34. fejezet

Nagyot sóhajtva csuktam be magam mögött az ajtót. Felsettenkedtem a szobámba és vártam, hogy Damon ott várjon. Ez teljesült is.

- Megvolt a nagy búcsúzkodás? – kérdezte ironikusan

- Igen, megvolt – bólintottam és belefordultam az ágyba pont mellé

- Holnap találkozol Royjal?

- Hon… - tenyerem a szemeim elé tettem. Meg se kérdezem inkább, hogy honnan tud mindenről – Igen.

- Akkor visszavihetnéd neki a ruháit.

- Basszus, totál kiment a fejemből!- csaptam a homlokomra – Várj! Te most féltékeny vagy? – kérdeztem nevetve

- Csak nem szeretem ha más férfiak ruháit hordod és velük jársz futkározni – fulladoztam a nevetéstől.

- Jó éjszakát Damon – elfordultam tőle és becsuktam a szemeim, de álom nem jött a szememre. Lehet azért mert Damon mindig szóval tartott?

- Nem öltözöl át?

- Nem.

- Mert?

- Lázadok! Züllök! Fogd fel ahogy akarod, de most így fogok aludni.

- Nem lesz kényelmes.

- Levetkőztetnél mi?

- Megelégszek vele, ha csak nézem.

- Csss. Aludni próbálok.

- Vajon Benjamin túl fogja élni a barátnődet?

- Csak téged utál.

- És te még is mellettem fekszel…

- Damon! Emlékszel mikor nekivágtál a falnak dühödben?

- Igen.

- Nos, az semmi sem volt ahhoz képest amit én fogok veled csinálni ha nem hagysz aludni.

- És ha megkóstollak?

- Egészségedre. Remélem bele is halsz.

- Még mindig verbénázol?

- Miért, csak szerelemből nem harapsz meg?

- Mondhatni.

- Te mondtad hogy nincs „Edward-szindróma”, ergo megölnél.

- A te véred nem is csábít úgy.

- Most ezt sértésnek veszem.

- Örülnöd kéne.

- Nem zongoráztunk már át ezt a témát egyszer?

- És mindig te kezded.

- Direkt dühítesz?

- Igen.

- Ááh- arcomat a párnába fúrtam. Damon megfordított és a csípőmre ült

- Vadásszalak le?

- Kérlek.

Lassan lehajolt hozzám és megcsókolt.  Egyik kezével a combomat simogatta, ajkaival pedig elindult a kulcscsontom felé, de megint visszatért a számhoz. A nyakamat csókolta végig, a szívem egyre erősebben vert, bőrömet fogai közé fogta és fejét a nyakamba fúrta

- Tessék, pont ilyen – nézett mosolyogva a szemeimbe

- Hogy te mekkora egy kurva vagy – háborodtam fel erre ő csak megforgatta a szemeit – És a nagyszoknyák korában? Nem volt ilyen egyszerű a csábítás, vagy de?

- Izgalmasabb volt.

- Miért?

- Tudod, te miket váltott ki a nőkből mikor a fűzőt fűztem ki? Vagy a szoknya alatt simítottam végig lábaikon?

- Hogyne tudnám! Időutazó vagyok.

- Hány lány hagyta ott a férjét miattad?

- Megöltem őket mielőtt megtehették volna.

- Te tudsz már illúzió romboló lenni. De tényleg aludni akarok- Damon a nyakamba csókolt

- Jó éjszakát.

Reggel 8-ra már túl voltam a futáson és Royjal beszélgettem, plusz visszaszolgáltattam neki a cuccait.

- Utolsó hét itthon – jelentette ki

- Áh, ne pánikoltass.

- Akkor oldjuk a feszültséget.

- Menjünk moziba! – támadt hirtelen ötletem

- Én csak egy kávéra gondoltam de benne vagyok – mosolyodott el

- Remek! – magamba fojtottam a nevetést, mert tudtam, hogy ettől Damon ki fog bukni

- Mit nézünk?

- Nem tudom, keresek valamit amiben te élvezheted az akciót én pedig a romantikát .

- Ha találkoznál a klónoddal valahol, szólj neki, hogy hívjon fel!

- Feltétlenül. Majd hívlak, ha megadod a számod – a telefonszámok cseréje után azzal a boldog tudattal mentem haza, hogy Damon irtó pipa lesz!

- Sarah! – rohant le anya amint beértem a házba

- Úristen mi történt, ég a ház? – viccelődtem

- Nem kéne elkezdened pakolni? Szombaton költözöl.

- Tudom. És addig még van kereken 4 napom.

- Ne hagyj mindig mindent az utolsó pillanatra. Kezdj hozzá, de már így is késésben vagyok! Szeretlek kicsim – puszit nyomott az arcomra

- Én is anya – és kiviharzott az ajtón. Ez gyors volt- gondoltam

 A szobámban filmkeresésbe kezdtem. Tulajdonképpen meg is találtam a beígértet és kiírtam az időpontokat. Hívni akartam Royt de sms-t kaptam.

Mexikó csodálatos!

Puszi, Elizabeth

Fú de bőbeszédű sms lett ez. Gyorsan bepötyögtem a választ:

Mistyc Falls is az! J

Xo Sarah

Éppen csak hogy lenyomtam a küldés gombot már Damon mögöttem állt.

- Milyen időpontok ezek? – uh, de vártam már ezt a pillanatot!

- Royjal moziba megyünk – vigyorogtam az arcába. Felhúzta egyik szemöldökét

- Miért?

- Most komolyan? Mert, filmet szeretnék nézni és ő volt kéznél – mosolyogtam angyalian – Szóval most gyorsan írok neki, hogy válassza ki mikor menjünk – rájöttem ha Damon előtt telefonálnék vele, az a kelleténél jobban túllőne a célon.

- Oké, akkor 7-re megyünk – jelentettem ki. Damon csak megrántotta a vállát. Meglehetősen szótlan volt ma, csak azt nem értettem, hogy akkor minek van itt? Csnedben ülni egyedül is tudok… Felálltam, gondoltam kiválasztom, hogy mit veszek fel. Gondolkodó fejjel bámultam a ruháimat.

- Ugyan már, még se randira mész – csattant fel, megunva hogy szoborként állok a szekrényem előtt.

- Igaz, bár mostanság nem voltam randevún, így azt se tudom, hogy mit illik olyanokra felvenni – Damon nem válaszolt.  Ez már dühített. Kikaptam a két legkivágottabb felsőmet – Mit gondolsz, melyik a jobb? – próbaként mindkettőt magam elé tettem. Kigúvadt szemekkel nézett rám, majd felháborodott tekintettel.

- Azt hiszed elengedlek melltartó nélkül? – végre!

- Ki mondta, hogy nem veszek alá melltartót? – válasz gyanánt csak a ruhákra tekintett. Igaza volt, a mély dekoltázsuknak köszönhetően ezek alá tényleg nem voltak szükségesek – Nem tilthatod meg.

- De széttéphetem az összest – felelt

- Akkor te is veszel újakat. A méretet úgy is tudod. Amúgy nem lenne nehéz dolgod, mivel igen csak megritkítottad a fehérneműim számát. Karácsonyra egy Women’Secret boltot kérek! – mosolyogtam- De hülyéskedj, tudod, hogy ezeket úgy se venném fel. – nyugtattam meg. Végül úgy döntöttem, hogy egy piros, fehér pöttyös fűzőt veszek majd fel, egy farmerrel. Vidám összeállítás volt. Ledobtam az ágyra őket. Kérdőn néztem Damonra. Vajon engedélyezi?

- Nos? Elmehetek ebben, vagy dobjalak ki az ablakon.

- Jó. De nem tetszik a fűzős ötleted.

- Tudod, ha csak egy kicsi okod is lenne féltékenységre…de nincs!

Elmentem a fürdőbe, hogy vizet engedjek a kádba. Még le se zuhanyoztam a futás után. Jó sok, habfürdőt tettem, hogy minél habosabb legyen. Ledobáltam a ruháimat és hangosan csobbantam. Vártam, hogy Damon csatlakozzon. A víz alá merültem, teljesen habos fejjel jöttem fel.

Mire sikerült mindent letörölni az arcomról és a látásom is éles lett, megpillantottam alakját az ajtófélfának támaszkodva, összefont karokkal. Mosolygott.

- Nem jössz? – széles vigyorra húztam számat. Felnevetett, de mire felfogtam volna a dolgokat, már a kádban volt. Magamra húztam és körbe fontam a lábaimmal.

- Tudod, milyen ez? – törtem meg a néhány perces csöndet

- Hm?

- Mint a Micsoda Nőben. Csak te nem fizetsz, hogy veled legyek- nevettem fel halkan

- Sose láttam.

- Úristen! Damon! Ne mond, hogy olvastad az Elfújta a szelet, de a Micsoda nőt nem láttad! – teljesen jogos volt a felháborodásom.

- Pedig így van.

- Nem hiszem el, hogy az eltelt röpke 20-21 év alatt egyszer sem nézted meg! Ezt sürgősen pótolni kell! Atyám, ilyen nincs!

- És pontosan mi is volt benne? – hallottam a hangján, hogy mosolygott.

- Úgy, pont ez.

- És utána?

- Nem tudom, másik jelenet jön.

- Akkor majd mi hozzáköltőnk.

Megfordult és most ő húzott magára.

- Gondolom, a férfi megcsókolta a nőt – és ő is úgy tett – A hajába túrt… magára ültette

- Szóval már nem is vagy féltékeny?

- Nem – mosolygott bele a csókunkba

- „A „nem” egy mocskos szó, sose mond először” – mormolta a nyakába

- „Mert a szex mindig a válasz, sose a kérdés” – felemeltem a fejem, megütközve néztem rá

- Nickelback?

- Meglepő, hogy nem Debussyt hallgatok? – hangosan felnevettem

- Szeretlek

- Én is – súgta, becsuktam szemeim, ahogy éreztem leheletét végigperzselni ajkaimon.

Imádtam, hogy pontosan tudta mikor mivel izgathat fel a legjobban. Nem bírtam magammal ahogy tenyere végig siklott az oldalamon és a víz alá kerülve megállapodott a fenekemen. Összevissza ringattam csípőmet, hol lassan, hol gyorsan és még élvezetesebbé tette, ahogy láttam, Damont lassan az őrületbe kergetem ezzel. Hangosan morgott, én pedig a kéjtől össze-vissza harapdáltam az ajkaimat. A víz szinte párolgott a hevességtől. A fürdőkád szélébe kapaszkodtam, az ujjaim teljesen belefehéredtek, Damon pedig a hátamat ölelte egyre erősebben és. Mindent elborított a vörös köd, nem érdekelt semmi, csak a nyers állatiasság. A víz újra és újra kiloccsant a csempére. Damon a hajamba túrt, de én is még szorosabban húztam magamhoz. Éreztem, hogy minden éveknek tűnő pillanatok kérdése. A vízben égett a testem, mégis ami kint volt belőle libabőrös volt. Damon szeme elváltozott és kiengedte szemfogait, én a nyakába csókoltam, majd hallottam valami reccsenést. Egész lényemet felemésztette a bennem tomboló forróság, megremegtem és hangos nyögéssel újra extázisba estem.

Nem tudtam megszólalni az előbb átéltektől , csak hangosan lihegtem Damon nyakába és próbáltam mozgatni az ujjaim. Lehet eltörtek?

Mihelyt sikerült erőt venni magamon- ami sokkal hosszabb időbe telt a megszokottól- ránéztem Damonra, aki pontosan a végtelenre fókuszált, de nem nézett rám. A mellkasán vékony vércsík hagyott nyomott. A víz már korántsem volt olyan meleg, én pedig valószínűleg falfehérré váltam.

- Mi történt? – értetlenkedtem.Ő nem válaszolt. Felpofoztam – Nem most van itt az ideje a némasági eskü letételére! – rám emelte tekintetét

- Ne haragudj de… - nem fejezte be, rögtön a nyakamhoz kaptam. Az ujjaim véresek voltak és ezzel együtt a víz is kezdett rózsaszínbe burkolózni.

- Damon! – sikítottam. Kipattantam az öléből, és gyorsan egy törülköző után kaptam. Többször sikerült majdnem elesnem a szó szerint vizes talajon. De jó reflexeim voltam. Beálltam a tükör elé, de nem az elképzelt, óriási, átharapott nyakam fogadott amiből ömlik a vér. Ezerszer kisebb seb volt de korántsem felszíni. Gyorsan törülközőt fogtam a sebhez. De hogy a fenébe nem vettem észre, ahogy a fogait belém mélyeszti? Most akkor mi lesz? Mit csináljak ilyen helyzetben? Lehet nem csak állnom kéne és bámulni? Fogalmam sincs a teendőkről. Ki írt könyvet Mit tegyünk vámpír harapás esetén? címmel? A törülközőm is kezdett megtelni vérrel. Akkor most meghalok?

 Teljesen ki ment  a fejemből a kádban hagyott vámpírom. Megfordultam, de nem találtam ott. „Kösz” gondoltam. Szerencsére a vérzés már kezdett aláhagyni, de még mindig nem volt az igazi. Damon megjelent összehúzott szemöldökkel. A hajából csöpögött a víz, a fekete pólóját szintén teljesen eláztatta teste.

- Figyu már, te sokszor láttál ilyet. Mit kéne tennem?

- Mutasd – gyengéden lefejtette a kezemet a nyakamról.

- Mit mutassak, ha te csináltad?

Gyengéden végig törölte a nyakam és a seb körüli térrészt, utána valami szerrel pedig bekente. Felordítottam és belevertem a falba kínomban.

- Baszdmeg! Ez rohadtul csíp!

- Vagy ez, vagy elvérzel. Választhatsz.

- A fájdalommentest kérném – még mindig a kelleténél magasabb hangon beszéltem

- Azt nem hagyom.

Amíg épp összevissza szidtam Damon családtagjait, ő ezt ügyesen kihasználta és újabb adagot öntött egy tiszta kendőre majd a sebre nyomta. Nem helyezte, hanem nyomta, érted?!?!

Még keményebb és még hangosabb káromkodásba fogtam! Hosszú, hosszú évek múlva lett csak vége a kínnak! Dühösen feküdtem az ágyamra még mindig kendőt fogva az alig vérző nyakamhoz.

- Látod? Ennyi volt

- Mondanám, hogy dögölj meg, de sajnos Katherine megelőzött ezzel a tettel – elengedte a füle mellett a megjegyzésem. Legalább kicsit fájna úgy neki mint nekem! Leült az ágyam szélére és engem fürkészett. – Ne bámulj, legalább ápolgass. Kényeztess! – befeküdt mellém és szokása szerint a mellkasára húzott. Égő, lüktető nyakamnak jólesett a hideg póló érintése. A hátamat simogatta, ettől teljesen lenyugodtam.

- Amúgy még a fürdőben elkezdtél valami bocsánat kérést. Nincs kedved befejezni?

- Szörnyen sajnálom, amit tettem. Elvesztettem a fejem és nem tudtam kontrollálni magam. Ne haragudj, fogalmam se volt, hogy mit csinálok éppen. Azért ferdítettem el a fürdőkád peremének egy részét. Nem akartam hogy még nagyobb bajod essen. – őszintének tűnt a hangja, és úgy is éreztem, bár volt ideje kigyakorolni ezt…

- Legalább megkaptam a reccsenő hangra a választ. És köszönöm. Bocsánatkérés elfogadva. – csókot leheltem szájára és visszafeküdtem, ázott felsőjére.

- Meg se lepődöm, hogy ezek után csókolgatsz, de mi is van azzal a verbénával?

- Megmentettem az életed örülj!

- Én viszont majdnem megöltelek. Mintha azt mondtad volna este, hogy iszod, eszed vagy nem tudom.

- Mostanság kicsit elfoglalt voltam. Tudod nálatok aludtam, Liz elutazott. Apróságok kimennek a fejemből

- Ami életben tart az nem apróság.

- Nem, a levegő tart életben, a víz és az étel. Az csak meghosszabbítja, vagy vigyáz rá.

- Jól teszed, hogy nem bízol bennem – sóhajtott

- Hóóó, álljunk csak meg egy szóra! –felültem és mélyen a szemeibe néztem- Te Damon Salavtore vagy, tudod egy olyan férfiszerű izé, szóval ne játssz nekem önfeláldozó, gondterhelt Edward Cullent, mert Isten bizony leitatlak verbénával és 3 karót döfök a szívedbe. Érthető voltam? – tisztelgett – Helyes- és kényelmesen visszafészkeltem magam a mellkasára. Megjegyzendő: még mindig törülközőben voltam. Damon most a hajamat babrálta.  A lüktető érzés lassan feladta és már semmit sem éreztem. Igaz, a nyakamat forgatni nem mertem, de legalább nem fájt.

- Mennyi az idő?

- Fél hat

- Akkora ideje készülődnöm. – Damon nem szólt semmit, csak segített felállni. A kikészített ruháimat sikerült a földre rúgni, de semmi bajuk nem lett. – Nem merem forgatni a nyakamat, szóval légy szi’ kutass nekem egy pánt nélküli melltartót és egy bugyit. - hamar a kezembe kaptam őket és felvettem. Igaz a melltartót már Damon kapcsolta be. A nadrágot rám adta, a fűzőmet befűzte, sőt a hajamat is megfésülte. Kész kutyakozmetika, esküszöm! Belenéztem a tükörbe és teljesen meg voltam elégedve magammmal, csak a nyakam rondított bele a képbe.

- És most ezzel mit kezdjek? – mutattam a harapásra

- Kendővel elfeded és tiszta retro.

- Te már csak tudod. A bibi, hogy soha életemben nem hordtam kendőd és nincs is. Nem áll szándékomban ezen fáradozni, de csináltad, hozd rendbe. Keríts egy piros kendőt a nyakamra.

- Le is alapozhatod.

- Egy: az nem tüntetné el, kettő: hülye leszek valamit rákenni, hogy elfertőződjön és hogy újra rá tedd azt a csípős szert. – egy csíkként kihúzott. Nagyon helyes! Előkutattam a fekete magassarkúm, lévén az mindenhez megy és felkaptam. A piros talpa még külön passzolt a fűzőmhöz. Mire végeztem Damon egy piros kendővel  a kezében várt rám a tükör előtt. Feltette és masnira kötötte.

- Kész is.

- Köszönöm – körbe fordultam. Nagyon tetszettem magamnak, de újabb szépséghibát találtam. Damon észrevette hogy mit nézek a tükörből.

- Most mond, hogy nem vagyok Edward Cullen – mondta miközben kikerekedett szemekkel a hátamon lévő véraláfutást néztem. A fűző eltakarta a nagy részét szerencsére.

- Te kinyírsz engem – sóhajtottam – Idegileg! Akkor ideje alapozni! – Damon értett a szóból, és néhány másodperc alatt eltüntette. – Most már minden tökéletes.

Határozottan megcsókoltam, hogy tudja nem félek tőle.

- Elviszlek a moziba – mondta halkan

- Rendben – húztam fél oldalas mosolyra ajkam – Induljunk!    

   

33.fejezet

Figyelmesen hallgattam Elizabeth terveit. Elmondott mindent, minden apró kis részletet. Országról országra jellemezte elképzelését, és előttem nem maradt semmi sem homályba. Ha akartam volna se tudtam volna mit kérdezni. Mondhatni lépésről lépésre vázolta a célokat, közben mutogatta a már megszerzett jegyeket, a földgömbön illusztrált mindent, vagy az útikönyvek oldalain hadonászott. Annyira lelkes volt és annyi gyermeki kíváncsiság csillogott a szemében, hogy izgatottsága rám is átragadt és szinte én is úgy vártam az utat mint ő maga.

Estére még sem maradtam ott, főleg, hogy Benjamin is visszaért. Csak az ajtócsapódásra kaptuk föl a fejünket, majd a lépcsőn felfelé tartó dobogásra.

- Megjöttem -  lépett be a szobába száz wattos vigyorral

- De jó – csaptam össze a két kezem- Jelzés, hogy menjek. –lekászálódtam az ágyról. – Te meg- böktem Benjamin meglepően izmos mellkasára – vigyázz Lizre – boldogságom nem tudtam leplezni, szóval a gyilkos hangvétel nem jött össze - Jó éjszakát gyerekek- fordultam vissza a szoba ajtóból. – Éjszaka csak halkan – vigyorogtam. Imádtam Elizabethet ilyen viccekkel ugratni.

- Várj lekísérlek – ugrott föl az említett

- Szia Benjamin – rákacsintottam és lefelé indultam a lépcsőn.

- Ugye holnap is átjössz? – kérdezte Liz

- Pontban éjfél után egy perccel már itt leszek, szóval van még – gyors fejszámolást végeztem – három óra negyvennyolc percetek egymás társaságát élvezni. – Liz nem méltatta válaszra csak szorosan megölelt.

Az utcát már a világító óriás lámpák szegélyezték, én meg ráérősen ballagtam haza, csöppet sem sietve, csöppet sem félve az „éjszaka vérszomjas szörnyeitől”. Pedig egy épp mögöttem kullogott.

- Sokáig fogsz még a hátam mögött bujkálni? – kérdeztem flegmán

- Csak eddig – Damon már mellettem volt. Én pedig megálltam az utca közepén és mit sem törődve a már alvó emberekkel jól leteremtettem.

- Mi ért is bújtál meg a kerítésnél? – oké, kedvesen kezdtem. Damon látta arcomon az elszántságot, meg se próbálta tagadni.

- Nem tudom rántotta meg a vállát

- Te… idefigyelj te lény, hagyd ezt abba. Ne kövess, ne tarts szemmel csak ha kérem, és főleg ne akkor amikor barátnőzök. Neked semmi közöd ezekhez, és ami fontosabb… - elfelejtettem mi a fontosabb- miért nem mész és gyilkolászol le néhány gimnazistát?

- Nem is vagy dühös -állapította meg

- Jó ezúttal fején találtad a szöget. Csak gondoltam rád szólok, hogy hagyj békén.

- Megértettem.

- Helyes – elszorult a torkom. Hazaértünk, felbaktattam a szobámba és ledobtam magam az ágyra. Fejem alá tettem összekulcsolt kezeim és felhúztam a térdeim. A plafont bámultam és konkrétan a semmin gondolkodtam. Úgy éreztem zúg a fejem, de nem tudtam, nem értettem, hogy miért?

- Sarah, sírsz?- hallottam meg Damont

- Már miért sí…- arcomhoz kaptam és éreztem a nedvességet- Öhm…nem is tudom. De te honnan?

- Éreztem a sót.

- A profizmus.

- Mi a baj? – nyitottam a szám, hogy mondjak valamit, de Damon megelőzött- Nehogy azt mond, hogy semmi.

- Csak tudod, nem akarom, hogy Liz elmenjen. Mármint tökre örülök neki meg minden és irigylem, hogy ő képes megvalósítani az álmait én meg nem, és igen tudtam, hogy az egyetem alatt külön leszünk, de hogy ennyire? Mindig mondta de sosem képzeltem, hogy tényleg beváltja, tudod? Most meg mindenre készen áll és nekivág. Egy évig látni se fogom. Kinek fogok nyávogni? Kinek mondom el a gondjaim? – hirtelen minden kitört belőlem, de nem sírtam igazán csak könnyeztem. Damon az ölébe húzott és a nyakam cirógatta.

- Itt vagyok én – elfintorodtam – Mellékesen de is megvalósítod az álmaid csak a tieid hosszú távúak.

- Igen, de akkor is a legjobb a barátnőm és annyira fog hiányozni! – hozzábújtam és nyugtatólag belélegeztem illatát. Hatott – Oké, lenyugodtam.

- Jól van. – mélyeket lélegeztem. Éreztem ahogy fokozatosan nyugszok le és ellazulok.

Megcsókoltam Damont. Édes Istenem, hogy mennyire hiányoztak ajkai! A tarkójánál fogva magammal rántottam az ágyra. Már ekkor ellepett az a bizonyos köd. Nem érdekelt a levegő, csak az, hogy érezhessem őt, érezhessem minél közelebb. Valószínűleg meg is fulladok, ha Damon nem késztet levegővételre. Lassan húzta szét a pulóverem mellkasomon, majd fejtette le rólam testhez simuló toppomat. Ujjbegyeit lepkeszárny-finoman húzta végig oldalamon, szemével felfalva az elé táruló látványt. Már erről görcsbe rándult a gyomrom. Újra magamhoz húztam és már sokkal lágyabban csókoltam. Óvatosan húztam le pólóját és dobtam a földre, ami csak alig hallható suhogással jelezte, leért. Nyaka köré fontam karjaim és később onnan indultam felfedező útra. Végig simítottam izmos hátán, amitől sóhajok szakadtak fel belőle. Közös erővel szabadultunk meg nadrágjainktól. Biztos voltam benne, hogy csak Damon figyelmessége miatt jutok oxigénhez. Milyen szép is lenne a gyönyörbe belehalni! Bizsergetően simogatta hasam és húzta ujjait bordáim között amitől görcsbe rándult minden izmom és a hideg rázott. Gyorsan, alig észrevehetően kapcsolta ki a melltartóm és dobta pólója mellé. Nyakamon végig húzta a nyelvét és fogával megkarcolta bőröm. Éppen csak, hogy néhány csepp vér jött ki, de ez engem még jobban felspannolt. Körmeim gyengéden de érezhetően húztam végig mellkasán, mire ő csak elmosolyodott, bár tekintete teljesen fekete lett a vágytól. Most ő jött le hozzám és kapott hevesen a szám után. Beleharaptam alsóajkába jelezvén, nem ő itt az egyetlen ragadozó. Tetszett neki a játék. Tenyerével a belső combomon játszott amivel az őrületbe kergetett és láthatóan élvezte ezt. Lehúzta bugyimat majd a saját boxerétől is megszabadult. Nyelveink szinte kergették egymást, és Damon már bennem is volt. Hirtelen ezerrel vert a szívem, a látásom kiélesedett, a pulzusom az egekbe szökött. Megállapítottam, hogy Damon se szívrohamban fog meghalni. Ellenben lázas csókjaival, lassan mozgott én pedig már rég egy másik dimenzióban jártam. Egyáltalán nem zavart Damon elváltozott arca, - amit a vérem produkált-, csak jobban felizgatott. Csókokkal borítottam arca minden egyes kis részét, nyelvemmel pedig a szája környékét fürkésztem. Az érzéki gyönyörtől erőtlenül hullottak le karjaim Damonidegszálammal játszott és szépen el is szakította őket. Megszorítottam ujjait és kinyitottam szemeim. Damon féloldalas mosollyal mustrálta csapzott arcom. Ha uraltam volna az arcizmaim minden bizonnyal kérdőn néztem volna rá, de mivel ez nem így volt, csak tovább ziháltam és tekintettem egész sötétkék szemeibe.

- Annyira gyönyörű vagy – lehelte és tovább falta arcom azokkal a megigéző szemekkel

Megemeltem magam és lázasan csókoltam meg.

- Szeretlek – suttogtam fogai közé. Mintha ez lett volna a végszó, egy pillanatra minden megállt, nem érzékeltem, majd a világ robbant. Összeszorítottam szemeim, hátam ívben megfeszült így hozzápréselődött Damon izzadt, forró mellkasához. Ő a nyakamba morgott és ernyedten rogyott rám.

Nem szóltam semmit és ő sem tette. A hajával játszadoztam, amíg el nem álmosodtam és el nem aludtam.

Másnap reggel meglepően korán keltem, és nem meglepő módon, egyedül. Anya még aludt, így hát halkan lezuhanyoztam és gondoltam meglátogatom futótársam. Magamra kaptam valami melegítő félét és útnak indultam. A játszótéren vártam egy kicsit és Roy meg is jelent.

- Szia – csatlakoztam mellé

- Rég láttalak – mosolygott rám

- Ja, de most itt vagyok.

Igazából most nem is futottunk olyan sokat, inkább sétáltunk és beszélgettünk. Elmondtam neki Elizabethet- bár tudott mindenről Benjamin révén- , ő elmesélte a saját terveit majd én az enyémeket. Végül is Roy is New Yorkba ment egyetemre vagy nem is tudom mire, olyan tűzoltóképzőbe.

- …igen és a szobatársam, ha te látnád! – szörnyülködött

- Miért?

- Nem is tudom, csak úgy maga az ember. Tudod az a tipikus szívtipró: magas, izmos, vicces satöbbi. Kettőnk közül te vagy a lány, te tudod mivel lehet levenni a nőket a lábukról.

- Egyáltalán honnan tudod, hogy milyen, ha még van másfél hét a beköltözésig?

- Találkoztam vele felvételin.

- Fogadok, hogy nem elviselhetetlen csak egyszerűen irigy vagy rá – gyermekien kinyújtottam a nyelvem- Amúgy Mr. Tökélynek van neve? Csak hogy megismerkedjek vele – tréfáltam

- Valamilyen Daniel.

- Már a neve is szörnyű.

- Nem tudom, hogy fogom kibírni. És te, hogy vagy a West Pointtal?

- Görcs a gyomromban és gombóc a torkomban ha rá gondolok. Olyan ijesztően közel van és attól félek ki fogok esni – vallottam be

- Ne gondolj ilyesmikre.

- Lehet azt kéne tennem – megérkeztünk Royék háza elé. – Holnap jövök és befejezzük. Addig is gyűjts információkat a rettenetes Danielről. – hülyéskedtem

- Direkt csinálod?

- Hadd gondolkodjam. Igen!

- Várd csak ki a holnapot- fenyegetett

- Szia Roy

- Vigyázz magadra

Otthon két nem fogadott hívás és egy sms várt. Mindhárom Liztől. A rövid üzenet ennyiből állt:

„Előrébb hoztuk az indulást. 3 nap múlva megyünk. Puszi”

Úgy éreztem mintha valami hadi utasítást kaptam volna, csak a leglényegesebbet és semmi mást. Tökéletesebb csak akkor lett volna a pontok helyére kiírja, hogy STOP.

*

- Damon! Hol a fenében van az az istenverte cipőm?

- Honnan tudjam édes?

- Te csak ne édesezz, sicc, cipőt keresni. Jó szimatod van. – parancsoltam rá, mivel a kis naplopó az ágyon hevert és nevetve nézte ahogy kapkodok. Elizabeth és Benjamin fél óra múlva indultak és én még mindig kerestem a hajgumimat, mert persze hogy az nincs soha.

- Cipő előállt – nyújtotta nekem oda a platformos fekete tűsarkúmat

- Ne hülyéskedj már, normális cipőt hozz – nem voltam fogékony a vicceire- Amúgy ez meg, hogy került ide? – néztem rá szemöldök felhúzva. Megrántotta a vállát. – Amibe jöttem azt kérem. – feladtam a hajgumi kutató expedícióm és dühüsen a vállamra engedtem a hajam, mondván mindegy holnap úgy is nekirohanok nullásgéppel.

Igen a Salvatore házban voltam és eszeveszettem rohangáltam, mert a ruháimat a föld nyelte el.

- Huh, kész vagyok. – rá néztem az órára- Épp időben. – vigyorogtam elégedetten. Damon csak homlok ráncolva nézte a hátul kiszakadt felsőm. – Mi van már?

- Kicsit elszakadt az inged – gyorsan lecsekkoltam a tükörben.

- Elszakadt? Mi az, hogy elszakadt? Egy M4-es Sherman tank minden gond nélkül átférne ezen a lyukon. Mert te nem bírod tűtőztetni magad! Nem tudnál szépen kedvesen levetkőztetni, nem, te széttéped a ruháimat! És most még is mibe menjek? – korholtam a kelleténél talán hangosabban. – Ne mosolyogj, ne vigyorogj! – toporzékoltam dühömben. Mérgesen átbaktattam Stefan szobájába. Elena nagyot sikított berontásomra és nyakig húzta a takarót.

- Bocsi, ne is zavartassátok magatokat. Elena kölcsön vennék egy újabb felsőt, ígérem holnapra visszahozom. – feléjük se fordultam csak amilyen hirtelen jöttem olyan gyorsan is távoztam. Mint a ciklon. Egy türkiz lazább felsőt vettem ki és kaptam magamra. Szerencse, hogy egy méret voltunk, tökéletesen passzolt rám a blúz. Damon már a kocsijában várt, és milyen jól tette! Száguldva tettük meg az utat. Gyorsan kiszálltam, és csókot nyomtam Damon szájára.

- Otthon várlak – mondta

- Oké – és elhajtott, nagy porfelhőt verve maga után

Amíg felmentem a lépcsőn rendeztem a gondolataim és eltűntettem a sietség nyomait. Persze ha nincs Damon akkor nem kell kapkodnom…! Nagy levegőt vettem és hangosan kifújtam. Bekopogtam.

- Hello – nyitottam be. Elizabeth anyukája, tesója és Liz a konyhában ültek.

- Szia Sarah – ugrott fel barátnőm és a nyakamba vetette magát. A legnagyobb erővel szorítottam magamhoz, sokáig el sem engedve őt. A konyhaasztal mellett heverő táska látványától elszorult a torkom. Tényleg képes itt hagyni! 

- Úristen én…énh… nem tudom mit kéne mondanom – nyögtem ki valamit. Elizabeth a szemembe nézett. – Benjamin?

- Nem sokára jön.

- Akkor nincs sok időm búcsúzni – és bár tudtam, hogy a tegnapi napot végig vele töltöttem (leszámítva az éjszakát), úgy éreztem még mindig időhiányban szenvedek. Tudtam, hogy tegnap mindent elmondtam és, hogy alaposan elbúcsúztunk egymástól, de akkor is! Senki nem sírt, mindenkire átragadt Liz izgatottsága, kivéve Kate-et akinél láttam megcsillanni a könnyeket szemében. Csöngettek és Benjaim jelentette be, hogy indulhatnak. Nagyot dobbant a szívem. Rettegtem ettől a pillanattól, az utolsótól. Olyan volt mintha Liz meghalt volna, pedig csak elutazott az istenért! Mindeki felállt és sorban búcsúzott Elizabethtől. Addig én Benhez fordultam.

- Szüleid? Valaki? – érdeklődtem

- Otthon elbúcsúztam mindenkitől – mosolygott rám félszegen

- Értem. Hát… - őt is megöleltem – vigyázz Liz-re jó? Meg persze magadra is. – néztem a szemébe- És jó utat! Atyám, hogy fogtok ti hiányozni nekem.

- Nyugi, biztosíthatlak, hogy minden rendben lesz.

- Tudom, csak nehéz a búcsúzás – érdeklődve nézett rám- Nem fogok sírni, nehogy azt hidd – és tényleg még csak a bőgéshez közel sem álltam- egyszerűen legszívesebben ideláncolnám Lizt – nevettem fel halkan

- Gondját fogom viselni

- Tudom. De ha lánykérésről van szó, tessék hívni engem. Hamarabb tudni akarom, mint a leendő menyasszony- vigyorogtam. Ben nem kicsit vágott meglepődött fejet  - Hé, világkörüli útra mész vele. Tuti, hogy 5 gyerekig meg sem álltok – kacsintottam. Valaki megkopogtatta a hátam. Elizabeth volt az.  Felé fordultam és megint magamhoz öleltem.

- Hiányozni fogsz – mondtam- És nagyon nagyon vigyázzatok magatokra, rendben? Csak óvatosan. De az ajándékokat nehogy elfelejtsd – emlékeztettem a még néhány évvel ezelőtti alkunkra- minden országból kettő..

- Dehogy felejtem. Te is hiányozni fogsz! Szeretlek

- Óh, nagyon szeretlek – még erősebben szorítottam – És küld a fényképeket, meg videó naplót. Mindenről tudni akarok.

- Mindenről tudni fogsz szívem.

- Tudom…

Olyan nehéz volt elengedni, hát még látni ahogy ketten elindulnak. Annyira kis törékeny volt, nagyon féltettem de büszke is voltam. Szörnyű volt, hogy tudtam, nem fogom látni több mint egy évig! Örültem Liz boldogságának, de annyira nehéz volt elengedni és arra gondolni, már csak én vagyok hátra! Mert 1-2 hét és én is megyek!

32.fejezet

Hello mindenki,képet sajnos most nem találtam,remélem nem baj :D.Viszont szomorú hírrel szolgálok,ugyanis el lehet kezdeni visszaszámolni,mert már nincs túl sok hátra Sarah kalandjaiból.Azért még van bőven,de nekünk még csak most állt össze a fejünkben hogy hogy is legyen és mostantól eléggé fel fognak gyorsulni az események(ha jól emlékszem).

Addig is élvezzétek-Puszi:n.bella

- Anya? – kérdeztem rekedt hangon, felébredve a homlok simogatásra

- Minden rendben, kislányom? – kérdezte rekedten és én rögtön dühbe gurultam. Muszáj volt, lefékezni magam, ezért próbáltam a lehető legvisszafogottabban válaszolni.

- Úgy nézek ki?

- De hát mi a baj?

- Ha tudnám, nem ilyen állapotban lennék. –morogtam, de anya megrovó tekintettel nézett rám- Fáj a fejem, hányingerem és lázam is van. Oh és a kedvencem görcsöl a hasam, nem is akárhogy!

- Jaj Sarah! – nyögött fel. Kikapcsolta a már véget ért mesét és felsegített a szobámba. Vagy Damon játszott anyát, vagy anya képzelte magát Damonnak, de mindkettő úgy pátyolgatott, mintha pólyás csecsemő lennék. Hideg zuhany, már megint! Pfúj! Ruhacsere. Kisebb pfúj. Lázmérés. Elviselhető. Babusgatás, hagyjatok már békén! Anya egy feltétellel ment ki a szobámból, ha roszabbul vagyok azonnal szólok. Tényleg azt hiszi, hogy egy betegség mínusz 10 év és úgy kezelhet mint egy 8 évest. Na ne már! De mielőtt véglegesen kilépett volna a szobámból, még veszekedtünk, mivel ő minden áron itthon akart velem maradni. Sikerült meggyőznöm az ellenkezőjéről!

Az éjszaka további részében semmit sem érzékeltem a külvilágból. Lehet elájultam? Minden esetre az ágy végénél ébredtem. Ezezk szerint nem kicsit mozgolódtam.

- Jó reggelt napsugár.

- Már elrontottad – mormogtam a hangnak, ami eddig ismeretlen helyről jött. Miért becézgetik az embert mikor beteg? Máskor nem érdemli meg, vagy attól tán gyorsabban gyógyul?

- Hogy vagy?

- Ragyogóan – ironizáltam – És tudod mit? Nyugodtan lehet bűntudatod, a te hibád! Miért nem lehet ágyban szeretkezni és kettő: miért súlyosbítod a helyzetem ilyenekkel mint „napsugár”? – folytattam a még mindig meghatározatlan helyzetű hangnak

- Karmol a cica.

- Vadmacska minimum. És lennél szíves látható helyzetbe kerülni? Mivel észrevehetted nem tudok megmozdulni – korholtam

- Miaú – csak felnyögtem, és az arcomba bekúszott egy Damon-fej

- Komolyan, hogy vagy?

- Sugárzok – azért is a napos vicceknél maradtam, már ha ezek nevezhetők tréfának.

- Hogy aludtál?

- Nagy valószínűséggel ájultan.

- Ellenőriztem és nem.

- Köszönöm doktor bácsi.

- Sokat izzadtál és mocorogtál.

- Talán mert beteg vagyok? – felültetett – Ment volna magamtól is…

- Azért fekszel 10 perce mozdulatlanul, mi?

- Kényelmes volt.

- Poénkodásnak vége Sarah.

- De ha már csak ez maradt nyomorult életemben? – gúnyolódtam

- Irány a zuhany!

- Hány óra van?

- Fél tizenkettő

- Tyű! – ámulatba estem mennyit aludtam- Semmi bajom, majd tusolok ha kedvem tartja.

- Ne makacskodj

- Csak az igazta mondom

- Ha mész 20 métert anélkül, hogy megremegne a lábad elhiszem – és megkzedődött a fejfájás szezonja

*

Betegség volt, betegség lesz, de a lényeg hogy most nincs. Össz-vissz 3 napig szenvedtem, aztán varázsütésre elmúlt minded. Mióta Damonnal vagyok, túl sok a furcsaság…nem igazán törődtem vele. Igaz, anya és Damon kitűntetést érdemelene az ápolásomért. Szörnyen kibírhatatlan voltam.

A kertben heverésztünk, a hőségben. Úgy tűnik ez a földön fekvés szokásunk lett. Egymás mellett, de ujjainkat összefonva feküdtünk a füvön. Élveztem, hogy a nap éget és szívom magamba a D-vitamint.

- Emlékszel a betegséged előtti éjszakára? – kérdezte Damon komoly hanggal a csendet megtörve

- Persze.

- És a kérdésedre?

- Ezernyi kérdésem volt.

- Ami valahogy így hangoztt: „Mi lenne ha azt mondanám szeretlek?”

- Rémlik valami.

- És nem mondassz semmit.

- Kellene?

- Unom ezeket a beszélgetéseket. Én kijelentem: Sarah te belém estél!

- De jó, hogy így tudod – kicsit vártam, majd tudva hogy lebuktam, lemondóan felsóhajtottam- Oké, rajta kaptál. - Felém fordult és én újra elmerülhettem kék szemeiben. Elmosolyodott

- „Milyen szép ez az életkor. Emlékszem erre a kék ködre, ismerem; a svájci hegyeken ül ilyen. Ez a köd, mint valami áldás burkol be mindent abban az időszakban, amikor már-már véget ér a gyerekkor, s boldog, vidám, óriás köréből mind keskenyebb és keskenyebb út vezet tovább, és egyszerre vidám is, borzongató is végighaladni a feltáruló szobák során, habár úgy látjuk, fényesek, gyönyörűek…Ki nem élte ezt át?” – nem hittem a fülemnek, nem hittem a szememnek. Damon arcvonásai felengedtek, most először volt tiszta és látható a szerelem rajta. Tényleg ilyet tenne?

- Tolsztoj – mondtam a csodálkozástól csak suttogásra tellő hangomon

- Ügyes. Nem hittem hogy ismered – és a következő pillanatban már nyoma sem volt az előbbi érzéseknek az arcán. Felöltötte megszokott gúnyos mosolyát és hangnemét. Miért csinálja ezt egyfolytában? Ellenkező irányba fordítottam a fejem. Tudtam már csak néhány hét és vége a  nyárnak.

- Szóval most arra célzol, hogy éretlen lányka vagyok aki most fedezi fel a világot? És csak nem azt mondtad, hogy te is voltál ilyen?

- Nem én, Tolsztoj írta. Csörög a telefonod – szólt Damon

- Nem is – ránéztem, mire ő a fülére mutatott- Franba – rohantam befele, majd kettessével vettem a élpcsőfokokat és rávetődtem az ágyamon lévő mobilra. Időm se volt megnézni ki az, automatikusan tettem a fülemhez és vettem fel.

- Haló?

- Szia- Liz köszönt a másik oldalról

- Mond

- Átjössz ma? – képzelődtem vagy tényleg remgett Liz hangja? Nem olyan sírósan, inkább izgulósan

- Öö…persze. Baj van? – muszáj volt rákérdeznem

- Úristen, dehogy. Csak gyere.

- Mi ez a nagy sietség?

- Majd megtudod

- O-ké. Akkor este körül megyek

- Jó.

- Szia, puszi

- Szia – a telefonomra meredtem. Most már én is kíváncsi lettem, hogy mi az a nagy dolog. Visszaballagtam a mozdulatlanul heverő Damonhoz.

- Jó hírek?

- Nem tudom. Majd kiderül – morfondíroztam

A nap olyan hamar eltelt a semmittevéssel, hogy alig vettem észre, hogy naplemente van.

- Ez egy nagyon jó nap volt. Szia Damon – álltam fel és indultam az ajtó felé

- Mi?

- Pá. Nekem találkozóm van Elizabethtel.

- Szépen itt hagysz.

Válaszra sem méltattam, felmentem lezuhanyozni. Csak fehérneműt vittem magammal, arra gondoltam, majd kiválasztom a ruhát. Arra nem számítottam, hogy Damon nem ért a szóból. A szobám közepén állt és várt. Makacsság, az őrületbe kerget. Végigmért, de nem szólt semmit. Akkor én miért tegyem? Beálltam a ruhásszekrényem elé, és nulla perc válogatás után egy farmer rövidnadrágnál és egy fekete pólónál döntöttem. Nem erőltettem meg magam e téren. Ledobtam az ágyamra, bezártam az ajtót és megfordulva Damonba ütköztem.

- Ha csak egyszer úgy viselkednél mint egy ember…

- Akkor nem szeretnél.

- Próbáld ki – mosolyogtam el magam

- Tud még Elizabeth várni 15 percet?- gondolkodó fejet vágtam

- Nem hiszem, nekem sürgősnek tűnt – Damon elfancsalodott, megpróbáltam kikerülni, de miért is sikerült volna? Mindig az utamba állt. – Szeretnél valamit? – tudakoltam. Megcsókolt majd az ágyra fektetett. Ez egy határozott „igen” volt.

- Damon, nekem mennem kell- felsóhajtott, homlokát a homlokomnak támasztotta

- Komolyan?

- Igen

- Vissza nem térő alkalom – csábított

- Akkor ezt kihagyom- vigyorogtam és kimásztam előle

Gyorsan magamra kaptam a ruhákat. Anyának cetlit írtam hollétemről és elindultam az utca túl végére. Damon kézen fogva kísért. Néhány méterre voltunk a háztól mikor kinyílt az ajtó és Benjamin alakja körrajzolódott, aztán Lizé is. Átölelték egymást és hosszan csókolóztak. Túl hosszan… Damon is maga felé fordított, és közel sem olyan hosszan egy pillanatra összeforrtak ajkaink majd eltűnt a sötétben. Odamentem Ben háta mögé és jelzésképpen megköszörültem a torkom. Lehet nem is hallották? Vártam még egy kicsit, majd felszólaltam

- Sziasztok- szétrebbentek, Liz lesütötte a szemét, majd Benjamin kapcsolt és megfordult óriási vigyorral a száján.

- Szia Sarah – még mindig meglepődtem nagy termetétől

- Szép az este?

- Nagyon. Jól van kicsim, -fordult hátra – holnap találkozunk. Szia- intette nekem

- Jó éjt –és átvettem a helyét – Mint a halál – céloztam pontosságomra. Na, mi volt olyan fontos? Miért is kell szemlesütve szégyellni mindent előttem ami Benjamin?

- Majd megtudod. Gyere – meg se hallva az utolsó kérdésem invitált be, de rögtön ki is mentünk a kertbe. Nem csoda, akkora hőség volt, még este is.  Beleültünk a hintaágyba és Liz velem szembe fordult.

- Szóval? – most már biztos, hogy nem volt nyugodt.

- 30-án indulok – elmosolyodtam

- Tudom, én is a West Pointra – nem fogtam a dolgot

- Nem úgy Sarah – összeráncoltam a szemöldököm

- Hanem? – ekkor esett le. Elnyíilt a szám, valamit mondnai akartam, csak hát ledöbbentem.

- A világkörüli út?- suttogtam. Bólintott. Waow, nem tudtam feldolgozni az információt. Ő csak elmosolyodott és folytatta

- Banjamin is jön – tette hozzá

- Azta. Nem tudom elhinni. – megfogta a kezem és anyáskodva nézett a szemembe majd beszélni kezdett.

- De tudjuk tartani a kapcsolatot szívem. – de fel tudott húzni mikor így beszélt hozzám

- Persze, csak el kell jutnia a dolognak az agyamig. Anyukád mit szólt hozzá?

- Félt, de nyugodtabb, hogy Benjamin is elkísér.

- Komoly a dolog – nyugtáztam- És ha szakítotttok út közben – megforgatta a szemeit – De komolyan.

- Olyan nincs – jelentette ki. Túl biztos benne…

- Akkor ti már lefeküdtetek, hogy ennyire tuti? – kérdeztem rá, tudva Elizabethnek mit jelentenek ezek a dolgok

- Hé, tudod, hogy csak esküvő után.

- Aha. Szegény Ben.

- Tökéletesen megvagyunk.

- Gondolom…

- Nem mindenki olyan nimfomán mint te.

- Majd leszel, amúgy semmi bajom, csak Damon mindig belevisz a rosszba – rebegtettem a szempilláimat jelezvén, jó kislány vagyok

- Képzelem.

- Inkább ne. Benjaminról fantáziálj.

- Hülye.

- Nem, csak életszerű.

- És hol kezditek?

- Mivel most Észak Amerikában vagyunk elindulunk dél feléMexikó,Guatemala,Hondurasz,végig Dél-Amerikán.Azután meg majd mgelátjuk.

- Egy évig?

- Igen – nagyot nyeltem

- Szemét húzás itt hagyni – róttam meg. Lehajtotta a fejét

- De biztos gyönyörű lesz valami egzotikus helyen a lánykérés – vigyorogtam

- Úrsiten, dehogy is! Lehet szakítunk.

- Ez paradoxon.

- Mi?

- Még 3 perccel ezelőtt halál biztos volt, hogy együtt haltok meg, most meg már nem? – elpirult- Kis hazudós. De én leszek a második aki megtudja. Ígéred? – megölelt

- Persze, hogy ígérem

- Nem akarom, hogy elmenj – sóhajtottam és erősen magamhoz húztam. – De könnyes búcsút sem akarok, még van 2 hét. Hamarabb is szólhattál volna, te lány.

- Tudom – elengedtem – Hiáynozni fogsz.

- Csss. Másfél hétig semmi búcsúzás, értetted?

- Igen. Akkor térjünk rád. – felhúztam a szemöldököm

- Mert?

- Azóta, hogy balhéztatok Damonnal semmit se tudok.

- Azóta drágám, megváltottuk a világot. – elvigyorogtam és kirázott a hideg – El sem enged. Nem tudom, hogy fogalmazzak, hogy ne bántsam meg a kis szűzies életmódod, de… -nem hagyta hogy befejezzem, közbevágott

- Ezt légy szi’ ne – hadarta, és én csak megértően elmosolyogtam magam

- Akkor csak cseréld ki a személyeket – újfent közbe akart szólni, de nem hagytam – képzeld el a csillagos eget, a fák lágy suhogását, és a még kényesztetőbb érintéseket a bőrödön – a távolba révedt és beharapta alsó ajkát. Hangnemet váltottam és flegmán tettem hozzá- Amúgy Tolsztojt idéz – hallottam ahogy Liz elképzelt jelenete ezer darabnyira esik szét és csúnyán nézett rám

- Ki? – nagyon elragadta a képzelete

- Nem Benjamin – elnéztem én is a ház végén lévő sötétségbe és nem tetszett amit láttam. Vigyorogva kértem Lizt hogy menjünk be és folytassuk ott a beszélgetést. 

32. fejezet

Igen igen,ezt el se hiszitek mi?Hát én se :D De hát ahogy mondani szokás,ami késik nem múlik,és mi tartottuk is ehhez magunkat igen alaposan.De ez most egy jó kis szerelmetes fejezet lett engesztelésképp.

Jó szórakozást.Puszi:n.bella

Ott feküdtünk a sötét erdő kellős közepén egymás karjaiban heverve. Igen, közben beesteledett, mégse szóltunk egymáshoz. Hallgattunk. Magam részéről akadt egy pár indokom a csendre. Féltem, ha kinyitom a számat, tönkreteszem az annyira áhított tökéletes pillanatos és az tovaszökken. Nem akartam hogy elhagyjon! Eme sok „tökéletes pillantnak”nak nevezett percből órák lettek. Csend és nyugalom. Mostanság a kedvenc mondatommá vált.

Mi pedig bezárkóztunk. A világ elől, egymás elől, de még saját magunk előtt is, ide a másik karjaiba. Kell jobb hely? Úgy éreztem mintha egy sziget lennénk, ami azonnal süllyedni kezd amint szó hagyja el szánkat. Más felől viszont, fogalmam sem volt mit mondhattam volna. Ezernyi és több gondolat cikázott át a fejemnek, de még is üresnek éreztem azt. Valahogy semmi sem volt elég megfelelő. Pedig elsőre minden annak tűnt!

Azt nem tudtam Damonnak mi oka lehetett a hallgatásra, minden esetre ő elgondolkodva tanulmányozta a csillagokat és azok úrnőjét, a Holdat.

Istenem, pont mint egy filmben-gondoltam. Körbeölelt minket a hideg éjszaka, de csak egymásra volt szükségünk!

A fák lombjai meg se rezzentek, és csak neheztelve engedtek át némi fényt. De az égitestek győzedelmeskedtek és hívatlan vendégként betolakodtak a kis tisztásra. És ezzel a kis réssel a levélpajzson, sikerült bevilágítaniuk élő parnám – akkor- tökéletesnek ható arcát.

Kék szemei ezüstösnek hatottak, de élénken csillogtak, ajkait néha erőtlen mosolyra húzta vagy épp a szemöldökét ráncolta. Olykor csak az arcélét figyeltem.

Ez nem lehet ő! Nem lehet Damon Slvatore! Nem lehet, mert a mostani férfiból megannyi érzelem áradt, bár titkolni próbálta. Nem lehetett ő, mert akin feküdtem kedvesen, becézgető mozdulatokkal kényesztette a bőrömet. Hajammal játszott és még az is megesett, hogy magához húzzon egy csókra. Ilyenkor én is elmosolyodtam.

Összeérő meztelen testünk között izzott a levegő, inkább perzselt. Az idő lehűlt, még se fáztam vagy dideregtem.  Ilyen lehetséges?

Agyamba még is csak sikerült beférkőzni a problémának mi végett ott hevertünk. Önnön kezem által vetek véget az órák óta tartó idillnek.

-       Ezzel semmi sincs megoldva. Főleg a kibékülés nem – tudattam vele, merev hangon. Lehet a hangszálaimnak azért sikerült megfagyniuk?

-       Össze voltunk veszve? – csodálkozott

-       Tudtommal, igen.

-       Áh. Csak megtaláltál egy régi képet majd feldúlva elviharzottál. Ez nem számít annak.- a mellkasán játszadoztam

-       Nekem rémlik valami szócsata is.

-       Mellékes- legyintett a levegőbe- Csak megengedtem hogy kicsit élezd a nyelved rajtam.

-       Köszönöm, de nekem nem mellékes- idéztem őt- Én megoldásért jöttem, mint egyetlen felnőtt ebben a se veled se nélküled kapcsolatunkban. De te aztán tudod, hogy tereld el az ember figyelmét

-       Született tehetség vagyok- nagyzolt, de komolyan álmosságot hallottam a hangjában?

-       Azt nem kétlem. Mind azonáltal elmondom miért jöttem- nagy levegőt vettem és kinyögtem- Szükségem van rád – hóhé! Ezt akartam én mondani? Mi van már saját magam irányítása alatt is elvesztem a kontrollt? Robotpilótára kapcsoltam volna?

Feszült csend következett, levegőt venni is alig mertem. Bár szívverését nem hallottam, de minduntalan egyre jobban hullámzó mellkasát érzékeltem. – Nos, a válasz nem tűr halaszás. Szóval ha megkérhetnélek…- direkt hagytam függőben a mondatot és újfent vártam a válaszra, amiről már azt hittem sose jön meg.

-       Szeretlek- súgta a fülembe. Tetőtől talpig magas feszültség alá kerültem szava hallatán. Hidegvérrel kezeltem a dolgot, pedig legszívesebben az arcába sikítottam volna: ÉN IS! Nem tettem.

-       Nofene . Csak jó ha tudod amint felbukkan Katherine ne hezitálj. Úgy se terveztem hosszú életűre a kapcsolatunkat – halkan felnevetett

-       Megjegyeztem- és a hajamba csókolt. Már biztos voltam a diagnózisban: Damon narkós.

Egyet tudtam- Damon drogozásán kívül- , hogy örömmámorban úsztam. Damonról nem nyilatkozhattam, de sejtettem hogy ő is valami effélében szenvedett. Nyitott szájon át vette a lebegőt, de nem sokáig mert örömömben hamar elzártam az oxigén forrását. Lassan csókoltam, de Damonnak ez nem jöhetett be, mert a szenvedélyesen keresztül a legvadabbig mélyült játékunk. Fogunk összekoccant, ettől belekuncogtam a csókba, de hamar folytattuk is. Még jó, hogy a ruhákkal már nem kellett bajlódni! Bár eszemet vesztettem és az élvezettől mozdulni se tudtam, mégis mintha élesebbek lettek volna a kontúrok, a sötétbe burkolózott színek. Vagy egyszerűen csak káprázott a szemem? Kölcsönösen fedeztük fel egymás testét immáron ezredjére. Először sóhajok szabadultak fel, utóbb saját neveinket hallattuk elhagyni a másik negédes ajkáról. Összegabalyodtunk, és már rég senkinek sem számított, hogy melyik a tulajdon végtagja. Nem volt lényeg csak a másik által okozott kéjes öröm számított! Végül egy sikollyal kísérve kihunyt a tudatom.

Amint újra érzékelni tudtam, időt, teret megszólaltam. Persze nem kis időt vett igénybe.

-       És most?

-       Továbbra is élvezzük egymás társaságát.

-       Rögtön gondoltam – mormogtam – Újra egy pár?

-       És örökké- suttogta a fülem mögé. Egyszerre vert ki a víz és öntött el mindent felperzselő forróság. Örökké. Milyen gyönyörű szó. Létezne, hogy én rózsaszínben lássam a világot? Hallucinálok? Damon erősen a nyakamra tapasztotta ajkait. A szívem kihagyott egyet majd fénysebességre váltott. A rózsaszínből fekete lett, a boldogságból rettegés. Neki az örökké kicsit más fogalom. Azon nyomban elhúzódtam tőle. Pánikba estem. Próbáltam elhúzódni, de vissza rántott.

-       Damon – rebegtem, de még a szám is remegett félelmemben. Csókjai a vállam és az ütőerem között váltakoztak. A semmiből egy pozitív gondolat jött elő. Még nem pörgött le a szemem előtt az egész életem, tehát még nem lehetek közel a halálhoz. Tudtam, hogy hülyeség, de egyetlen mentőmellényként kapaszkodtam ebbe a kis gondolatba.

-       Mi történt? Megsüketülök a szívverésedtől – mély levegőt vettem. Ez nem úgy hangzott mint az „astala vista baby”.  Nem sikerült megnyugodnom! Kissé ziláltam. Magával szembe fordított, és majdnem örömódába kezdtem, hogy a sötétben nem láthatja az arcom.

-       Csak…- mondnaiáháá, hogy tudok ilyen siralmasan fogalmazni? Damon újfent csak felnevetett. Mi több, hátra vetett fejjel kacagott! Fellélegeztem. Én is elmosolyodtam, de még messze voltam a nevetéstől. – Beavatnál? – érdeklődtem

-       Buta vagy – buta? Hm…ízlelgessük még egy kicsit ezt a szót. Nem hittem el hogy ezt ő mondta.

-       Tudom. De ezért szeretsz- megpusziltam

-       Mondhatni – homlokon csókolt

-       Á! Ne! Apám csinálta mindig ezt. – gondolta vált, és az ajkaimra tapadt. Ez már jobban tetszett!

-        

Mit ne mondjak. Újra ráhangolüdtunk a másikra. Fogalmam sem volt Damon mivel érte el ezt a hatást nálam, de amíg képes volt rá semmi sem érdekelt. Féltem hogy felhevült kettősünk erdőtüzet indít. Nem tudtam betelni testével és az érzéssel. Még akartam! Többet és többet, eszemet vesztettem tőle! A végén szinte már csak ringatóztunk egymás ölében, hallgatva, érezve a másikat. Nem eszméltem fel, csak egy csókkal elnyomott sikolyra, és hogy körmeim legalább huszadjára a bőrét szántották. Hogy képes ilyenre? Elhatároztam, hogy mindennemű probléma megoldásának orvosszere a szeretkezés. Legalábbis az akkori támpontom szerint az volt. Szerencsére ez idővel változott. De ne tekintsünk a jövőbe!

Sikerült elszenderedtem. Mikor kinyitottam a szemem már hajnalodott. Az ég halvány vöröses színben játszott, az első sugarak már látszódtak. Damon feje alatt két kezével figyelte a pirkadatot. Nem szólaltam meg, én is csak néztem ahogy egyre magasabbra emelkednek a sugarak és ahogy megjelent a korong is. Ambiciózus kis Nap ez! Folyton folyvást magasabbra akar törni.  

-       Ideje lenne hazamenni – szólalt meg Damon

-       Látod ez nem rossz ötlet – nehezen ugyan, de lemásztam róla és felöltöztem. Milyen jó, hogy csak egy kisruhában jöttem! Persze mondanomsem kell, Damon megelőzött. – Az agyamra mész ezzel – forgattam meg a szemeim

-       Addig jó.

-       Menjünk – mondtam és megragadtam Damon kezét. Elindultunk a ház felé. Be már nem mentem. Hosszas búcsúzkodás után, sikerült elengednie a kezem. De tényleg csak sok idő után. Mint egy ragaszkodó kiskutya, úgy viselkedett. Még egy dolgot kipipálhattam.

Még otthon is éreztem a nagy boldogság áradatot. Magát az áradatot és nem valami kis utólag ott maradt morzsát. Ennek megőrzése érdekében pedig levettem egyik kedvenc könyv sorozatomnak első részét és olvasni kezdtem. Az unalmas részeket átugrottam -hiszen nem egyszer olvastam újra- a kedvenceimet pedig többször is átfutottam szemeimmel. Valahogy most még is más volt, az ezredére olvasott sorok, újat mondtak. Hirtelen megértettem, hogy milyen is az a szerelem mikor a test egy húron pendül a lélekkel.

Mást észre se vettem, csak hogy már sötétben olvasok. Kicsaptam a kezem, hogy a kis olvasólámpámat felkapcsoljam. Alig kaptam szívrohamot az ijedtségtől, hogy Damon mellettem fekszik. Áh és pont a legjobb részek egyikénél.

-       Szia- mormogtam, magam is alig hallottam. Damon csak a nyakamba csókolt – Hm… - a vállgödrömbe- Ne, várj egy kicsit – csodálkozó fejjel nézett rám, ezzel kitakarva a könyvet.

-       Viccelsz?

-       Halálosan komoly vagyok – azzal arrébb löktem és befejeztem a fejezetet

-       Te lecserélnél egy könyvre? – kérdezte hitetlenkedve

-       Mondanám hogy a tökéletes pasit írja le és rá bármikor, de nekem te vagy álmaim netovábbja – mosolyogtam – legalább is eddig – leraktam a könyvet

-       És a halálodig – fejezte be

-       Ööö ja.

Csendben feküdtünk egy darabig. Szokásosan a mellkasára feküdtem és magamba szívtam észveszejtő illatát. Annyira jó volt így! Hittem, hogy megáll az idő, és mi az univerzum végéig úgy maradunk.

-       Damon?

-       Igen?

-       Csábítalak téged?

-       De még mennyire – egyszerű mondat volt, de a szenvedéllyel a hangjában, majdnem elaléltam (ha már a nap folyamán nem tettem volna többször is)

-       Nem így, hanem úgy.

-       Mi?

-       Hát úgy

-       Ja, úgy nem, csak amúgy.

-       Pasik! Semmit se értenek- bosszankodtam – Edward megőrül Bella véréért. Éppen hogy kibírja, mert annyira csalogatja. Szinte hívja. Már bocsáss meg a példáért, de elég fura lett volna, ha csak úgy megkérdezem, hogy amúgy gerjedsz a véremre? Szóval?  

-       Először is megbocsátok a példádért. Másodszor az egy könyv. Harmadszor Edward egy papucs. Negyedszer pedig ilyen nincs a valóságban. Ha valakinek tényleg olyan híresen ellenállhatatlan illata van, akkor egy vámpír se tud megmaradni a közelében. Ezek tények. Nem holmi kitalált fikciók.

-       De Stefannel mi van?

-       Retteg, hogy összefognak ellene a mókusok és a bambik.

-       De vicces ma valaki. Komolyra fordítva a szót.

-       Úgy az van, hogy van önuralma de hidd el ő se bírná cérnával ha Elenának olyannyira legendás illata lenne.

-       És most azt hiszed, hogy ügyes vagy, mert elterelted a szót. De az én kérdésemre még nem válaszoltál. – jól megfontolta a választ, csend következett

-        A tested jobb. Talán hangyányival finomabb vagy, de lehet csak a szerelem teszi.

-       Már kóstoltál. Csak van összehasonlítási alapod

-       Miért érdekel téged ez ennyire?

-       Mert.

-       Ittam már finomabbat, de rosszabbat is

-       Középmezőny vagyok? – kicsit elszontyolodtam

-       Jobb lenne ha már a koporsódban feküdnél?

-       Nem.

-       Akkor miről beszélünk?

-       Arról, hogy mennyire vagyok finom. Ne hogy azt hidd hogy ezekkel a kis trükkökkel lerázol, ismerlek Damon Salvatore.

-       Csak hiszed- hencegett

-       Lehet, de önbizalmat ad, ha azt mondom igen, szóval légy tekintettel ifjonti bolondságomra és öreg bölcsességgel csak hallgass. –bólintott- Jól teszed. Holnap mit csinálsz? – megrántotta  a vállát – Ennyire azért nem kell csendbe burkolóznod…

-       Te parancsoltál rám. Én csak jó katona vagyok és megfogadom. Mit szeretnél mit csináljak?

-       Csak érdeklődtem. Tudod, kényszerem van a szájjártatásra.

-       Mit olvasol?

-       Könyvet.

-       Nem ér – áthajolt rajtam és felvette a földön heverő regényt- Ismerem. Emlékszek mikor kijött. Nagyjából olyan volt mint most az Alkonyat.

-       De sajnos most már nem az – elhúztam a számat

-       Túl nagy a hangsúly a szerelmen.

-       Nem is – védtem kedvencemet – a rendőr per nyomozós részén sokkal több és ez már zavaró. Vagyis volt először. De megleptél, hogy olvastad?

-       Mondtam, hogy tudok még meglepetéseket okozni- ránéztem az órára – Áháááá,nem, nem akarom – tömtem a fejem pólójába

-       Mi az?

-       Negyed egy van. Augusztus elseje – siránkoztam tovább. Damon vigasztalásképp a hátamat simogatta. – Ez szörnyű. – nem tudott mit mondani- Jól van, összeszedtem magam. De tudod, te, hogy mekkora katasztrófa ez egy diákszívnek?

-       Tudom

-       Na persze…

-       Én is tanultam.

-       Igen, 120 évvel ezelőtt. Mond milyen volt az őskorban? – hecceltem

-       Vigyázzon, a szájára kisasszony.

-       Bocsásson meg Mr. Salvatore – kuncogtam

-       Katherine is hasonlított rád, a kezdetek kezdetén.

-       És mondd csak Katherine a felegyenesedés vagy az eszközhasználat után toppant be az életedbe?

-       Óvatosan, még a végén magad vágod meg az éles nyelveddel.

-       Vigyázok magamra.

-       Úgy látom még hiányzik belőled az öregek iránti tisztelet

-       Bizony, szörnyen neveletlen vagyok…és álmos. Nem unsz még?

-       De. Azt se tudom mit keresek még itt. – válaszul az arcába nyomtam egyik párnámat és tüntetőleg háttal feküdtem neki

-       Álmodj velem – suttogta

-       Ez a szlogen unalmas, találj ki újat- nem válaszolt. Félálomban voltam azaz majdnem eszméletlenül feküdtem, ezért lehet hogy kicsúszott a számon egy mondat.- Mi lenne ha azt mondanám szeretlek? – kérdeztem, nem felfogva ennek a súlyát

-       Nem tudom. Mondd ki, és tapasztald meg, hogy reagálok. – elaludtam

Reggel, fejfájással és hányingerrel keltem. Úgy éreztem magam, mintha kimostak volna. Émelyegtem és valahogy a dolgok, nem maradtak egyhelyben. Az ágyban egyedül voltam. Megpróbáltam visszaaludni, de a rosszullét nem engedte. Lassan ültem fel de ettől csak jobban felkavarodott a gyomrom. Mereven bámultam a velem szemközt lévő ajtót, szuggeráltam, hogy nyíljon ki. De béna voltam a jedi-erő felhasználásában. Mit ne mondjak, nem voltam méltó az Obi -Wan Sarah névre.

A reggelitől jobbulást remélve célba vettem a konyhát. Tompán vert a fejem. Lépésenként erősödött a fájdalmam, hányingerről nem beszélve. Kaja után, se lettem jobban. Bár nem jött vissza semmi, szóval legalább tartottam a betegségi szintem. Dühösen fújtam, mikor hidegrázott. Ne már, hogy lázam is van! Volt. Az udvaron 50° C volt, de én forró teával, takaróval és narancs macimmal együtt feküdtem be a tévé elé. Halálomon voltam. Benyomtam kedvenc gyerekkori mesémet és folytattam a szenvedést. Azon törtem a fejem, hogy mi bajom lehet. Nem jöttem rá…

Bár hányingerem nőttön nőtt a végső stádiumig nem jutottam el. A fejfájás bár az agysejtjeimet pusztította, egészen hozzászoktam. Már csak az zavart, hogyha pislogtam is majdnem kijött belőlem a reggelim. És vajon Damon hol lehet? Egyáltalán az emberek hol lehetnek? Lehet kihaltak valami járványban még aludtam és most azt kaptam el?

-       Mit nézünk? – állt a kanapé mögött Damon

-       Könyörgök, kopogj! – visszasétált az ajtóhoz, bekopogott és megismételte a kérdését. Nem válaszoltam.

-       Beteg vagyok – jelentettem ki

-       Mid fáj?     

-       Fej, hányinger, láz – belekortyoltam a gőzölgő teámba, amitől egyszerre vert a víz és rázott a hideg.- Menj haza, Damon. Nem azért, mert elkapnád, ha nem mert nem akarsz így látni, és úgyse tudnál mit kezdeni velem- a humor kiveszése belőlem fordítottan arányos volt a fájdalom növekedésével

-       Miféle pocsék barátnak nézel? Nehogy kitaláld már, hogy ilyen állapotban itt hagylak. Majd én ápollak – felhorkantottam

-       Van doktorid is?

-       Csak bízd rám magad- jobb híján azt tettem.

Készített friss teát, vizes borogatást hozott a fejemre, és ügyelt rá, hogy folyton cseréljem a szét izzadt ruháimat. A meséket, filmeket kívánságom szerint cserélte, sőt a csúcsponton még a hajamat is fogta- ami nem volt olyan hosszú- hányás közben. Mindezek mellett szakított időt az önmarcanolásra, mert biztosra vette hogy a kis esti erdő kalandunktól fáztam meg így.

Nekem nem volt energiám rácáfolni, lekötött a levegővétel. Folyton folyvást rázkódtam és libabőröztem, a víz patakokban csorgott az arcomról, a lázam pedig szökött felfele.

A végén Damon beállított a hideg zuhany alá.

Nem volt kellemes élmény!

Késő délután, egy pillanatra megszűnt minden fájdalmam, már épp örömtáncot akartam járni, mikor görcs húzta össze a hasam. Összekuporodtam és nyüszítettem. Szorítottam a hasizmaim, sírtam, és már-már sikítottam. Bár ez csak néhány perc volt, majd bele döglöttem. Lenyugodva másztam be Damon ölébe, ő pedig csak betakargatott és a hajamat babrálta. Látszott a kín az arcán, hogy nem tehet semmi mást értem.

- Menj haza – gyenge hangon szólaltam meg. Kérdőn rám nézett – Rossz látni így téged. Amúgy is nem sokára itthon van anya, majd ő folytatja a gyógyításom – mosolyogtam, azt hiszem, de makacsul nemet mondott. – Ne gyerekeskedj, az Isten szerelmére. Holnap is lesz nap és remélhetőleg már jobban leszek, addig pedig törj be a vérbankba és idd le magad – összekoccantak a fogaim ahogy újra begörcsölt a  hasam. Egy Csendes-óceánnyi vizet kiverítékeztem, majd elküldtem Damont a fenébe, de csak szépen, nehogy megsértődjön. Ha egyáltalán tud olyat. Kilépett az ajtón, azzal a feltétellel, hogy este visszajön. Áldásom rá, csak ne keljen beszélnem! Hátradőltem miután elment és légzés gyakorlatokat csináltam. Tisztára úgy éreztem magam mint aki szül…még szerencse, hogy nem eshettem teherbe! Hangosabbra vettem a Barbie mesét és rosszullét közepette álomba szenderültem.