázz –az utolsó tagmondat meglehetősen gúnyos volt. Megforgattam a szemem, majd kézen ragadtam és beléptünk a kisházba. Nem erre számítottam. Meglehetősen hangulatos volt. A szőnyeg bézsszínű volt, a fal ugyebár fa, mégis volt benne valami, ami megfogott. A bútorok is a szőnyeggel egyszínűek voltak, és hatalmasak. Most éreztem csak, hogy körülbelül hajnali 4 óra lehetett. A szemeim ragadtak le és minden testrészem ólomként húzott. Sose bírtam sokáig fennmaradni. Damon eközben tüzet rakott a téglakályhában. Odamentem, hogy megmelegítsem átázott tagjaimat. Az egész kis kunyhót a tűz világította meg. Minden sejtelmesen derengett a fényben. Csak nagyjából vettem ki Damon körvonalát a konyhában. Azaz gondoltam, hogy az a konyha lehetett. Hirtelen ötlettől vezérelve levettem a topomat és a sortomat. Damon dzsekiét szépen az egyik fotel karfájára hajtottam. Hagytam, hogy teljes testemben szétáradjon a meleg. Megborzongtam az érzéstől. A hajamból kifacsartam a vizet, ami még jó, hogy a bőrömön landolt. Szerencsére a tűz hamar elpárologtatta. Nem is gondoltam, hogy ekkora a hajam befogadóképessége.

- Marti…nit? –kérdezte akadozva Damon. Megfordultam. Két martinis pohár volt a kezében. Szemével szép lassan végigmért. Centiről centire. Egy egyszerű sötétkék melltartó volt rajtam és egy ahhoz illő franciabugyi.  „Pasik!” Gondoltam.

- Igen köszönöm –válaszoltam nyomatékosan. Kajánul elvigyorodott és odalépett az egyik poharat átnyújtva nekem. – Martini mi? Nem gondoltam volna, hogy szereted. –próbáltam normális beszélgetést kezdeményezni, de úgy láttam egyeseknek zavaró tényező volt az öltözékem. Megköszörülte a torkát.

- Nem is. A Bourbont szeretem. De itt az nincs. –fancsali képet vágott. Ha valaki a mondandója közben sem képes a szemembe nézni…hát az elég zavaró. Megláttam plédet, gyorsan becsavartam magam. „Így már jobb”- gondoltam, és helyet foglaltam az egyik óriási fotelben. Damon mellém ült. Szembe fordított magával.

- Hogy értetted az esőben hogy „nekem aztán minden összejött, nem de bár”?

- Ugye most nem akarsz érzelgősködi? –kérdeztem vissza – Csak mert ez egy olyan téma.

- Isten ments –vágta rá

- Jó –nyugtáztam. Ahogy telt az idő, úgy ittam egyre többet. Úgy lettem egyre felszabadultabb. Damon meg úgy kérdezett egyre érzékenyebb dolgokat.

- Első komoly barát?

- Pete Etkins ,még nyolcadikban

- Előző lakhely?

- Los Angeles

- Családi állapot?

- Még nem szültem, szingli vagyok. Jelenleg. Apám valahol L.A.-ben van a barátnőjével. Még kiskoromban váltak el a szüleim. Anyát szeretem, apámat gyűlölöm.- mennydörgés- Van egy 7 évvel idősebb bátyám, Tony. Az egyetlen aki normális a családban. Bár ezt is kétségbe lehet vonni. De támogat.

- Álmok?

- Mint minden lánynak. Férj, család. De ebben nem hiszek. Szóval kikerülni Moszkvába és ott élni, nagy karriert építeni.

- Első csók?

- 14 évesen, egy szilveszteri „bulin” a legjobb barátnőmmel.

- Elizabeth? –villám világított meg mindent egy pillanatra

- És Lily. De ők már elköltöztek.

- Kettővel, hm?

- Én már csak így nyomom. - hangos mennydörgés bizonyította az igazamat

- Első durva részegség? Amikor már magadról sem tudsz?                    

- Olyan még nem volt. De van egy érzésem, hogy most te erre hajtasz. –gúnyos vigyor volt a  válasz

- Első „meghalok érted” szerelem?

- Azt hiszem ma már elég dolgot tudtál meg rólam.

- Kitérő válasz. Nem jó. –morfondírozott

- Még te sem tudhatsz mindent

- Oh, dehogy nem

- Fúú, sokat sejtető válasz –mosolyogtam –Ahogy látom megszáradtak a ruháim. –felálltam. A földön hevertek, szóval lehajoltam összeszedni. Kinéztem a lábam közti résen. Gyorsan egyenesedtem ki és fordultam meg. –Ne méregess! –szóltam rá Damonra –Úgy viselkedsz, mint egy kisfiú, aki még nem látott ilyet. –mutattam magamra

- És ha még tényleg nem láttam? Nézni már csak szabad vagy nem?

- Szabad, de nem ilyen nyálcsorgatva. És oh, dehogynem láttál te már ilyet. Többet is mint kéne. Minden rezzenésedből süt, hogy nagy nőcsábász vagy.

- Szóval, most kiismertél?

- Nem állítottam ilyet. –kinéztem az ablakon. –Hogy jutok így haza? Még mindig szakad. –hatalmas csattanás bizonyította, hogy egy darabig még tart a vihar.

- Ülj vissza- paskolta meg a mellette lévő helyet és mellé bátorítóan mosolygott. Gyorsan magamra kaptam az immár száraz ruháimat és visszaültem. Jó volt hallgatni a tűz ropogását. Megnyugtató volt. Kis időre úgy éreztem mintha minden rendben lenne. Mintha minden gondom bajom hátra hagytam volna és kikapcsoltam volna. Meredten bámultan a tüzet. Egyre jobban elmélyültem a lángok táncában, mígnem nekem is táncolni volt kedvem. Felpattantam és kirohantam az esőbe. Felocsúdtam a hidegtől.

- Mit csinálsz? –kérdezte az ajtóban állva

- Táncolok. –és táncoltam. Soha nem éreztem magam ilyen könnyednek. Minden egyes lépés és mozdulat egyre jobban csak felszabadított. Zene nem volt, de nem zavart. Az eső koppanása a sárban, a villámok fénye és a mennydörgések zaja éppen elég zene volt nekem. Mindennek megvolt az üteme. A spárgától sáros lett a lábam és nadrágom. A cigánykeréktől a hajam. A forgásban elesetem ott a hátam lett piszkos. Nem érdekelt semmi. Össze-vissza táncoltam. Nagyjából 12 éve csináltam. Mindent, amit ennyi idő alatt megtudtam tanulni az most elő jött. A modern táncot kevertem a balettal, a balettot a hip-hoppal és így tovább. Gyönyörű mozdulatok jöttek ki. Ahogy az esővíz feljött körülöttem és ahogy visszaesett tökéletes külsőt adott mindennek. Nem egy csapkodós ugrálós, diszkóban tanult koreográfiát adtam elő, hanem egy komoly, tökéletes táncot. Világ színpadon éreztem magam. Egyszer csak Damon kilépett az esőbe.

- Felkérhetem? –meghajolt és kezet nyújtott. Megragadtam és keringőbe csaptunk át. Tökéletesen keringőzött. Mintha abból a korból jött volna. Ezzel az elázott szétcsapzott hajjal, volt benne valami kisfiús sárm. Egymás szemébe néztünk, és csak pörögtünk. Teljesen elmerültem kék szemében. Ingje felsőtestéhez tapadt és ettől még inkább csak kívántam. Annyira tökéletesen mozgott. Mindenben hozzá igazodtam. Szinte egy testté forrtunk össze. De egyszer mindennek vége. Meglepett szemekkel nézett rám. –Nem is tudtam, hogy ilyen jól táncolsz. Eszméletlen vagy. –dicsérő mosolyt kaptam

- Mondtam, hogy még te sem tudhatsz mindent. Én se gondoltam volna, hogy tudsz keringőzni. Főleg, hogy így.

- Köszönöm. Évek tapasztalata.

- Úgy mondod mintha 100-on túl lennél. Ideje indulni. Már biztos van 6 óra. –berohantam a házba, megkerestem a mobilomat, és indultunk. Jól gondoltam 6:10 volt. Az eső kezdett alább hagyni. De még elég erősen esett, ahhoz hogy esélyünk se legyen megszáradni. Az út majdnem egy óra volt. Nem is gondoltam, hogy ilyen távol eljöttünk otthonról. Damon felkísért a ház előtt kis álló tornácra. Teljesen közel jött hozzám. Nem akartam búcsúzni. Olyan jó volt vele. Olyan más. Veszélyes de biztonságos.

- Mondanám, hogy gyere be, de inkább nem –mi a fenét beszélek? Dehogynem! Jöjjön be. Hatalmasat ásítottam. Lehet mégse a legjobb ötlet. Lehajolt hozzám. Éreztem a leheletét szinte az ajkamon. Ekkor az ajtó kinyitódott én meg szószerint beestem a házba. Felnéztem.

- Anya? –oldalra fordítottam a fejem- Tony? Ti meg mit kerestek itthon?

Miután elolvastad a fejezetet lécci írd le komiba az első szót ami eszedbe jut-de lehet hosszabb is- csak hogy tudjuk hogy mi a véleményed róla. Lehet rossz is ,de tényleg. Köszi 

3. fejezet

  Nem érzékeltem semmit sem. Csak a nagy sötétséget. Semmi mást csak azt. Megpróbáltam kinyitni a szemem. Sikerült. Gratuláltam magamnak. Körülnéztem. Éles fény. Elfordítottam a fejem. Asztal, tükör, a szobámban vagyok! Másik oldalra fordítottam magam. Elizabeth háttal állt nekem, épp az ablakon bámult ki. - Khm – megköszörültem a torkomat. Barátnőm megfordult. - Istenem Sarah. A szívbajt hoztad rám. Jól vagy? Fáj valamid? Hogy mertél elindulni csak úgy? Fél óráig kerestünk erre mikor rád találunk a földön, fekszel elájulva és körülötted minden vér. Egyáltalán, hol volt a cipőd, mi? Egy percre se vehetem le rólad a szemem? És…- már nem figyeltem, viszont észre vettem, hogy szeme enyhén piros és a felsőjén egy hatalmas vérfolt éktelenkedett - Te sírtál? –kérdeztem, de igencsak gyengécskén - Már hogy a fenébe ne sírtam volna. Te egyáltalán nem figyelsz rám? - Mitől vagy véres? Hogy kerülök a szobámba? Mióta fekszem? Hányadika van? Ki talált rám? Mi… - csak úgy özönlöttek a kérdések. - Állj, állj, állj. Tudod mit? Most szépen lemegyünk a konyhába, megreggelizel, vagyis ebédelsz, és sorjában elmondok neked mindent. Oh jut eszembe lesz lent még 2 valaki. Majd ne lepődj meg. –Nem értettem. Anyuék elmentek nyaralni. Ki lenne még lent? Elizabeth segített felkelni. A kék selyem pizsim volt rajtam, amit egyáltalán nem hordtam itthon. Ki öltöztetett át? - Aú a lábam –eszembe jutott, hogy, hogy feltörte a lábam az a cipő. A lábfejem még mindig nem volt valami szép látvány. „Nem baj azért még tudok járni, csak lassan.” Gondoltam. -Tudod remekül, érzem magam. Kicsit fáradtan de jól vagyok. Nem kell segítened. – Elizabeth csúnyán nézett rám, amiből egyből megértettem, hogy ő a főnök és nekem egy szavam se lehet. Csak aggódott. És ez nagyon jól esett. Kifelé a szobámból megláttam magam a tükörben. - Úristen! –torpantam meg. Az alsó ajkam kb. háromszorosa volt az eredeti méretének. Hozzáértem. Fájt és tűzforró volt. Épp szólásra nyitottam a számat, de megelőztek. - Konyha, ebéd, történetmesélés. –sorolta a menetrendet. Bólintottam. Végig szorosan mellettem jött és fogta a kezemet. - Tényleg semmi bajom- bizonygattam - Na idefigyelj Sarah Stilwell. Eszméletlen voltál másfél napig. El se mozdultam mellőled, az agyamat szétaggódtam miattad. Nekem ne mondjad, hogy jól vagy! Mert, még ha igaz, akkor sem foglak elengedni! –förmedt rám. A nappaliban ment a TV. Ki nézi? A kanapén Stefan ült és rajta keresztbe Elena feküdt. Mindketten aggódva kapták rám tekintetüket. - Minden rendben. Jól vagyok – mondtam. Lassan kászálódtak le a kanapéról. Látszott, hogy Elena nem rég kelt fel. –Ugye nem aludtatok itt? –kérdeztem. Azért semmi komolyabb bajom nem volt. - Nem. –adta meg a választ Stefan –nem rég jöttünk csak Elena elaludt Tv nézés közben. Mosolygott le szerelmére - Akkor jó. –nyugtáztam. Elizabeth mint a villám dobott össze nekem néhány szendvicset. Pont a kedvenceim voltak rajta. Hálás mosolyt küldtem felé. Eltüntettem két szendvicset majd megszólaltam. - Szóval… - hagytam függőben a mondatot - Szóval te mire emlékszel? –kérdezte Elena - Hűha. Nehéz –próbáltam visszaemlékezni - Ne erőltesd-, mondta Stefan –csak kezd el mesélni, onnan ahonnan akarod, majd jön magától - Oké. A meccs még megvan. Az erdőben a beszélgetés is. Aztán elmentem, leültem egy farönkre. Volt Boonie-nak az a furcsa nem is tudom milye. –körülnéztem –Utána a cipő. Ahogy feltörte a lábamat és, hogy átkozom Elizabeth-et. –itt rámosolyogtam barátnőmre, aki elnézően nézett rám. Komoly? Nem nyomorodtam meg! – Nagyon fájt a lábam. És elindultam sétálni az erdőbe. Ennyi - Nem azt mondtad hogy szörnyen fájt a lábad? –kérdezte Elizabeth - De - Akkor, hogy indultál el sétálni? - Nem tudom. –ezen én is csodálkoztam. Elena és Stefan közbe egymásra pillantottak, mintha ők tudnák, hogy mi is történt valójában. –Jól van, most már ti jösztök. - Szerintünk –kezdte Stefan –elindultál sétálni - Bár rejtély hogyan –vágott közbe Elizabeth - És valószínűleg elestél, beverted a fejed és ráharaptál a szádra. Azt nem értjük, hogy vérezhettél ennyit. Mikor megtaláltunk egy hatalmas vértócsa volt körülötted. - Rejtély –Elena - Lehet, hogy olyan erős volt a harapás, hogy több nagyobb eret is átszakított –Stefan - Nekem mondhattok bármit, szerintem akkor is valaki más harapta meg. Láttátok ti azt a sebet? –Elizabeth. Elena és Stefan megint egymásra néztek. Arcuk megkeményedett és szemük villámot szórt ahogy Liz-re néztek. - Most mi van? –kérdezte. Leghamarabb Elena kapott észbe és rögtön rendezte vonásait - Ne hülyéskedj Elizabeth! Mégis mi haraphatta volna meg a szája belső részét? –mintha az a mosoly kicsit erőltetett lett volna - Mit tudom én! Lehet egy vám... –megelégeltem. - Hahó! Itt vagyok –lóbáltam meg a kezemet. Mind a három szempár egyszerre villant rám.  - Neked most pihenned kell! –szólt rám Elizabeth. Kezdtem nagyon ki jönni a sodromból - Nem, nem kell! –emeltem fel a hangom – És tudod miért? Mert másfél napig mást se tettem csak azt. Úgy viselkedtek velem, főleg te –mutattam legjobb barátnőmre-, mintha egy életre megnyomorodtam volna. Jól vagyok, csak ti nem hiszitek el! Nincs semmi bajom! Szeretném megtudni mi történt, és jelenleg egy csöppet sem érdekel, hogy mi vagy ki harapta meg a számat! –megdöbbenve néztek rám. Végül Stefan szólalt meg. Lassan kezdte, de legalább hozzáfogott - Miután úgy eltűntél keresni, kezdtünk. Amint már tudod, vértócsában fürödve találtunk rád. –bólintottam- Eszméletlen voltál. Elizabeth próbált pofozgatni, de csak még több vért köptél fel. –elborult az arca –Be akartunk vinni a kórházba. Viszont Elizabeth nekem esett, mikor látta, hogy felkaplak az ölembe. Addig dühöngött amíg át nem adtalak neki. Ő vitt mindenhova. Ezért véres a pólója. Ráköpted a vért. –Elizabeth-re néztem, aki csak lesütött szemmel hallgatott. –Bevittünk a kórházba. Nem sok minden tudtak csinálni, mert nehéz a szájban vérzést elállítani. Megvárták még kiköpted az összest majd, vérátömlesztést kaptál. Azt mondták, már nem kéne, hogy bajod legyen, így hazahoztunk. Felkeltél és innen már ismered. Nagyjából ennyi. –fejezte be. Nagy levegőt vettem - Elizabeth Bella Spark! –Liz ijedten kapta fel fejét- az utca másik végén laksz, és nem voltál képes hazamenni átöltözni? –háborodtam fel. Mindenki kérdőn nézett rám. Barátnőm köpni, nyelni nem tudott a meglepettségtől. - Eszméletlen voltál másfél napig! Azt hitted, hogy elmozdulok mellőled? - Legalább az én ruháimból vehettél volna fel - Viccelsz velem? Az előbb meséltük el, hogy mi történt és az a legnagyobb problémád, hogy még mindig ugyanaz a felső van rajtam? És tudod, hogy van egy kis méretbeli különbség köztünk –ami igaz, az igaz - Mit vártok? Ijedjek meg? Jajveszékeljek? Ugyan már! Ami volt elmúlt. Megtörtént és szerencsére semmi bajom nem lett. Ez a lényeg –mosolyodtam - Ez az én barátnőm –mosolygott vissza Elizabeth. Mindig mindennek a jó oldalát néztem. Így könnyebb volt minden. - Kösz, hogy így aggódtatok, de amint látjátok kutya bajom. És ha jól tudom, akkor ez a nyári szünet első napja. Szóval, először is Elizabeth tünés haza meg ne lássalak ebben a felsőben. Zuhanyozz, egyél, és mint az igazi Elizabeth gyere vissza. –adtam ki a parancsot - Igenis! –tisztelgett majd mint a villám rohant el - Ti pedig ketten –mutattam a párra –Tünés. Nyár van és biztos vagyok benne, hogy nem a „lábadozó” énemmel akarjátok tölteni ezt a napot. - De hát… -kezdett el tiltakozni Elena - Nem! –ráztam a fejem –tényleg remekül vagyok és néhány perc múlva Elizabeth is visszajön. Elég ha az ő első nyári napját szúrom el. Tessék menni –terelgettem ki őket a házból –csináljatok valamit ketten. –már az ajtóban álltak - Ígérd meg, hogy hívni fogsz, ha kell valami, vagy ha baj van –komolyan nézett rám Elena - Ígérem –mondtam ünnepélyesen - Akkor jó –bólintott. –Szia - Sziasztok –köszöntem el, majd becsuktam az ajtót. –Végre kicsit egyedül. –most néztem csak meg magamat igazán. A hajam még mindig tiszta sár volt és a bőröm se volt épp tiszta. Itt az ideje zuhanyozni. Gondoltam. Felrohantam a fürdőbe és gyorsan megmosakodtam. Nem volt kedvem sokáig áztatni magamat. Így a hajamat is csak bevizeztem. Majd este kimosom normálisan arra gondoltam. Amúgy is rettentő hőség van, így nem kell megszárítanom se. Kiléptem a zuhanyból, egy törülközőbe csavartam magam és elindultam a szobámba. Mikor benyitottam már Liz az ágyamon feküdt. Furán néztem rá, mire ő csak meglóbálta a kulcsot. Tényleg adtam neki egyet vészhelyzetre. - Felöltözhetnék? –kérdeztem - Persze –mondta – már ki is készítettem a ruhádat –és az ágy másik végére nézett. Rövid fekete short egy piros spagetti pántos toppal. Rajta egy fehérnemű szett. Elmosolyodtam. Mindenre gondol. - Akkor én elvonulok öltözni –felkaptam a ruhákat és átosontam egy másik szobába. Gyorsan magamra kapkodtam amit kellet és visszamentem. A pizsamámat összehajtogattam és betettem egy fiókba. - Ki öltöztetett át? –kérdeztem vigyorogva - Stefan –jelentett ki egyszerűen barátnőm. A mosoly az arcomra fagyott. –Nyugi csak ugratlak. Én természetesen. Apropó Stefan. Hol vannak? - Elküldtem őket. Nem velem kéne tölteniük a nyár első napját hanem egymással –Liz perverzen mosolygott. Megdobtam egy párnával. Ügyesen kitért előre. - Tudod mit? –kérdeztem - Mit? - Csináljunk valamit. Valami nagyot. Valami mást. Nah mit szólsz hozzá? - Hát…nem is tudom Sarah… - Jaj, könyörgöm! Nincs semmi bajom, hányszor mondjam még? –próbáltam könyörgő szemeket vágni - Oké, oké. –adta meg magát barátnőm –Szóval… - Szóval… még én sem tudom –erősen törtem a fejem - Mit szólsz ehhez, most megnézünk valami filmet és majd közben kitaláljuk –fancsali képet vágtam, de mivel más ötletem nekem sem volt… - Rendben. Mit nézünk? - Amit te akarsz. - Nem.nem. Tudod, hogy neked az csak kínszenvedés. - Vállalom. –miért kell ilyen képet vágni. Mintha levágták volna a karom meg a lábam. Ezért most megfizet - Remek. Próbálok kedves lenni. –ördögi mosoly az arcomon - A kedvencedre gondolsz igaz? –válasz rá: erőteljes bólogatás –Jó Két és fél óra tömény élvezet után (ami nekem örökké 10 perc lesz) pizzát rendeltünk és úgy döntöttünk-mivel egyikünknek sem volt semmi ötlete-, hogy bemegyünk a városba és majd lesz, ami lesz. Elindultunk a helyi bár felé. Délután volt, szinte még üres volt. Kikértük az italunkat és leültünk beszélgetni. „Fú, hogy ez egy milyen izgalmas nap lesz.” Sóhajtottam fel drámaian magamban. Ahogy esteledett, úgy szállingóztak be, egyre többen. - Ezt nem bírom! –csaptam le a poharamat –Könyörgöm Elizabeth. Találjunk már ki valamit! –lassan már toporzékoltam mint egy kis gyerek. Liz gondolkodó fejet vágott majd szája mosolyra húzódott. - Nem lesz épp a legszórakoztatóbb, de szerintem tetszeni fog. És ehhez kapcsolódik valami, amit eddig még nem mondtam el. - Kíváncsian várom – fürkésző tekintettel néztem Elizabeth arcát. Körül nézett, szája legörbült. –Nem jó, ne itt. Szeretném valami jobb helyen bejelenteni. - Ne csináld! Addig megőrülök. -nyávogtam - Nem baj –vigyorodott el –Elmegyek a mosdóba addig szedd össze magad és indulunk valahova. Csak még én se tudom hova –kacsintott, azzal elment - Remek –motyogtam. Vissza is jött. Elindult felém. Megcsörrent a telefonja, intett nekem, hogy kint megvár. Összeszedtem a cuccomat kifizettem az italokat, fordultam meg… - Aú –lefejeltem valakit. –Ez nagyon fájt. Miből van a fejed? –kérdeztem homlok masszírozva. Felnéztem és egy nagyon széles, nagyon vakító mosollyal találtam szembe magam, amihez két gyönyörű kék szem tartozott. Fekete kócos haj és egy… „elalélok tőled” test. - Bocsánat –mondta. Micsoda szemek! - Semmi baj –mosolyogtam rá –csak hirtelen jött. Mindegy úgyis mennem kell. Bocs, hogy ha goromba voltam. Szia –hátat fordítottam és indultam is volna… ha valami/valaki nem ragadja meg a kezem - Bocs, de nem fogsz csak így itt hagyni –vigyorgott felém. Mi az, hogy nem? - Oh, dehogynem! –mordultam rá. Mit képzel magáról? Rántottam egy nagyot a karomon, de ő csak még erősebben fogott. Maga felé fordított. Úristen hogy ez mennyit bír mosolyogni! - Damon –nyújtott kezet. Hangosan kifújtam a levegőt - Sarah –nyújtottam én is - Tudom –gúnyos vigyor - Akkor minek kérdezed? –förmedtem rá - Hátrább az agarakkal kislány! –emelte fel a kezét - Te mondtad –léptem hátra vagy négy lépést- Viszlát –villámgyorsan fordultam sarkon és indultam a kijárat felé - Na végre. Mi tartott ennyi ideig? –dörmedt rám Elizabeth - Valami hülye nem akart elengedni – dühöngtem. Mi az hogy „bocs, de nem fogsz csak így itt hagyni”? –Mehetünk –vigyort erőltettem magamra és go… -bocsi, de hova is fogunk menni pontosan? –Elizabeth megrántotta a vállát - Az erdőbe - Az erdőbe? –„enyhén” megrökönyödve álltam ott - Jössz? –már a kocsiból kiáltott ki - Persze –gyorsan bepattantam mellé. – Figyelj, feltűnt, hogy tele van a kocsi fákkal. Mit akarsz csinálni? Máglyán elégetni? - Nem tudhatod –rejtélyes kacsintás- mobil van nálad? Szükséged lesz rá - Komolyan kezdek megijedni –és tényleg komolyan kezdtem megijedni nem csak mondtam - Nem kell –megnyugtató vigyort küldött felém. Az út majd’ egy órás volt. Már valahol nagyon az erdő közepén jártunk, mikor kiértünk egy viszonylag nagyobb famentes terepre. Liz leállította az autót. - Megjöttünk –ugrott ki a kocsiból, majdnem orra esett. Hatalmas mosoly és izgatott arc. Pillanatok alatt szedte ki a faágakat és rakott hatalmas tüzet. - Waow! Szinte egy csík voltál. Mi hozott ilyen lázba? - Ülj le –mutatott egy farönkre a földön. „Legutóbb mikor így kezdődött az este, majdnem meghaltam vérveszteségben” gondoltam. Azért szófogadva követtem az utasításokat. - Nos –kezdte mondandóját barátném. Izgatottnak tűnt. –Úgy néz ki, hogy –hatásszünet… még mindig hatásszünet… még csend volt… Jézusom megnémult? –hogy felvesznek a Juilliard-ra ha… -nem tudta befejezni mert rögtön a nyakába vetettem magam. - Úristen gratulálok! El se hiszed mennyire büszke vagyok! Az én barátnőm! –kiáltottam de nem tudtam hogy kinek vagy minek –Jajj de ügyes vagy! –egy darabig mint a csajos filmekben ugráltunk, de Elizabeth szájáról lehervadt a mosoly. –Mi az? –kérdeztem - Felvesznek ha… -megint hatásszünet. Ilyen nincs! Megvan húzatva ez a lány ezekkel a csendekkel? - Haaaaa? –nyújtottam el - Ha New Yorkban bemutatok egy fél-vagy háromnegyedórás műsort a vezérkar előtt. –döbbenet majd megint vigyor az arcomon. Sajnos Liz arca nem ezt mutatta. - Mi a baj? Hisz ez remek! –nem értettem - Nem! Nem remek Sarah! Színházban, telt színházban az egyetem vezérkara, sőt egész tanári kara előtt. - És? –még mindig sötét volt nálam - Ééés? Sarah, majdnem elhánytam magam a felvételin az izgalomtól. Itt összeesnék. –szomorú volt az arca –inkább visszautasítom és megyek a Yale-re. –az ott könnycsepp? - Elizabeth Bella Spark! –hangomtól összerezzent- Olyan pofont kenek le neked ha még egyszer ilyet mondasz, hogy többé fel se kelsz. –halvány mosoly- ilyenre nemet mondani? Megkaptad álmaid álmának lehetőségét. Visszautasítanád? Egy kis lámpaláz miatt? Mit gondolsz, ha a Yale.en ügyvédnek tanulnál az első akárhány tárgyalásodon nem lenne ugyanolyan lámpalázad? Idefigyelj! Amióta ismerlek csak erről beszélsz, csak ezért vártad az érettségit. Ezért kerültél annyiszor kórházba, ezért táncoltál Moszkvában, ezért nem érez már a lábad semmilyen fájdalmat. Azért mert világ életedben oda akartál bekerülni. Bezzeg Oroszországban volt merszed fellépni. Ilyenről ne is álmodozz. Ha kell erőszakkal viszlek oda. - De –hangja elég ijedt és halvány volt- nem is biztos hogy akarom én ezt. Különben is az ügyvédi pálya mindig jobban vonzott. - Ne hazudj! Te is tudod, hogy ez nem igaz. Elmész megcsinálod, bejutsz és egy nap majd azt mondom a gyerekeimnek akik a tv előtt ülve fognak nézni, hogy látjátok, egyszer az a néni a barátnőm volt. –mosoly az arcán- mert képes vagy rá, Elizabeth. Nem csak, hogy úgy gondolom, de tudom is. Neked esélyed van bejutni álmaid egyetemeire. Felvettek ide meg a Yale-re is. Nekem még csak vissza se jeleztek. Örökké bánni fogod, hogyha még csak meg se próbálod. Értve vagyok kisasszony? –Liz arcán végre teljes mosoly volt. - Tudod imádlak, meg azt is hogy vagy nekem. –erősen megölelt és folytatta – nem csak én, de te is hülyeségeket beszélsz. Ha téged nem vesznek fel akkor… nem is akkor, hanem olyan már nincs! –bíztató mosolyt küldött felém –most pedig segítesz ebben az egész felvételi dologban jó? - Alap. De előtte tájékoztass légy szíves a követelményekről. - Persze, kezdem is. Azt már tudod, hogy hol és mennyi idő kell. A mikor július 20. Most van június 19 szóval van egy hónapunk összehozni –arca kicsit kétségbeesett volt –ugye balettoznom kell, de ez nem is volt kérdés. Kell egy solo, egy duett természetesen férfival és egy csoportos koreográfia is. Kell táncolnom egy külön műfajt is, hogy lássák mennyire vagyok benne ebben az egészben. A kötelező ennyi, de még kellenek más táncok is, hogy az idő maximálisan ki legyen töltve, és kell egy amit én koreografáltam. Egy hónap Sarah. Egy hónap –arca elkeseredett volt - Egy hónap alatt a világot is megváltjuk –biztattam –nyugi kész lesz. Elkezdjük itt és most! Először is, a solod már szinte megvan csak kicsit fel kell turbóznod. –bólintott- másodszor más műfajban is teljesen otthon vagy és abban én is jobban tudok segíteni szóval az se lesz probléma. Harmadszor csoport is van, együttes erővel az se lesz nehéz. A duóban nem tudok segíteni, de biztos megtudod oldani. Ügyes kislány vagy te –biztató mosolyt küldtem Elizabeth csüggedt arca felé. És elkezdtük a megtervezést!